26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

DVD

Rollerball - Könyörtelen játék DVD

Az 1975-ös film gyenge felújítása jelent meg tavaly.

Írta: Dino

Az elmúlt évek során egyre több klasszikus film újrafeldolgozása (angol szóval remake-je) jelent meg a mozikban, gondoljunk csak az 1960-ban Frank Sinatra főszereplésével forgatott, majd két éve George Clooney-val újra bemutatott Ocean’s Eleven-re (A dicső tizenegy ill. Tripla vagy semmi címmel kerültek DVD-n a boltokba), vagy az 1988-as Richard Chamberlain TV-film után tavaly Matt Damonnal játszott A Bourne rejtélyre (The Bourne Identity). A most bemutatásra kerülő film is egy ilyen remake, egy 1975-ös mozi újabb változata. Akik azonban látták a James Caan nevével fémjelzett eredeti Rollerballt, mind szomorúan számoltak be a 2002-es változatról.

A történet a közeli jövőben, 2005-ben játszódik, elsődlegesen Közép-Ázsia területén. A középpontban pedig egy újfajta extrém sport áll, melyet a nézettségi mutatók egekbe szárnyalásának érdekében a szervezők – köztük a főnök, a Jean Reno alakította Alexis Petrovich – igyekeznek minél brutálisabbá tenni. Ha kell, a játékosok felszerelésének machinálásától se riadnak vissza. Ebbe a játékba kerül bele – természetesen a pénztől motiválva – az extrém sportokért rajongó Jonathan Cross (Chris Klein), aki azonban felfedezi a rejtélyes balesetek okát, és megpróbál tenni is ellenük. A filmben az ismertebb színészek közül a rapper LL Cool J-t vagy az X-Menben szereplő Rebecca Romijn-Stamost említhetjük, de az egyik csapatban feltűnik egy magyar színésznő, Dobó Kata is.

A filmet megnézve igazat kell adjak azoknak, akik az eredetit preferálják, még akkor is, ha ahhoz nem volt szerencsém. Biztos vagyok benne, hogy ennél többre is képesek lettek volna a mostani változat alkotói. (A rendező amúgy a többek között a Die Hard sorozat első és harmadik részéért, valamint a Predatorért is felelős John McTiernan volt.) Talán a film zenéje említhető pozitív jelzőkkel, a rock-metál dallamvilág kedvelői legalábbis élvezni fogják (hallható például Rob Zombie Never Gonna Stop című száma).

Amilyen gyenge maga a film, olyan a hozzá tartozó körítés is a DVD-n. Kapunk egy audio kommentárt a színészek közreműködésével, és megtalálhatjuk a film előzetesét is, de ez ma már inkább a minimumnak tekinthető. Egy interaktív rész került még a korongra, ez pedig egy „Rollerball évkönyv”, melyben a szereplőkről, a stadionokról és magáról a sportról tudhatunk meg háttérinfókat, statikus képeken keresztül. A szegényes extra-kínálatot némileg kompenzálja, hogy a lemezre az 5.1-es angol hang mellé szintén Dolby Digital 5.1-es magyar szinkront is kapunk (sőt, akár orosz nyelven is megtekinthetjük).

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Rollerball - Könyörtelen játék DVD
  • Rollerball - Könyörtelen játék DVD
  • Rollerball - Könyörtelen játék DVD
Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!