Need for Speed: Carbon

A játékiparban bizony nem túl gyakori, hogy egy széria megérje a 10. megjelenését. Márpedig akárhogy is számolom, ez már a tizedik Need for Speed. Az EA ezúttal ismét a tuning témát járta körbe, kissé más aspektusból. A kérdés már csak az, hogy vajon negyedik alkalommal is akkora poén-e az éjszakai versenyzés, mint azt az Electronic Arts gondolja...

A sztori szerint pontosan egy évvel járunk a Most Wantedben történtek után. A nem túl kellemes fogadtatás után ismét kapunk egy lehetőséget a törlesztésre, bár ehhez mindent elölről kell kezdenünk, s névtelen senkiből ismét a város fenegyerekévé kell válnunk. Bizony, sok minden megváltozott az ominózus balhé után. A várost a helyi bandák területekre osztották fel maguk között, és egyedül itt már nem megyünk semmire. A hőn áhított sikerhez csapattagokat kell felfogadnunk, és csak megfelelő csapattaktikával érhetünk el komoly eredményeket.

Egészen jól hangzik, ugye? Rá is fért a sorozatra már egy nagy adag ötlethalmaz, ugyanis szerintem már a Most Wanted sem hordozott magában annyi újítást, hogy legalább a megfelelő jelzőt odabiggyeszthessük a játék után. Az első dolgom a telepítés után az volt, hogy száguldjak egyet. Nem érdekelt sem a tuning része, sem a karrier, semmilyen beállítás. Egyszerűen csak meg akartam bizonyosodni, hogy még mindig a Need for Speedben található-e meg az az igazi sebességérzet, amit még mindig nem túl sok játék tudott felülmúlni. Az a fajta érzés, ahogy centiméterekkel húzunk el az előttünk totyogó járművektől, semmivel össze nem hasonlítható. Örömmel jelenthetem, a válasz: igen. Ebben a tekintetben tehát még mindig az abszolút első nálam az NFS.

A gyorsverseny opció azonban nem túl sokáig elégített ki, így gyorsan be is izzítottam a karriert. Az első dolog, ami megérintett, az a hihetetlenül profi körítés. Az átvezető animációk elképesztő részletességgel lettek kidolgozva, így a hangulatra egy árva szavunk sem lehet. Karrierünk egy rövid tutorial résszel (ami tulajdonképpen a csapattaktikára tér ki) indul, ezt letudván neki is foghatunk hírnevünk megalapozásának. Az előző részekkel ellentétben rögtön az elején döntenünk kell, melyik irányba kívánunk előretörni. Három lehetőségünk van: tuning, izomautók, illetve az egzotikumok. A tuning a főként japán import járműveket foglalja magába, az izomautók pedig az ízig-vérig amerikai vadállatokat, mint amilyen a Ford Mustang is. Végül pedig az egzotikumok. Ide sorolható többek között a német autógyártás színe java. Európai szemmel kissé furának tűnhet, hogy ezeket a mindannyiunk által jól ismert autócsodákat ugyan miért sorolták ide, de ha belegondolunk, hogy az amerikai utakon relatíve kevés BMW vagy Audi szaladgál, akkor mindjárt érhetővé válik a szituáció.

Természetesen minden kategóriának megvannak a maga előnyei és hátrányai egyaránt. A tuning autók például remekül kanyarodnak, az egzotikumok állva hagynak bárkit. Az izomautók valahol a kettő között helyezkednek el, de ami még fontosabb, bitang jól néznek ki. Mint ahogy korábban említettem, a versenyek jellege merőben más, mint azt eddig megszokhattuk. Most már nem az egyéni érdekek dominálnak igazán, sokkal inkább csapatmunka, ami itt folyik. Miről is van szó? A versenyek során egy egész csapat áll mögöttünk, akik néha nagyon megkönnyítik a dolgunkat. Csapatunkba három típusú versenyzőt fogadhatunk fel. Vannak az úgynevezett blokkolók, szélfogók, és a felderítők. A blokkolók bármilyen versenyszituációban képesek kiütni ellenfelünket, és így mi az élre kerülhetünk. A szélfogók feladata valamivel egyszerűbb. Ők előttünk haladnak, mi mögöttük, és a szélárnyéknak köszönhetően extra sebességre tehetünk szert, ami olykor versenyeket is eldönthet. A harmadik típus a felderítő. Nos, bevallom őszintén, ezt használtam a legkevésbé. Az ő feladata tulajdonképpen az alternatív útvonalak megtalálása, melyek segítségével tovább növelhetjük előnyünket, vagy éppen faraghatunk le hátrányunkból. Játék közben e lehetőséggel végtelen egyszerű élni, mindössze egy aktiváló gombot kell megnyomnunk, és a hatás nem marad el. Csapattagok toborzásáról igazából nem nekünk kell gondoskodnunk, majd ők szépen megkeresnek minket, minden „főnökverseny” (erről picit később) után.

A csapattagoknak azonban nem ennél jóval több funkció jutott. Minden karakternek megvan a maga képzettsége, melyek szintén igen hasznosak. Az úgynevezett agytrösztöknek hála minden verseny után extra pénz a jutalmunk. A szerelők az alkatrészek árából tudnak lefaragni, verseny közben pedig nitro-bónuszt kapunk. A tuningmesterek pedig további Autosculpt lehetőségeket tárnak fel, valamint egyéb, a látványra irányuló módosítást is. Ha már szóba került az Autosculpt, akkor elmondanám, hogy ennek segítségével akár a legkisebb változtatások is végrehajthatóak a karosszérián, s így a lehetőségek száma tényleg végtelen.

A város, melyben ténykedünk, területekre van felosztva. Minden területet egy bizonyos banda felügyel. Ha minden versenyt megnyertünk az adott területen, akkor lehetőségünk lesz kihívni a főnököt. Ez az úgynevezett „főnökverseny”, mely két részből tevődik össze. Első lépésként le kell győznünk őt a városban. Ha ez megtörtént, akkor indulhat az igazi kihívás, irány a kanyon! A kanyonverseny ismét két részre oszlik. Először az ellenfelünk halad előttünk, s mi minél közelebb haladunk hozzá, annál több pontot kapunk. Második alkalommal minket üldöz az ellenfél, és minél közelebb halad mögöttünk, annál gyorsabban olvad semmivé az a kevéske pont, amit az imént nagy szenvedéssel összekapartunk. Ha úgy érünk a célba, hogy még maradt pontunk, akkor nyertünk. Ha esetleg rögtön az első futamon sikerülne tíz másodpercnél tovább elvenni tőle a vezetést, akkor máris megnyertük a versenyt, a terület a mienk. Roppant élvezetes megoldás, s a feszültséget tovább növeli az a tény, hogy bizonyos szalagkorlátokon gyönyörű szépen lezúghatunk a mélységbe, és akkor szintén vesztettünk, így egyszerre több dologra is oda kell figyelnünk.

A Most Wantedből egyébként majdnem az összes játékmódot átimportálták ide is, egyedül a gyorsulási verseny maradt ki – az én nagy-nagy örömömre. De az összes többi megtalálható itt is. Így például a traffipax, drift, körverseny, sprint, ellenőrzőpont, csak a rend kedvéért. A drift lehetőséget ismét nagyon jól eltalálták, s talán nem is túlzok sokat, ha azt mondom, hogy magasan ez a leglátványosabb, legélvezetesebb játékmód. Tovább fokozza az élvezeteket, a kanyondrift, melyben ugyanúgy pontokat ér a kocsi úsztatása, mindez azonban megspékelve a kanyon nyújtotta veszélyforrásokkal. Pazar. Természetesen egy ekkora buliból nem maradhattak ki a zsernyákok sem, s mindent megtesznek annak érdekében, hogy életünket megnehezítsék. Ha esetleg elkapnának, akkor vagy fizetünk készpénzzel autónkért, vagy pedig felhasználhatjuk a szabad elvonulás bónusz kártyánkat, feltéve, ha rendelkezünk ilyennel.

A Need for Speedek mindig is átlagon felüli irányítással rendelkeztek. Nincs ez másképp most sem. A játék billentyűzettel is tökéletesen kézben tartható, bár mondanom sem kell, ha valaki igazán a mennybe akarja érezni magát, akkor jobb, ha beszerez egy jobbfajta kormányt. Ennek használatával ugyanis tényleg nagyszerű az összhatás.

Grafikai megjelenítés terén már nem ilyen fényes a helyzet. Az engine-t ugyan kicsit megfoltozták, de azért jól látszik, hogy már nem egy mai darab. Azért ha minden effektet bekapcsolunk, az élsimítással egyetemben, akkor az összkép meglepően jól fest még mindig. A koros engine vitathatatlan előnye viszont, hogy a gépigény nem kimondottan nőtt az előző rész óta, s ez sokakat kellemesen érinthet. Azért a hivatalos minimum konfignál kicsit táposabb gép szükséges, nagyjából 2 GHz és egy 128 MB-os videókártya mellett kezdi magát jól érezni a drága. Ja, ami még fontosabb: a memória. Pakoljunk a gépbe minél többet, 1 gigáig meg se nagyon álljunk, s akkor nem lesz problémánk.

A hanghatások területén elég jól áll az EA legújabb terméke. Az autók mind-mind úgy szólnak, ahogy a való életben, de ez végülis sose volt negatívuma a sorozatnak. A térhatás minden lehetőségét kihasználja a Carbon, épp ezért egy 5.1-es hangfalrendszer beszerzése mindenképp ajánlott. A zenei aláfestéssel már kevésbé voltam megelégedve. Bár lehet, hogy egyszerűen csak arról van szó, hogy ez nem az én stílusom, de szerintem megint egy kicsit túlontúl amerikaira sikeredett.

A másik igen fájó pontja a játéknak a multiplayer rész kellően puritán kivitelezése. Az előző részbe ugyanis még integrálva volt a LAN-os lehetőség, na ezt most fogták, és egy laza mozdulattal a lomtárba helyezték. Egyetlen lehetőség maradt csupán: irány a világháló. Itt legalább több extrát is fellelhetünk, többek között az új, csak online játszható játékmódokat, és egy különleges tapasztalati pontrendszert. A megnyert versenyek függvényében XP-ket kapunk, majd szintet is lépünk. Így juthatunk hozzá egy-két további autókülönlegességhez, festéshez, stb.

Mostanában lassan már megszokottá válik, hogy az EA magyar felirattal adja ki játékait idehaza. A hozzáállás dicsérendő, a kivitelezés már kevésbé. A fordító ugyanis néha olyan buta megoldásokat választott, hogy az már néha megmosolyogtató volt. Mentségére legyen mondva, hogy a legtöbb helyen én se tudtam volna jobb alternatívát felajánlani, épp ezért nem is kötekszem, örüljünk, hogy ennyi is van...

Sajnos maga a játék túlságosan is rövid. Egy éjszakába nyúló délután alatt simán végig lehet tolni, és akkor még a részletekben is volt időnk elmerülni. Ez bizony igen soványka, lássuk be. S rövidsége ellenére a fejlesztők már megint beleestek a korábbi részek hibájába. Egy idő után az egész ellaposodik, és már csak gépiesen bökünk rá a next race feliratra, hogy haladjunk már. Ráadásul az egésznek inkább van egy kiegészítő szaga, mintsem egy új játéké. Valahogy úgy éreztem, mintha egy expanziót terveztek volna a Most Wantedhez, de menet közben az EA vezetősége úgy döntött, hogy adjuk ki teljes árú játékként. Ami nem túl szimpatikus hozzáállás, valljuk be.

Itt az idő, hogy summázzam az imént leírtakat. Mit is kapunk, ha kicsengetünk egy tízes körüli összeget? 5-6 óra felhőtlen (?) szórakozást, egy-két új, javarészt online játékmódot, gyönyörűen kidolgozott autókat, és egy agyonjáratott témát Az elején költői kérdésként felvetettem, hogy vajon poén-e a poén negyedjére? A válasz nem egyértelmű. Mindenesetre, én nem tudtam nevetni rajta...