26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Republic: The Revolution

A 23 éves Demis Hassabis egy igen komoly 3D-s játékon dolgozik csapatával.

Írta: Dino

Demis Hassabis még csak 23 éves, de már három éve saját fejlesztőcsapata van. Az egész a Theme Parkkal kezdődött, melynek a tervezésében vett részt pár évvel ezelőtt a Bullfrognál, majd a Black & White programozói csapatába is beválasztották. 1998-ban alapította meg az Elixir Studios-t, melyben jelenleg elsősorban a Republic: The Revolution című új játék vezető tervezőjeként tevékenykedik.

A Republic egy ex-szovjet köztársaságban, Novistranaban játszódik, ahol egy hűséges segítővel, egy kis titkos bázissal és néhány fős támogatói bázissal indulunk neki a fő feladatnak. Ez pedig nem más, mint hogy Novistrana elnöke legyünk. Egyszerre maximum 16 – számítógép vagy egy másik játékos által irányított - csoport fog megtenni mindent annak érdekében, hogy ne a másik érje el ezt a célt. A játékban öt különböző pozícióból indulhatunk, melyek különböző szálon viszik az eseményeket. Lehetünk politikus, üzletember, bűnöző, vallási vezető vagy tábornok. A cél elérése érdekében rengeteg dolgot tehetünk, kirobbanthatunk lázadást, vagy titkosrendőrségi csapást mérhetünk az ellenünk lázadókra.

A saját fejlesztésű Totality Engine-t az egyik legfejlettebb grafikai motorként emlegetik, mely valós időben igen bonyolult (a kiadott sajtóanyag szerint korlátlan bonyolultságú!) képeket képes előállítani. A játékba épített ugyancsak igen komoly mesterséges intelligenciát a Novistrana területén lakó több tucat város egymillió lakosának együttes vezérlésére tervezik.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Republic: The Revolution
  • Republic: The Revolution
  • Republic: The Revolution
  • Republic: The Revolution
  • Republic: The Revolution
  • Republic: The Revolution
  • Republic: The Revolution
  • Republic: The Revolution
  • Republic: The Revolution
  • Republic: The Revolution
  • Republic: The Revolution
  • Republic: The Revolution

Republic: The Revolution

Platform:

Fejlesztő: Elixir Studios

Kiadó: Eidos Interactive

Megjelenés: 2003. szeptember 5.

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!