25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Brothers in Arms: Road to Hill 30

A Gearbox a MoHAA és CoD játékokban megszokottól kicsit más irányba vitte a II. világháborús FPS fogalmát.

Írta: JOKER 17 hozzászólás

Akik szeretik a MoHAA, vagy a Call of Duty jellegű és témájú játékokat, azok – köztük jómagam is – sóvárogva várták az elmúlt időben a Brothers in Arms megjelenését. Az előzetes információk és filmek alapján egy reményeink szerint forradalmian új II. világháborús FPS megjelenésére számíthattunk. Az igényes munkára garanciát jelenthetett a Gearbox neve is, akik bár eddig teljesen önálló fejlesztéssel ugyan még nem rukkoltak elő, de például a Half-Life kiegészítők révén jó hírnevet szereztek a szakmában. A gondosan megtervezett pályákra azért is lehetett számítani, mert a korabeli fényképek és dokumentumok, veteránok elbeszélései alapján készítették el a küldetések helyszíneit. A történet is valós eseményekre alapulva rajzolódik ki előttünk a játék során. Mindezek után joggal várta el mindenki, hogy egy fantasztikus programmal rukkolnak elő a srácok. Lássuk, hogy mennyire sikerült ez!

Akik egy MoHAA vagy CoD jellegű játékot vártak, azoknak bizonyára csalódást fog jelenteni ez a program. A grafika bár nagyon hasonlít az említettekhez, mégis más. Kicsit elnagyoltabb, néha elmosódottabbnak tűnik, de ez csak eleinte furcsa, hamar hozzászokik az ember. Az embereink arca elég élethűre sikerült, némi arcmimika is látható, bár az előzetes hírek alapján azt vártam, hogy valósághűbb lesz, de így sem rossz. A környezet kidolgozásán látszik az igyekezet a korabeli látkép minél tökéletesebb megjelenítésére. Ez mindenképpen jó pontokat jelent a hangulat terén, ám némi üröm az örömben az, hogy meglehetősen lekorlátozott az a terület, amelyben szabadon mozoghatunk. Hol egy kerítés, hol egy sövény állja el az utunkat és néha bizony meglehetősen szűknek tűnik a rendelkezésre álló tér.

A játék története a normandiai partraszállást követő néhány nap eseményeit követi, a főszereplő, Matt Baker szemszögéből. Az ő bőrébe bújva kell végrehajtanunk feladatainkat és irányítani osztagunkat a harcok során. Ez az a pont, ahol jelentős eltérés van a már megszokott II. világháborús FPS-ek és a BiA között. Ebben ugyanis már nem csak saját magunknak kell gyilkolni a gaz ellenséget, hanem utasításokkal irányítani kell társainkat is. Akár két osztagot is vezényelhetünk ily módon, sőt, időnként még egy tank is segíti küzdelmeinket. Persze nem túl bonyolultak a lehetőségeink, gyakorlatilag három-négyféle paranccsal kell beérnünk, hasonlóan a Full Spectrum Warriorban megismert rendszerhez. Ám ezek is bőven elegendőek a feladataink elvégzéséhez, s kellő hangulatot teremtenek ahhoz, hogy átéljük egy kis csapat vezetőjének harctéri érzéseit. Nagyon jól visszaadja azt az élményt, amit valóban megtapasztalhatott annak idején az igazi Matt Baker, hogy nem a győzelem volt a tét azokban a véres időkben, hanem a túlélés.

A fegyverek viselkedését is lemodellezték, és ezért a célzás is nehézkesebb, inog a kezünkben a puska, ezzel is növelték a realitás érzését. A különböző típusú fegyverek másként viselkednek súlyuk és pontosságuk tekintetében. Ezt kifejezetten jól sikerült megvalósítani. Azt viszont már kevésbé, hogy a tank néha több lövést is kibír egy másik harckocsitól, máskor meg hasonló körülmények között villámgyorsan kiiktatják. Arról nem is beszélve, amikor a saját tankom átgázol az embereimen és ami a németeknek nem sikerült hosszú perceken át, azt a tankos elintézi 2 másodperc alatt. Persze ez nem zavarja meg az eseményeket, mert a következő pályán újra ép és egészséges az a katonám, aki előzőleg elhalálozott a közlekedési balesetben.

A megfelelő stratégia kidolgozásához harc közben előhívhatunk egy taktikai térképet, ahol megtervezhetjük az ideális módszert az ellenség kiiktatásához, hátbatámadásához. Ez nekem kicsit illúzióromboló volt, hiszen ha már ennyire igyekeztek törekedni a realitásra a program készítői, akkor milyen dolog az, hogy a nagy lövöldözés közben szünet jön, kényelmesen bogarászhatunk a térképen, majd utána egy gombnyomás és a levegőben álló golyó folytathatja az útját az ellenséges katona homlokának közepe felé?

Mindezen hibák ellenére nagyon jó játék a Brothers in Arms. Rendkívül hangulatos csatákat lehet vívnunk, és egyáltalán nem könnyű továbbjutni az egyes pályákon. Annál is inkább, mert mentési lehetőség nincs, gyakorlatilag egy-egy pályaszakasz megtétele után automatikusan eltárolja az addigi pozíciónkat a játék, és ha meghalunk, akkor innen folytathatjuk újra.

Az ellenfelek mesterséges intelligenciája nem túl erős, de ezt ellenhangsúlyozandó a saját embereink se IQ bajnokok. Éppen ezért elég egyszerű taktikával legyőzhetőek a velünk szemben állók. Az ellenséges fedezékre zárótüzet kell zúdítani az egyik osztagunkkal, a másikkal meg oldalról megkerülve könnyedén legyűrhetünk minden ellenállást. Gyakorlatilag szinte csak ezt alkalmazva végigmehetünk mindenhol. Az elvégzendő feladatok bár nem túl változatosak, de mindig érdekesek tudnak maradni, a változó terepviszonyok és alakulatok miatt. A történet viszont nem túl érdekfeszítő, köszönhetően Baker kissé vontatottra sikerült monológjainak. Úgy gondolom azonban, hogy mivel ez is a régi dokumentumok alapján igyekszik visszaadni az eredeti eseményeket, ez egyáltalán nem meglepetés. Hiszen a valóságos történet sem a hollywoodi akciófilm forgatókönyvíróinak elképzelései alapján zajlott le, ezért ez inkább hitelesnek hat.

Külön érdekesség, hogy amint haladunk előre a feladatok megoldásában, úgy egyre több korabeli fényképet, filmet, dokumentumot nézhetünk meg az extrák között, ami szorosan kapcsolódik a játék szereplőihez. Annál is inkább, mivel a főhőseink és az eredeti helyszínek képeit láthatjuk viszont, megnézhetjük a háborús parancsokat is, mindez remek hangulatot teremt a játék során.

Nincs is ma már szinte olyan játék, ami ne támogatná valamilyen formában a multiplayer módot. Ez alól nem kivétel a BiA sem. Játszhatunk helyi hálózaton keresztül, vagy éppen a Ubi.com szerveren interneten keresztül is. A többszemélyes játék során adott időn belül kell teljesíteni különböző feladatokat. Itt is szakaszok irányításával lehet teljesíteni a küldetéseket. A multiplayer azonban nem éppen az erőssége ennek a játéknak, szerintem az egyjátékos rész jobban sikerült, de ezt inkább döntse el mindenki maga, lehet, hogy csak az én szájízemnek nem lett megfelelő.

Összességében egy nagyon jó játékot ismertem meg a Brother in Arms révén, bár nem ilyennek álmodtam meg, de így is sok élvezetes órát köszönhetek neki. Vannak hiányosságai és néhány olyan dolog is, amin még lehetne csiszolni, de mindenképpen jó irányt választottak a fejlesztők. Biztos vagyok benne, hogy még találkozhatunk a folytatásával (a Ubi Soft tervei között mindenesetre szerepel már), és remélem, abban már megszabadítják gyermekbetegségeitől, és a műfaj legjobbjai fölé tud emelkedni. Egyelőre még csak ha nagyon szorosan is, de az éllovasok mögött van, viszont a látottak alapján komoly esélye van arra, hogy ha így folytatják akkor még etalon is válhat belőle.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

85%
grafika
8
hangok
8
játszhatóság
9
hangulat
9
Pozitívumok
  • Hangulatos játékmenet; nem a megszokott háborús FPS; törekedés a realitásra
Negatívumok
  • Az elõzetesek alapján még jobbat vártam; néha unalmas történet; grafikai hiányosságok; taktikai része elég egyszerűre sikerült

További képek

  • Brothers in Arms: Road to Hill 30
  • Brothers in Arms: Road to Hill 30
  • Brothers in Arms: Road to Hill 30
  • Brothers in Arms: Road to Hill 30
  • Brothers in Arms: Road to Hill 30
  • Brothers in Arms: Road to Hill 30
  • Brothers in Arms: Road to Hill 30
  • Brothers in Arms: Road to Hill 30

Brothers in Arms: Road to Hill 30

Platform:

Fejlesztő: Gearbox

Kiadó: Ubisoft

Forgalmazó: Automex

Megjelenés:
2005. március 25. PC
n/a: PS2

Minimális rendszerigény: Pentium III/Athlon 1 GHz, 256 MB RAM, 64 MB-os 3D kártya (GF 4 MX nem jó), 5 GB HDD, DVD-ROM

Ajánlott konfiguráció: Pentium IV vagy Athlon 2,5 GHz

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Jabba Hut
Jabba Hut [1]
helló mindenki

nem tudja valaki hogy hol van a BIAba a multiplayer?
vagy egyáltalán van?mert én nem találtam persze lehet én vagyok balfék de nem tom vanak e egyáltalán szerverek vagy valami bár ASE(all seying eye aszzem így írják:-/:D)be még nem próbáltam keresni lehet ott találnék de ha valaki dud vlamit akkor monnya
előre is kösz Jabba Hut

UI:szeriontem a játék nagyon jó annyi baj van vele hogy ha nem zoomlok a fegyverre nincsen kicsi célkereszt az nem lenne hátrány
a németeket pedig túl könnyű leverni puskatussalők pedig hetekig vernek agyon engem egy átlag amerikainak nem kéne enyivel strapabíróbbnak lenie mint egy némenek igaz a főszereplő elhullana lépten nyomon az se lenne túl jó és szerintem túl ritkán van mesterlövész puska meg a gránátot is kaphatnánk többet

na akkor aki a multiról tud valamt az legyen olyan kedves
Porker
Porker [8000]
leírtam, hogy úgy egyedi, hogy a II. VH-ban egy irányítós FPS.
darkforce
darkforce [2151]
Mondhatom, teljes egyet tudok veled érteni, néhány kis helyreigazítással.

A hasonlóságot legfőképpen az ott bemutatott jelenetek lemodellezésére értettem (hasonlóan mint ahogy a CoD-ban műveltén elég gyenge szinvonalon az Ellenség a kapuknál című film alapján), bár tény, hogy pont ilyen jelenet nembiztos, hogy volt a sorozatban, de nekem kapásból az jutott eszembe, pedig az csak egy film/sorozat a sok közül.

És, hogy hozzátegyem, a H&D2 is nagyon messze van attól, ahogyan lezajlott a háború. Én az autentikusságot nem azon kérem számon, hogy voltak e feljegyzések, hogy ilyen tényleg megtörtént -e és így, hanem azon, hogy mennyire életszerű maga a program (és itt nem a pillanatnyi látványelemekre, fizikára, játékmenetre gondolok, hanem úgy önmagában az egészre). Elég érdekes játék az, amelyikben a németek oldalán harcolva tudod, hogy 2 óra múlva megjönnek az ejtőernyősök mert kilested a törikönyvből =)

Tehát amit én hiányolok az mint mondtam a háború. Ha jól tudom egy átlag amcsi katona nem lőtt lőhetett le többet 2-3 németnél mielőtt ő is kapott egyet a fejébe, mert akkor elfogytak volna a németek, ezzel szemben a játékokban tömegesen henteljük őket, mintha csak a Serius Sam-el játszanánk (félreértés ne essék, a komolyszem egy nagyon jó játék).

Amit pedig már évek óta hiányolok a játékokból : Miért nem lehet a németekkel lenni ? Ezekszerint minden német katona náci volt ? Gondolom a szövetséges/szovjet katonák/vezetők nem követtek el semmilyen háborús bűnt ... bah ...

Az Operation Flashpoint szabadságát pedig valószinűleg semmilyen játék nem fogja már überelni, hiszen nem az a tendencia látható, hogy bármilyen lépst tennének efelé. Majd 2012 -ben jön a 2. rész úgyis, ahoz meg megjelenik 8 évre rá az Invasion 44 mod és akkor kész a világ legjobb 2.vh-s fps-e =)
padavan
padavan [21647]
Csodás grafika: Anyira azért nem csodás. Nem egy hányinger,de a kissé szét van nyomva az egész ezzel az idióta blur-rel. Ha az nem lenne, mindjárt kapnánk egy MOHAA szintű gfx-et...
Egyedi téma: II. VH, roppant egyedi, ja...
Multiplayerhez nem volt szerencsém.
MI: No comment, ha neked kihívást okozott, akkor veled van a probléma.
konrad
konrad [13085]
Üdv darkforce!

"A program egyébként meglepően nagy hasonlóságokat mutat a Brothers in Arms sorozattal (ami ugyebár nem csoda, elvégre ugyanazt a történetet dolgozzák fel kb.)"

Most akkor "hasonlóság" vagy "ugyanaz a feldolgozás"? Aki ismeri a BoB történetet, az némi "hasonlóságot fedezhet" ugyan fel, pusztán a Carentan pálya miatt! De hogy a BoB-t teljesen adaptálták volna, nos az kétséges. (Bár a kb.-t odatetted:-) )

"Tudni kell persze, hogy a 2. vh. valóságosan megtörtént eseményeit meg sem közelíti ez a játék"

Hát nem tudom, hogy a H&D2, a maga inkább fiktív küldetéseivel mennyire "hiteles" úgy, hogy ott sem irányítasz 4 embernél többet, amellett, hogy abban a játékban nyilvánvalóan több lehetősünk van a taktikai elemek működtetésére! Amúgy nagyszerű játék, de hitelesség tekintetében nem vagyok abban biztos, hogy veri a BiA-t! (A BiA-ban
én messzemenőkig igyekszem hangsúlyozni a veteránok közreműködését, ergo azért a valós történeteket igyekeztek feldolgozni...raj szinten)

Egyébként az árkád-jelleggel egyetértek, hiszen én naív valamiféle Operation Flashpoint mozgási-szabadság lehetőségre vártam (rajtam kívül mozgó számos más egységre), ehelyett szűk "sikátorokban", lineáris pályán tudok csak mozogni...

Ne érts félre, nem kötekedni akarok, a hozzászólásod kiemeléseit csak a reflexió kedvéért alkalmaztam!

üdvözlettel: konrad
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (17 db)