A Pioneer legújabb TV-je nem éppen az átlagfelhasználók számára készült, de azért érdemesnek tartottuk arra, hogy röviden beszámoljunk róla.
A PDP-502MXE a cég prospektusában nem is TV-ként, hanem plazma-kijelzőként szerepel, ami annyival jelent többet, hogy nem csak a hagyományos módon használhatjuk, TV-t, videót, esetleg DVD-t nézve rajta, hanem a számítógéphez kötve a monitor funkcióját is betöltheti. A berendezés már külsőre is igen tetszetős, a legszembetűnőbb egyrészt nagy mérete - egy 50 collos (közel 130 centis képátlójú) képernyőről van szó -, másrészt pedig vastagsága, hiszen mindössze 98 mm mély az egész, így akár a falra is szerelhetjük, mint egy képet. Ami még feltűnő, hogy a képarány nem a hagyományos TV-knél megszokott 4:3, hanem az egyre inkább elterjedőben lévő 16:9-es szélesvásznú arány. A 110 cm széles, 62 cm magas képet adó digitális kijelzőn a maximális felbontás 1280*768 (XGA, 60 Hz-es frissítési frekvencia mellett), a színmélység pedig 16,7 millió szín. A készítők rengeteg csatlakozási lehetőséget helyeztek el a plazma-kijelzőre, így szinte bármilyen videójel-forrást (RGB vagy Y/C kompozit, BNC, S-Video, számítógép, stb.) ráköthetünk.
A Pioneer kijelzőjének további ismertetése előtt ejtsünk pár szót nagy vonalakban a plazma technológiáról. Alapvetően keresztezi a TV-ben és az LCD kijelzőkben alkalmazott módszereket, azaz színes foszfor alapú képalkotó rendszere van, mint a TV-nek, és egy rögzített mátrixban helyezkednek el a képpontok, mint az LCD esetében. Mindegyik képponthoz tartozik három elektróda, melyek elektromos jel hatására ionizálják a hozzájuk kapcsolt csőben lévő ritka gázokat, melyek ennek hatására ultraviola fényt bocsátanak ki. Ez a fény a foszforrétegre lövődik, mely a megfelelő helyen izzani kezd. Az izzás tartama és intenzitása elsősorban a töltéstől és annak kisülési idejétől függ. A folyamat eredményeként aztán kialakul a kép a kijelzőn.
A Pioneer plazma-TV bekapcsolása után nem éri csalódás az embert, a megjelenő kép kristálytiszta, teljesen éles és a színeket is élethűen adja vissza. A legjobb magáncélú felhasználás természetesen a házimozi részeként alkalmazni egy ilyet, elég nagy képe van ahhoz, hogy fotelban kényelmesen hátradőlve ezen nézzünk DVD-t. Nagy pozitívuma még a plazma-kijelzőknek, hogy igen széles a láthatósági szög, azaz hogy mennyire lehet látni a képet az oldalról ránézőknek. Az notebookoknál bizonyára sokan megfigyelték már, hogy oldalról nem sokat látunk a képből. Nos, ez a veszély nem fenyeget a plazma-kijelzőknél, így a Pioneer PDP-502-nél sem, ugyanis 160 fokos láthatósági szöge van.
Aki számítógéppel szeretné vezérelni a PDP-502-t, annak a Pioneer egy speciális videokártyát ajánl, a GC-S3V4-et, mely az S3 64 bites Virge DX chipjére épül. Ezzel a kártyával lehetőség nyílik a 16:9-es képarányhoz szükséges 1280*768-as felbontás használatára. Természetesen kisebb, valamint 4:3-as arányú felbontásokat is támogat a kártya.
A PDP-502-höz sokféle kiegészítés kapható. Alapfelszerelés egyrészt az asztalra helyezéshez szükséges talp és a távirányító, valamint a falra szereléshez használható rögzítők. Emellett kaphatóak a készülék oldalához illeszthető hangszórók, vagy például fali állványok.
Sajnos ára miatt (az ismertetett 50 collos típus bruttó 4.590.000 forintba, a 40 collos 4:3-as arányú készülék pedig 2.500.000 forintba kerül) egyelőre nem lesz a játék-konfigurációk alapeleme ez a kijelző, és TV-s célokra se jelenik meg egy átlagos háztartásban, de bizakodjunk, hogy előbb-utóbb hátha lecsökken annyira az ára a plazma-kijelzőknek, hogy közelebb kerülnek a hagyományos TV-kének, monitorokénak.