A Gyalog Galopp DVD megjelenésével egy időben egy másik, ezúttal csak részben Monty Python alkotás is piacra került, ez pedig nem más, mint Terry Gilliam második rendezése, a Jabberwocky. A főszerepet Michael Palin kapta, és rövid időre megjelenik Terry Jones is.
A történet ismét a középkorban játszódik, és alapvetően humorosra akarták venni az egészet, azonban a Gyalog Galoppnak véleményem szerint nem ér a nyomába az egész. Hősünk egy falusi kádár fia, aki reménytelenül szerelmes egy falubélibe. Bizonyítási vágya a városba viszi, ahol végül kisebb kalandok során egy lovag fegyverhordozója lesz, és egy gonosz szörny - a Jabberwocky - ellen kell megküzdenie.
A DVD kiadásra angol és német hang került, feliratok között pedig megtalálhatjuk a magyart is. Audio kommentárként Terry Gilliam és Michael Palin szövegeli végig a filmet, próbálnak eközben is poénosak lenni, de ez nem mindig sikerül. Találunk egy extrát arról, hogy Gilliam rajzos vázlatai végül hogy kerültek megfilmesítésre, és megtekinthetjük a film japán, lengyel és angol plakátját is. Végül kapunk egy filmelőzetest a Jabberwocky mellett a Knight’s Tale és a First Knight filmekről, hogy ha megtetszett a lovagkor, tudjunk választani mást is.
A film tipikus Terry Gilliam alkotás, stílusa meglátszik az összes beállításon és a vágásokon is. A történet igazából semmi különös, és mint említettem, humor tekintetében se az igazi, de a Gilliam rajongók gyűjteményének mindenképpen egy fontos darabja lehet. Akik azonban csak érdeklődnek az ex-Python tag alkotásai iránt, jobban teszik, ha először inkább kölcsönzőből veszik ki a filmet.