26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Live for Speed

Elkészült egy lelkes független csapat komoly autó-szimulátorának első verziója.

Írta: Peac 18 hozzászólás

A cím ugyan ismerős lehet, legalábbis csengése nem sokban tér el a már több ízben tárgyalt Need for Speed sorozat elnevezésétől, sőt még a lényeg is ugyanaz: a sebesség! Mindezek ellenére azt hiszem, az Electronic Artsnál van is ok az izgalomra, hiszen ez a semmiből eltörő program a konkurens autó-szimulátorok iszonyatos alázására teremtetett. Nem hasonlítható semmi eddigihez, iszonyúan részletes minden és kellően pontos is. Izgalmas versenyek, bukások, előzések, kemény ellenfelek és komoly fizikai modellezés jellemzi a programot.

Elsőre talán kicsit elriaszthatja a játékost az irányítás bonyolultsága, de az átlagosnál egy kicsit több időt eltöltve az opciók menüpontban könnyedén beállíthatjuk saját szánk íze szerint a billentyűzetkiosztást. A játék kezdetekor nem történik túl sok váratlan dolog, egészen az első kanyarig. A kezdők kb. 99%-át ugyanis simán „ledobja” magáról az út, de 2-3 megtett kör után hozzá lehet szokni a sebességhez és a fékhez. Vezetési stílus szempontjából a GT versenyek szimulációiban már jól megszokott pontosságra és lendületességre érdemes támaszkodnunk. A kanyarokat igyekezzünk jól kitapasztalni, hogy aztán a lehető legjobb pillanatban kezdjünk fékezni, kanyarodni és a kanyar végén gázt adni! Ebben a szimulátorban nincs helye az improvizációnak. Ha túl gyorsan megyünk be a kanyarba, elvesztünk, és nagyon könnyen elszámoljuk ám magunkat. A sok-sok izzasztó és tanulságos balesetnek cserébe nincs semmilyen következménye. Ha tetszik, büntetlenül ütközhetünk akármivel, hiszen autónk nem sérül. Az egyetlen, amivel lenullázhatjuk a vasat, hogy nagy sebességnél túl sokat váltunk vissza, így tulajdonképpen szétpörgetjük a motort, ami komoly teljesítményvesztéshez vezet!

A hétféle autót sok-sok pályán nyúzhatjuk, melyek ugyan mindössze négy helyszínt jelentenek, viszont egy csomó pályarajz-variációval, és e mellett még meg is fordíthatók a pályák. A pályákat megosztja továbbá, hogy mehetünk az igazi, hamisítatlan aszfaltpályákon kívül még rallycross-pályán is, ami aztán igazi kihívás, hiszen fele aszfalt, fele murva, így izgalmas csúszkálásokat adhatunk elő autóinkkal. Persze, mint annyi minden más játék, ez is le van korlátozva az elején, hiszen amíg nem szerzünk elég pontot a győzelmekkel, addig két kisteljesítményű kocsival száguldhatunk, egy első- és egy hátsókerék-hajtásúval. A későbbiekben persze kipróbálhatjuk e két verzióból az erősebb példányokat is, lesz igazi Roadster-ünk, összkerék-hajtású turbós vaddisznónk és sima első-, valamint hátsó-kerekes turbósunk is. Autóink színét és beállításait kedvünkre variálhatjuk, beleértve ebbe a guminyomást, a rugózást és sok egyéb mellett a váltóáttételeket is.

A versenypályán pedig remek környezetben bizonyíthatunk. Bár még vannak hiányosságok gazdagon a programban, mint például a féknyomok hiánya és hasonlók, de azt gondolom, a látottakkal is maximálisan elégedettek lehetünk. Bár a gépigény azért ott van rendesen, szóval ha folyamatában szeretnénk látni a progit, bizony érdemes legalább egy GHz körüli géppel – és valami komolyabb videokártyával – rendelkezni, ugyanis ha adott esetben szaggat a program, elég nehéz felvenni a versenyt a neten száguldozó emberekkel. A szerverek már ma is tömött sorokban várják, hogy játsszunk rajtuk ezzel az eleve netes autóversenyként íródott játékkal. Így hát mindenkinek csak javasolni tudom, hogy töltse le a játékot a hivatalos website-ról, regisztrálja magát, és játsszon minél többet! Kezdő pályaversenyzőknek ideális tanulmány lehet, haladóknak pedig nagyszerű- és megunhatatlan élmény!

A Live for Speed érdekessége még, hogy nem kerül a boltokba a játék, azt a netről kell letölteni. A játék letöltése után az demo módban fog működni mindaddig, amíg nem regisztráljuk magunkat, és nem fizetünk érte online a www.liveforspeed.com oldalon. Ráadásul ahogy folyik a fejlesztés, úgy tölthetők majd le a kiegészítések hozzá. Az első, S1 elnevezésű csomagért 12 fontot (kb. 4000 Ft) kell fizetni. Cserébe korlátozás nélkül használhatjuk, és a netes szervereken is korlát nélkül játszhatunk.

Valami azért mégiscsak lehet ebben a játékban, ha már a megjelenésekor ekkora tömegeket mozgat meg világszerte, és ami azt illeti, engem is megfogott. Úgy érzem, hogy még fogunk hallani erről a programról gazdagon.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

75%
grafika
7
hangok
4
játszhatóság
9
hangulat
9
Pozitívumok
  • Izgalmas versenyek
  • Élethű fizikai modellezés
Negatívumok
  • Kisebb grafikai hiányosságok
  • Gyenge hanghatások

További képek

  • Live for Speed
  • Live for Speed
  • Live for Speed
  • Live for Speed
  • Live for Speed
  • Live for Speed
  • Live for Speed
  • Live for Speed
  • Live for Speed
  • Live for Speed
  • Live for Speed
  • Live for Speed
  • Live for Speed
  • Live for Speed
  • Live for Speed

Live for Speed

Platform:

Megjelenés: 2003. július 17.

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Lancertrackvideos
Lancertrackvideos [1]
Nemsokára jön az S3. Remélhetőleg jó lesz.
NFSUndergroundHUN
NFSUndergroundHUN [197]
Na kijött az S2!!!!!!!!

Az autosjatekok.hu -ról leszedheti aki akarja:-D
Csti
Csti [1]
Hali!

Tegnap este ért véget a IV. Magyar Bajnokság, és hamarosan szériakupák indulnak, minden autóval, ahova teljesen ingyen lehet jelentkezni, és kipróbálni a tudásunkat a többiek ellen online! Gyertek, megéri! Bővebb információt találhattok a http://liveforspeed.hu oldalon. Mindenkit szeretettel várunk!

Csti
Magyar Bajnokság, 11. helyezett
voicegab
voicegab [256]
Hi

En most ismerkedem a gammaval es azt kell mondanom nem rossz...persze nem a grafikat kell nezni mert az nem egy nagy durranas.Kerdeznem hogy pl. a neten masnal is iszonyatosan dobalja a kocsit helyzetet a progi amikor multiban megy? mert akkor.....

udv
sipu80
sipu80 [8]
Nem tud valaki valami cracket, amivel unlockolni lehe a gamét?

Amugy ász szerintem, mindig az volt a bajom az autószimulátor/arcade progikkal, hogy vagy maxon tekertem a kormányt vagy nem.

Ennek csúcsa a Midnight Club 2...(na most ezért sokan beszólnak majd)
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (18 db)