Öt évvel ezelőtt mutatták be a mozik a Men in Black című filmet, melyben Tommy Lee Jones és Will Smith a bolygónkon élő földönkívüliek ellenőrzését és felügyeletét végezték. A két feketeruhás ügynök az idén visszatért a mozikba, hogy még több idegent akadályozzanak meg gonosz terveik végrehajtásában. Hamarosan (egész pontosan december 3-án) DVD-n is megjelenik a film, ráadásul kétkorongos extra változatban, sok-sok érdekességgel.
A humoros sci-fi alaptörténetét röviden így lehetne összefoglalni: Egy titkos szervezet felügyeli a Földön élő idegen lényeket. Az ő feladatuk, hogy bolygónk lakossága ne is tudjon meg semmit a földönkívüliekről. Az első részben kapja K ügynök (Tommy Lee Jones) társául J ügynököt, akit az MTV-ről is ismert Will Smith játszik. A folytatásban ismét őket láthatjuk viszont, igaz, J sokkal szívesebben kergetné egyedül az idegeneket, de aztán - miután J egy postáról begyűjti memóriatörlés után szabadságolt társát - mégis ismét összejön a korábbi csapat. Bár nem mondható el, hogy az első rész után sokkal többet kaptunk, mint amit egy folytatástól elvárhatnánk, a Men in Black II egy mókás, látványos film lett.
A készítők ismét rengeteg furcsa lénnyel színesítették az egész filmet - biztos, hogy senkinek se kellett a szomszédba rohannia ez kis fantáziáért. J egyik ideiglenes társa például egy kis beszélő kutya, aki próbál jófejnek látszani, J azonban nem igazán díjazza a próbálkozásokat. A sötétruhások központja ismét tele van az ellenőrzött lények színes forgatagával, találkozhatunk az előző epizódból már ismert földönkívüliekkel is, no meg egy csomó újjal. A főgonosz Serleena szerepét Lara Flynn Boyle játssza, aki Földre érkezésekor egy, a parkban heverésző divatmagazin egyik hirdetéséből választja meg alakját. Ismét találkozhatunk a központ vezetőjét, Zed-et alakító Rip Tornnal, és feltűnik az MTV Jackass műsorából ismert Johnny Knoxville is.
Az első DVD korongon találjuk a filmet, négy Dolby Digital 5.1 hangsávval (angol, magyar, orosz és cseh), valamint rengeteg felirattal, köztük magyarul is. Barry Sonnenfeld, a rendező kommentárját is meghallgathatjuk a filmhez, melyből számos érdekességet tudhatunk meg, például hogy ő is megjelenik a film egyik jelenetében, de az ő és Tommy Lee Jones kislánya is látható egy-egy kisebb szerepben, vagy hogy volt, ahol hibáztak a készítők, és aztán úgy is hagyták a filmben. Különlegessége még a kommentárnak, hogy alkalmanként - mondanivalója illusztrálására - bele-belefirkál a képbe, bekarikázva például egy szereplőt, akiről épp beszél. A filmhez kapcsolódóan rövid kisfilmekre válthatunk át, ha az Alien Broadcast lejátszási módot választjuk. Ilyenkor néhány jelenetnél megjelenik egy kis embléma, arra kattintva ugrunk a kapcsolódó kisfilmre. Az első korongon találunk még trailereket (a MIB II mellett néhány más film ajánlóját is, mint például a Ghostbusters), valamint egy igen mókás 5 perces rajzfilmet, The ChubbChubbs címmel (ld. az utolsó képet).
A második korongot a Men in Black 2 esetében is telepakolták extrákkal. Megnézhetünk néhány bakit, melyek nagy része arról szól, hogy valaki elneveti magát a forgatás közben. Sokkal érdekesebb azonban az alternatív befejezés, mellyel teljesen új véget kap a film. Kilenc darab 6-8 perces kisfilmre osztották a „Making of” részt, melyekben például az utószinkronról vagy a maszkok készítéséről hallhatunk, sajnálatos módon csak angolul, holland felirattal. Hasonló kis összeállítások kerültek a DVD-re a főbb földönkívüli lényekről is.
A filmkészítés folyamatába pillanthatunk bele két extra segítségével. Megnézhetjük Serleena megérkezését, de úgy, hogy a storyboard illetve 3D animációs vázlatként jelenik meg a képernyőn. Mivel a filmhez - az első részhez hasonlóan - Will Smith is készített egy dalt (Black Suits Comin’), ennek klipje se maradhatott le a korongról. Végül megnézhetjük a film plakátjait, majd a főbb készítők, színészek filmográfiájába is belepillanthatunk, bár ez utóbbiak igazából elég kivonatos listák lettek.
Számítógépes DVD meghajtóba helyezve további extrákat találhatunk a második korongon. Felinstallálhatjuk például a Men in Black II Crossfire játék demóját, vagy egy képernyővédőt, RTF file-ok formájában megtaláljuk a szövegkönyvet, és további „Hogyan készült” kisfilmeket is megtekinthetünk a keretrendszerből.
A Men in Black II kétlemezes DVD változatával egy tartalmas kiadvánnyal lett gazdagabb a DVD piac. Ha a film nem is valami nagy durranás, az első részhez képest sokkal többet várhattunk el tőle, és humorból sincs a top filmek között, az extrákkal sokat adnak az értékéhez. A ChubbChubbs animációs film pedig olyan jól sikerült, hogy öt-hatszori megtekintés után se lehet megunni.