26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Star Trek: Armada II

Télen jelenik meg az Armada folytatása, mely teljesen 3D játéktérbe kalauzol.

Írta: Thomas 2 hozzászólás

Az egyik legsikeresebb Star Trek játék, az Armada folytatását az Activision a Mad Doc Software-re bízta, ahol már szeptember óta dolgoznak rajta. A csapat jelenleg húsznál is több tagot számlál, közülük néhányan már az első részen is dolgoztak. A többiek sem kezdők a szakmában, többségük legalább egy sikerprogramon dolgozott már, olyanokon, mint pl. Dark Reign, Battlezone, Civ: Call To Power, Call To Power 2, Dark Vengeance, System Shock, System Shock 2, Thief, Thief II, vagy a Flight Unlimited 1,2 és 3.

Az Armada II is a Star Trek: The Next Generation univerzumában játszódik majd. A történet hat hónappal az Armada után kezdődik, és a Voyager hazaérkezése előtt ér véget. A készítők egy legalább annyira összetett és lebilincselő történetet ígérnek, mint amilyen az első részé volt, és arra joggal voltak büszkék a készítők. Az egyjátékos mód három hadjáratot tartalmaz majd, összesen 27 küldetéssel, melyekben a Föderáció, a Klingon Birodalom és a Borg színeiben indulhatunk. A három nagy ellenfél Kardasszia, a Romulan Birodalom és Species 8472 lesz (multiplayer módban mind a hat nép játszható lesz). Valószínű, hogy a három hadjárat Föderáció - Borg, Klingon - Kardasszia, és Borg – Species 8472 párosítású lesz. Az ígéretek szerint a hat nép egyedi tulajdonságai jobban ki lesznek hangsúlyozva, jobban el fognak térni egymástól. Elsősorban a Borg tulajdonságait dolgozták át, a hajóik erősebbek lettek, cserébe kevesebb lesz belőlük. Fontosabb szerepet kap az asszimiláció és az ellenséges hajók elfoglalása is. Az ígéretek szerint a küldetések hosszabbak és összetettebbek lesznek, és a térképek mérete is a duplájára nő. Az egyjátékos hadjáratokban játszható három nép elsődleges karakterei mind a sorozatokból ismert személyek lesznek, és az eredeti szereplők hangján szólalnak majd meg. Ez a három karakter: Jean-Luc Picard (Patrick Stewart), Martok kancellár (J.G. Hertzler) és a Borg királynő (Susanna Thompson). Több a TNG és a VOY sorozatból ismert szereplő hangjával is találkozhatunk majd.

Az Armada II az első részben már gyártható hajók mellett 50 új hajóosztályt és harmincnál is több űrállomást tartalmaz majd. Az első részben játszható négy nép mindegyike legalább 8-8 új hajótípust kap. A készítők mindent felhasználhatnak a TNG és a VOY sorozatok, ill. a TNG filmekben látható hajók, űrállomások, karakterek, népek, stb. közül, nem használhatnak viszont semmit a DS9 és a TOS univerzumából. Biztosan nem fogunk találkozni tehát a DS9 űrállomással, de garantáltan lesznek érdekességek (pl. most tesztelik a szétválasztható Galaxy hajóosztályt, ha működik, akkor benne lesz a játékban). A hírek szerint nem lesz Prometheus osztály és a Voyager-rel sem fogunk találkozni, mivel az még nem érkezett haza. A hajók mindegyike rendelkezni fog valamilyen speciális tulajdonsággal, ezek kiegyensúlyozásán már dolgoznak a készítők. A régiek mellett 21 új speciális fegyvert kutathatunk, és a hajóink rendszereit is fejleszthetjük majd (pajzsok, fegyverek, hajtóművek, szenzorok, stb.).

Az első részben elég sokáig eltartott, míg egy hajónk eljutott a pálya egyik szélétől a másikhoz. Most ez nem lesz probléma, mivel használhatjuk a hajóink Warp hajtóművét (amelyiknek van), ami a normálisnál kb. négyszer gyorsabb haladást tesz majd lehetővé. Persze az újabb lehetőséggel újabb problémák is megjelennek, mivel így közlekedve csökkenni fog a hajó által belátott terület, és természetesen minden térképen lesznek olyan területek, ahol valami miatt nem használhatjuk (elsősorban bolygók közelében, de lesznek olyan hajók és berendezések is, amik lehetetlenné teszik a használatát). A Warp hajtóművét használó hajó nem támadható a normál térből (ez fordítva is igaz), de a Warppal haladó hajók támadhatják egymást. Fontos újítás lesz, hogy a hajóknak adott részire, alrendszereire is célozhatunk, ami nagyon hiányzott az első részből. Szerepe lesz a támadási iránynak is, míg elölről támadva inkább a fegyverek és a szenzorok, addig hátulról támadva inkább a hajtóművek sérülnek (persze ez nem lesz igaz a Borg kockára).

Az első részhez képest valamelyest mélyülni fog a gazdaság is. Az eddigi három nyersanyag (dilithium, legénység és tisztek) mellett két újabb is megjelenik, a fém és a Latinum. A fémre a hajók és űrállomások építésnél lesz szükségünk, míg a Latinum a kereskedelemhez kell majd. A Borg és Species 8472 kissé eltérő gazdasági modellel rendelkezik majd, ők más nyersanyagokat gyűjtenek és nem fognak kereskedni sem. Nőni fog a bolygók szerepe is. Egyrészt a legénység csak innen toborozható majd, másrészt pedig a fém csak a bolygók körül keringő bányász állómásokkal termelhető ki. Öt különböző típusú bolygóval találkozhatunk majd, ezek mindegyike bányászható lesz, de nem mindegyik lesz kolonizálható. A kolóniák védelmére pajzsokat és orbitális fegyvereket is telepíthetünk.

Az Armada II egyik legnagyobb újítása a teljesen 3D játéktér lesz. Ez már az első résznél is tervbe volt véve, de végül nem maradt rá idő. Kaptunk egy ablakot, amiben a látványosabb eseményeket 3D-ben csodálhattuk meg, de a játéktér maradt 2D. A folytatásnál természetesen nagyobb prioritást kapott ez a rész, így az Armada II pályái háromdimenziósak lesznek. Hajóink mind a háromban szabadon mozoghatnak majd, és különböző tűzerőt biztosító 3D formációkba rendezhetjük őket. A 3D taktikai nézet mellett megmarad a régi 2D nézet is, hiszen több opció, pl. a gazdaság irányítása lényegesen kényelmesebb ebből a szemszögből.

Nagy hangsúlyt fektetnek a multiplayer játékmódra is. A játék 30 multiplayer pályát fog tartalmazni, és maximum nyolcan játszhatnak majd helyi hálózaton és interneten keresztül. Az internetes játék megkönnyítésére lesz Game Spy támogatás is. Mindegyik játékos indulhat a Föderáció, Klingon, Borg, Cardassia, Romulan vagy Species 8472 színeiben. A szokásos módok mellett dolgoznak a Capture the Flag, King of the Hill és kooperatív játékmódon is.

A Star Trek: Armada II jelenleg pre-alfa állapotban leledzik, kiadását 2001 telére tervezik.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Star Trek: Armada II

Platform:

Fejlesztő: Mad Doc Software

Kiadó: Activision

Megjelenés: 2001. december 7.

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Thomas
Thomas [38]
Sok sikert. Infoim szerint nem fogjak forgalmazni Magyarorszagon :((
Norad2
Norad2 [2064]
Egész jó kis game lehet.
Azt hiszem kipróbálom.-
Rmélem nem kell neki erőmű:)
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (2 db)