25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Theocracy

Írta: Dino

A magyar Philos Laboratories több éve kezdte meg ennek a stratégiai játéknak a készítését. A programban az azték birodalmat kell felvirágoztatnunk a főváros, Tenochtitlan bővítésével és távolabbi terjeszkedéssel, valamint megvédenünk népünket a rivális törzsek és a spanyol hódítók támadásaitól. A végső cél a történelem újraírása: az egész környék uralmunk alá vétele.

A programban többféle ember áll rendelkezésünkre: katonáink a harcokban kapnak szerepet, papjainkkal különböző varázslatokat használhatunk. Városunk bővítéséhez építhetünk házakat, farmot, a szükséges nyersanyagokat pedig bányászattal állíthatjuk elő. A farmokon növényeket termeszthetünk, folyók partján halászokkal gyűjthetünk élelmet, további ételeket pedig rabszolgákkal készíttethetünk. Az épületeket is a rabszolgák építik. Lehet palotánk, piramisunk, iskolánk és kórházunk, valamint számos egyéb épületünk, intézményünk.

Piramisból egyébként háromféle van. Az egyikben áldozatokat mutathatunk be, rabszolgák szívét feláldozva, így isteneinktől manát kapunk. A Mágia Piramisában papjaink varázslatokat végezhetnek, míg a Találmányok Piramisában a papok új eszközöket - fegyverek, naptár, stb. - fejleszthetnek ki.

Karddal, lándzsával és íjjal felszerelt katonaságunkat még jaguárok is segítik a harcokban. Ezek az idomított állatok nagyon sokat segítenek a küzdelmek során, de ha szelidítőjüket elvesztik harc közben, akkor megvadulhatnak, és saját csapatunkra is veszélyesek lehetnek.

Minden törzsnek az élén egy vezető áll, aki nem képes védekezésre, így testőröket kell mellé állítanunk. Ha viszont mégis megölik, úgy a törzs átáll a gyilkos népéhez.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Theocracy

Platform:

Fejlesztő: Philos Labs

Kiadó: Ubisoft

Forgalmazó: CD Multimédia

Minimális rendszerigény: Pentium 233, 64 MB RAM, 10xCD-ROM

Ajánlott konfiguráció: Pentium II 400, 128 MB RAM, 32xCD-ROM

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!