A Hudson folyó fölött húzódó George Washington híd éjjeli megvilágítása a zord zivatarban kékes-zöldé festi annak hideg, acélozott vázát. Ahogy a hideg szél hirtelen megostorozza az építmény nedves fémfelületét, a becsapódó esőcseppek pillanatok alatt szétgurulnak, sok ezer parányi gyémántot alkotva. A sűrű szürke ködből lassan egy ember körvonalai kezdnek kirajzolódni. Az ég háborgását tükröző pocsolya váratlanul elsötétül. Egy titokzatos férfi lép át fölötte. Fekete köpenyének csuklyája teljesen eltakarja arcát. Szemei egy pillanatra felcsillannak cigarettájának pislákoló narancssárga fényétől, miközben a megvadult folyó óriási fekete hullámokat kavarva játékként emelgeti a híd alatt fenségesen elvonuló tartályhajót. Az eddig nyugodt léptekben haladó férfi ekkor váratlanul eldobja a még be nem fejezett cigarettáját, és láthatóan felgyorsítja lépteit. Egy másodperc töredéke alatt már teljes sebességgel rohan a hajó irányába, köpenyét maga után hagyva. Futtában egy acélkötelet akaszt a híd korlátjára, és szemrebbenés nélkül leveti magát a sötétbe...
A játék impozáns bevezető animációját figyelve egy pillanatra eltöprengtem azon, hogy a játékipar milyen hihetetlenül nagy lépteket tett meg az utóbbi néhány évben. Míg egy évtizeddel ezelőtt az emberek többsége elítélően viszonyult számítógépekhez, és ferde szemmel nézett azokra, akik szabadidejüket képernyőik előtt töltötték, mára már több millió ember esett a számítógépek és konzolok által nyújtott lehetőségek áldozatául. Szó, ami szó, a számítógépes játékipar fokozatosan olyan nagy üzletágazattá nőtte ki magát, és olyan elismertté vált, mint például a filmipar. Ennek élő bizonyítéka nem más, mint a Mafia, vagy a PC-k platformjára egy évnyi késéssel megjelent Metal Gear Solid 2: Substance.
Hideo Kojima, a hihetetlenül tehetséges japán programozó, játéktervező és rendező a szakma egyik legjelentősebb és legelismertebb egyénisége. Élete álma egy olyan interaktív játék megalkotása volt, amely tökéletességével, kivitelezésével és átgondolt történetével végképp eltörölné a játék és a film között egyre inkább vékonyodó határvonalat. A 80-as évek végén megkezdett Metal Gear játéksorozata végül a konzolok terén érte el igazi sikerét. A Playstation-re 1999-ben kiadott Metal Gear Solid óriási sikere megmutatta, hogy az ifjú látnok jó úton halad élete álmának megvalósításához. Háromévnyi várakozás után végre megjelent a játékipar egyik legjelentősebb és legjobban várt projektje, a Metal Gear Solid 2: Sons of Liberty, amely 2002 év végén több mint 5 millió eladott példányával az egyik legjobban keresett PS2-es játék lett a világon. Míg eddig a játékhoz később kiadott VR Missions kiegészítő (az első részhez hasonlóan) a konzolok tulajdonosai számára egy külön lemezen volt csak megvásárolható, a játék egy egységes kétrétegű DVD lemez változatával lett helyettesítve (PS2 platformon is), mind a Sons of Liberty-t, mind pedig a VR missziókat tartalmazva. A megváltoztatott elnevezés oka valószínűleg az, hogy Kojima a játékkal összevont kiegészítést véli a MGS igazi, megálmodott folytatásának.
Mit látható, a Konami végleg elvetette a játék CD-n való kiadását, és a játék futtatásához immár alapkövetelmény egy DVD meghajtóval rendelkező számítógép. Ez főképp a játékban található temérdek animációnak köszönhető, amelyek vitathatatlanul a MGS legnagyobb ászai közé tartoznak. A játék nem csak e téren jelzi a technika megállíthatatlanul gyors haladását: a telepítésnél simán felajánl egy 7,5 GB-os installációt, illetve egy „kisebb terjedelmű” 3,5 gigásat. Aki még azon szerencsés játékosok között van, akiket az imént felsorolt követelmények nem zárták ki a játék problémamentes futtatását illetően, az most kösse fel jól gatyáját: a játék élvezetes játszásához ajánlok egy 128 MB-os Geforce 4 Titanium, vagy egy 9500-as Radeon grafikus kártyát. Az én otthoni konfigurációmon (Athlon 1800XP, 256 MB-RAM, 9700 Radeon) igaz, be tudtam állítani a játék grafikai effektusait a lehető legmagasabb szintre, de ha a felbontást 1024*768/32-nél magasabbra emeltem, az átvezető animációk rögvest élvezhetetlenné váltak. Itt minden ATI Radeon kártya használójának felhívom figyelmét egy igencsak kellemetlen hibára: a Konami számomra titokzatos módon a játékból kifelejtette a Radeon kártyák támogatását! A látvány, ami ilyenkor szemünk elé tárul, meglehetősen infarktus közeli állapotba hozhat, pláne ha egy olyan kaliberű (és árú) játékról van szó, mint ez. Szerencsére a nemrég megjelent 12 MB-os patch mindent rendbe hoz, de mindemellett, ez a kellemetlenség nagy felháborodást okozott. Ha minden nehézségen szerencsésen átverekedtük magunkat, következhet játék.
Solid Snake, a MGS eposzának főhőse legutóbb sikeresen megsemmisítette Metal Gear REX-et - a 21. század legújabb hi-tech fegyverét -, ezzel megmentve a világot egy esetleges atomháború kirobbanásától. A Shadow Moses-i incidens végét - a katonai bázis megsemmisülését, azonban nem csak Snake, hanem prototípus terveivel elmenekülő Revolvel Ocelot is túléli. REX tervei pillanatok alatt szétterjednek a feketepiacon, és elkeseredett hősünk tehetetlenül nézi, ahogy a világ vezető nagyhatalmai, egymás közt versengenek az újabbnál-újabb metal gear-ek előállításában. Snake elhatározza, mindent megtesz az ellen, hogy megóvja Földünket egy újabb hidegháborús krízis kialakulásától. Egyetlen magához fogadott társával és barátjával – Otaconnal létrehozzák a Philantrophy-t, egy anti-metal gear szervezetet. Feladatuk - a világ különböző helyszínein előforduló robotok feltérképezése, megsemmisítése, valamint a közvélemény felhívása az ezzel kapcsolatos fenyegető veszélyekre.
A játék egy óriási amerikai tartályhajón veszi kezdetét, ahol - a szervezet információi szerint - egy új típusú metal gear-t szállítanak - ismeretlen céllal, ismeretlen helyre. A hajó belsejében rejlő Metal Gear RAY a modern haditechnika legújabb fejleménye. Az amerikai katonai erők által kifejlesztett RAY feladata nem más, mint hathatósan szembeszállni öregebb típusú testvéreivel, és ezzel természetesen megóvni az USA vezető pozícióját a hadviselés terén.
A lenyűgöző intro, ahol Snake egy nagy zivatar közepette, a George Washington híd alatt elúszó hajóra vetődik, igazán lélegzetelállító. Kisvártatva megjelenik Revolver Ocelot, új, eddig ismeretlen barátaival karöltve, hogy átvegyék a hajó, valamint az új fegyver fölötti uralmat. Snake távolról figyeli, ahogy az orosz felszereléssel rendelkező katonák - egy előre jól kidolgozott terv szerint - másodpercek alatt lemészárolják a legénységet, és bebiztosítják a hajó kulcsfontosságú részeit. Snake-nek így nem marad más hátra, mint kideríteni, mik a pontos tervei az újonnan megérkezett orosz vendégeknek...
A játék első, hajón játszódó része valójában csak bemelegítés és ismerkedés a játék irányításával, koncepciójával. A történet a tengeren kiépített Big Shell víztisztító állomáson csúcsosodik csak igazán ki: az állomást egy elvetemült terrorista szervezet foglalja el, éppen akkor, amikor az amerikai elnök tesz látogatást a helyszínen... Két éve már a Hudson folyói incidensnek, amikor az eltűnt Snake-et halottnak nyilvánítják. Nem marad más hátra, mint bevetni az új nemzedék legjobban kiképzett és a haditechnika legmodernebb felszerelésével rendelkező katonáját, Raident. Az akció elsődleges célja: a fogságban tartott elnök kiszabadítása, valamint a Big Shell esetleges levegőbe repítésének megakadályozása. Az idővel egyre pontosabban egymásba illő képkockák lassan egy nagyon homályos, de mégis egységes, jól kivehető képet alkotnak. A Sons of Liberty egyik mondanivalója XXI. századi modern társadalmunk hibái, amelynek következtében az emberiség a tudtán kívül sajnos egyre többet veszít emberi értékeiből. Rohanó világunkban a generációról generációra átvivődő gének hiába tartalmazzák szüleink, elődeink másolatát, ha ezek a gének sosem lesznek képesek átadni saját emberi mivoltunkat, kultúránkat, és sosem tanítanak meg például a jó és a rossz megkülönböztetésére. Az emberek nap mint nap megélhetésükért harcolnak munkahelyeiken, ahol sosem hibázhatnak, mert tudják: bármikor helyettesítve lehetnek másvalakivel. Mindenáron el akarják kerülni, hogy más akarata szerint legyenek irányítva, és ebben a szüntelen harcban észre sem veszik, hogy életük során csak jelentéktelen bábfigurák...
Az akciódús, kiválóan megírt és összehangolt történet bizonyára mindenkiben óriási benyomást kelt majd. A játék csordultig tele van fordulatokkal, az ismeretlenben rejlő bizonytalanság, pedig sokszor félelemmel tölt majd el. Hatalom, harc, gyűlölet, barátság, árulás, halál - a MGS legfőbb jellemzői. A már említett in-game animációk tökéletessége túlszárnyalja még a Mafiában látottakat is. A karakterek igazán eljátsszák szerepüket, az egész játék pedig egy kiválóan megrendezett film benyomását kelti.
A már-már tökéletesnek tűnő játék sajnos tartalmaz egy kellemetlen, de szerencsére megszokható hibát. Ez a játék irányítása. Sokszor találkozunk ugyanis olyan szituációkkal, amikor saját szemszögünkből kell megvívnunk egy-egy harcot, vagy túljutni bizonyos akadályokon, csapdákon. Ilyenkor jól jönne a megszokott egér, de szomorúan állapítottam meg, hogy a Konaminál még mindig hadilábon állnak a számítógép talán legtöbbet használt alkatrészével (pontosabban a PC-s változatnál is a konzolos irányítást vették alapul). Az egyetlen alkalom, amikor elvileg használni kéne az egeret, az a karddal vívott harcok. De megint csak elvileg: tízpercnyi próbálkozás után sem értettem meg igazán, hogyan is kell hathatósan használni a gyilkos pengét.
Az idő múlásával egyre több mozgáskombinációt és gimnasztikai trükköt fogunk felfedezni. Egy egyedül járőröző katona likvidálása eleinte nehéznek tűnhet, de hamarosan rájövünk, hogy a játék legkönnyebb és legélvezetesebb részét alkotják a hasonló jellegű akciók. Legalapvetőbb mozdulataink közé taroznak a gáncsolások, ütések, rúgások, nyaktörések. Fegyverünket akár rá is szegezhetjük az ellenséges járőröző katonára, aki ijedtében azonnal megadja magát, és kisvártatva félelmében reszketni kezd, aminek következtében tárgyak esnek ki zsebeiből. (Ily módon juthatunk hozzá a katonák dögcéduláihoz, amelyeket aztán a játék menüjében vehetünk szemügyre!) Megtörténhet, hogy egy hídon járőröző csapatot kell elkerülnünk, anélkül hogy fölöslegesen nagy zűrzavart keltenénk. Ilyenkor egy bájos mozdulattal áthuppanhatunk a híd korlátján, és a szélébe kapaszkodva megvárhatjuk, míg áthaladnak fölöttünk a mit sem sejtő járőrök.
Egyébként ellenfeleink mesterséges intelligenciája nagyon el lett találva! Ha észlelnek valami szokatlant - pl. lábnyomokat, zajt (pl. Snake időnként eltüsszenti magát), vagy akár egy elsuhanó árnyékot (!) -, azonnal megindulnak kideríteni a jelenség okát. Közben folyamatosan rádión kommunikálnak egymással a csapatok: időnként jelentéseket tesznek jelenlegi helyzetükről. Ha egy járőr hosszabb ideig nem jelentkezik, egy kommandós csoportot küldenek a helyszínre, hogy megvizsgálják, mi is történhetett a szerencsétlennel. Ugyanez történik, ha észrevesznek: a katona azonnal rádiójához nyúl, hogy ellenséges behatolást jelentsen. (Ha ügyesek vagyunk, egy pontos lövéssel megsemmisíthetjük a kezében lévő adóvevőt!) Ilyenkor a lehető leggyorsabban egy jó rejtekhelyet kell találnunk, mivel számunkra mindennemű konfrontáció a különleges kommandó csapatával általában másodperceken belül végzetessé válik. De még egy jó rejtekhely sem nyújt száz százalékos biztonságot. Például ha az osztag szeme láttára egy szellőzőnyílásba rejtőzünk, egy füstgránát röppen karjainkba, előlegezett „üdvözletük” jeléül :o). A játék során nemegyszer egy-egy erősebb ellenféllel is összeakasztjuk majd bajszunkat. Ezek a játék legfőbb negatív karakterei, és mindegyikőjük legyőzéséhez más-más taktikát kell majd alkalmaznunk.
A játék sikeres befejezése után különböző bónuszok nyílnak meg, az alapján, hogy azt milyen nehézségi fokozaton játszottuk végig. Új fegyverekhez, ruházathoz és tárgyakhoz juthatunk hozzá. Ha még ez sem elég, a lemezen található 350 VR, valamint 150 alternatív misszió szintén jó ideig elszórakoztathat. Ezen felül a menüben megtalálható még az úgynevezett Snake Tales, amelyben főhősünkkel a játék történetétől függetlenül különböző kis történeteket játszhatunk még végig. A játék tökéletesen megírt motorját pedig a menüben található Casting Theater is bizonyítja: a már látott animációkat újból megnézhetjük, de tetszésünk szerint változtathatjuk a bennük szereplő karaktereket!
Fontos megjegyeznem, hogy a MGS legutóbbi részére is jellemző a kiváló zenei aláfestés. Harry Gregson-Williams, a Szikla c. film zeneszerzője gondoskodott a csodaszép zenekari aláfestő zenéről, amely - természetesen - a helyzetnek megfelelően dinamikusan változik. Végezetül el kell, hogy mondjam: a Metal Gear Solid 2: Substance az egyik legjobb játék, amit életemben játszottam. A taktikai-lopakodó akciójátékok terén egyetlen konkurenciáját - a Splinter Cell-t - ötletességével, történetével, hangulatával, zenéjével és a lélegzetelállító animációival messze felülmúlja. A játék ismételten bebizonyította, mennyivel fontosabbak az előbb felsorolt tulajdonságok a tökéletes grafikánál, amely - legyen az akármilyen szép is - sose lesz képes maradandó élményt nyújtani. A Metal Gear Solid 2: Substance egy jól megírt könyv, csodás film, és egy kiváló zenei rész együttesen jól működő organizmusa. Én pedig örömmel jelenthetem be: Hideo Kojima egykori álma valóra vált...
