Miközben a Sony és a Microsoft egyértelműen a sebességre és látványra élezte ki új konzolját, az előző csatában a PlayStation 2 és az Xbox mellett a Gamecube-bal vereséget szenvedő Nintendo az új konzolgenerációban egyértelműen inkább a játékélményre koncentrált, amikor megkezdte új játékgépének a tervezését. Az eredetileg Revolution kódnéven futó projekt legfőbb eleme az igazán újszerű vezérlő, a Wii Remote és Nunchuk részekből álló irányító, melyek segítségével tényleg érdekes élmény vár a játékosokra. Legalábbis erről szólt a marketing szöveg, azonban miután néhány napot szerkesztőségünkben töltött egy Wii készülék, erről testközelből is meggyőződhettünk.
A forgalmazótól egy alapkészletet, valamint egy Wii Play és egy Zelda játékot kaptunk kölcsön. A gépről korábbi cikkeinkben már sok szó esett, így ezúttal elsődlegesen tapasztalatainkat fogjuk megosztani. A kicsomagolás után pillanatok alatt összeállítható a rendszer, minden kábelt és csatlakozót úgy alakítottak ki, hogy rossz helyre még véletlenül se köthessünk semmit. Így aztán hamar összekapcsoltuk a Wiit az erősítővel és a projektorral, valamint az asztal szélére gondosan elhelyeztük a távirányító működését segítő kis érzékelő "lécet". A készülék mellé hagyományos RCA kábelcsomagot adtak, így sajnos a jobb minőségű képet eredményező komponens (RGB) csatlakozással nem tehettük próbára.
A bekapcsolás után hamarosan megjelent a főképernyő, mely menüként szolgál a különböző funkciók eléréséhez. Innen indíthatjuk el a slot-in megoldású (azaz tálca nélküli) meghajtóba helyezett játékot, vagy léphetünk be a beállítások menüjébe, esetleg választhatunk a hálózati szolgáltatások közül (időjárás-jelentés, hírek, stb. – igaz, ezek tesztünk idején még nem üzemeltek). Elsőként azonban mi a Mii feliratot választottuk. Az angol „me” („én”) szó "nintendósított" megfelelője pedig nem mást takar, mint saját avatarunk létrehozását. Egy mókás kis figurát hozhatunk létre az RPG játékokra is jellemző eszköztárakkal: nem, magasság, hajszín, hajforma, stb. Miután mindenkinek megvolt a saját karaktere, egyes játékokban ezeket választhattuk ki induláskor, így mindenki a saját figuráját vezérelhette.
No de ezzel se szórakoztunk túl sokat, sokkal kíváncsibbak voltunk a játékokra, így gyorsan beraktuk az alapkészlet részét képező Wii Sports lemezét, és nekiláttunk, hogy megismerkedjünk a benne lévő öt sportággal. A tenisszel kezdtük, melyről kiderült, hogy a legjobb döntés volt: ehhez tértünk vissza időről időre mindig a teszt során, ez bizonyult a legnépszerűbbnek. Pedig nem kell bonyolult dologra gondolni: a vezérlőt a teniszütő nyeléhez hasonlóan fogva kell arról gondoskodnunk, hogy Miink a megfelelő időben üsse vissza a hozzá érkező labdát. (A játékosok mozgatásáról a program gondoskodik.) Persze lehet trükközni, az erős ütésű szerva módjára például nem volt egyszerű feladat rájönni, és néha azért úgy éreztük, kis véletlenszerűség is van a vezérlő működésében, de ettől függetlenül hihetetlenül jót játszottunk. A kis figurák fura vetődésein jókat lehet röhögni, az pedig, hogy a vezérlőben még hangszóró is található, tovább növelte a játékélményt, hiszen így nagyjából onnan hallhattuk a labda lecsapásának hangját és figuránk nyögését, ahonnan az a valóságban is szólna.
A baseballal folytattuk, melyben Sögyi és Lackó nagy segítséget jelentettek, hiszen ők legalább tudták a szabályokat is. Az egyik játékos a dobó, neki úgy kell tennie, mintha el akarná dobni a kontrollert – persze valójában csak a mozdulatot kell imitálni, a vezérlő jobb, ha a kézben marad. A véletlen elhajításról pedig a csuklóra szorítandó pánt is gondoskodik, ezt tényleg nem árt minden játék előtt gondosan csuklónkra helyezni. A második játékosnak úgy kell fognia a vezérlőt, mintha egy baseballütő lenne a kezében: a program még az ütő szögét is átveszi. Aztán a labda érkezésekor a megfelelő pillanatban megsuhintva a Wii Remote-ot üthetünk home runt, vagy – ahogy elég gyakran tettük – üthetjük ki a pályáról a labdát. Sajnos a boxot második Nunchuk vezérlő híján csak egyedül tesztelhettük. Ebben ugyanis mindkét kezünkre jut kontroller, és ezekkel úgy kell tennünk, mintha boxkesztyűvel a kezünkön ütnénk ellenfelünket. Az utolsó két játékot egyszerre egy fő játszhatja, a többjátékos módban felváltva kell a képernyő elé fáradnunk: a golf és bowling játékokban szintén a valóságot imitáló módon kell irányítanunk a játékot.
Már ezek alapján is látszott, hogy a Wii igencsak más, mint a többi konzol. Nagyszerű közösségi játékélményt biztosít, és még jól meg is mozgatja a játékosokat (még izomláz is összeszedhető volt pár órányi játék után :-). A Wii által nyújtott közösségi szórakozás pedig több, mint amit egy LAN party vagy netes játék biztosít, hiszen a játékosok egy szobában vannak együtt, és nem csak mikrofonon keresztül kommunikálnak egymással. Ráadásul az se mondható el, hogy csak a fiatal generáció számára ad játéklehetőséget: akár szülőkkel (esetleg nagyszülőkkel) közösen is jót lehet játszani, mivel az irányítás elsajátítása jóval könnyebb, mint bármilyen más játéké. Így aztán családi vagy baráti összejövetelek, bulik remek kiegészítője is lehet, feltéve, hogy van a tévé előtt elegendő hely ahhoz, hogy például tenisz közben ne egymást találjuk el. No de nézzük tovább, milyen játékok vannak még a Wiihez!
A második Wii Remote mellé csomagolt Wii Play nem más, mint néhány minijáték gyűjteménye. Ezeket igazából azért találták ki, hogy a kontroller használatát mindenki elsajátíthassa, ennek megfelelően a legegyszerűbb agyaggalamb-lövő játéktól a Pong aktuális változatán keresztül a biliárdig összesen kilencféle játék vár ránk benne.
A Zelda aktuális része (Twilight Princess), a rávilágított arra, hogy grafikáját tekintve bizony nem egy PS3 vagy X360 kaliberű géppel van dolgunk. Míg a kis sportjátékoknál mindenkit lekötött az újszerű játékélmény, egy mászkálós kalandjátéknál már jóval többet nyom a latba a külső megjelenés. Igaz, itt is mindent megtettek a fejlesztők, hogy a kontroller egyéni használatára legyen szükség, ennél a játéknál kicsit úgy éreztük, sokat számított volna, ha a grafikát is tuningolják a Wii tervezésekor. A játék ettől függetlenül érdekes és élvezetes, teljes kipróbálására azonban sajnos nem volt időnk.
Két további játékot kaptunk még kölcsön a teszt idejére, melyek a Ubi Soft kiadásában megjelent Monster 4x4 World Circuit és Rayman Raving Rabbids programok voltak. Röviden ezekről is szót ejtenénk. Az előbbi játék talán legnagyobb pozitívumának az tekinthető, hogy a dobozán lévő matrica alapvetően igazat mond: a játékhoz tényleg ajándék kormány jár. Nem kell persze egy Logitech G25-re számítani, mindössze arról van szó, hogy a dobozba egy három részből összerakható műanyag kormánykereket raktak, melybe belepattintva a Wii Remote-ot tényleg úgy irányíthatjuk járművünket, mintha egy autót irányítanánk. Amúgy egy átlagos arcade terepjáró-versenyről van szó, LEGO Racers jellegű bónusz elemekkel, osztott képernyős multiplayer móddal. Igazából ha nem a Wii megjelenésénél is elérhető "nyitó-cím" lenne, valószínűleg nem sok szó esne róla.
Sokkal nagyobb várakozással tekintettünk azonban Michel Ancel Rayman sorozatának legújabb reinkarnációja felé, hiszen a kissé beteges, de felettébb mókás előzetes videók igazán jó szórakozást ígértek. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag nem kaptunk mást, mint minijátékok óriási gyűjteményét, nem nagyon csalódtunk ebben. A sok kis játék mind remekül használja a Nintendo új vezérlőjét: gyakorlatilag felfogható egyfajta technológia demonstrációnak is, mely bemutatja, mikre képes a Wii Remote. Mindezt pedig szellemesen és humorosan teszi. Még olyan játék is volt, mely a hangszórót használta ki – igaz, talán ez volt a legbutább feladat az összes közül. A játékról bővebben PC-s tesztünkben írunk majd, ott kitérünk majd egy-egy Wiis részletre is.
Tesztünk pár napja során nem csalódtunk a Nintendo új konzoljában, a Sony és Microsoft gépeitől eltérően egy elsődlegesen közösségi szórakozásra szánt, igen sok vidám órát okozó gép járt nálunk. A 70 ezer forintos alapkészlet gyakorlatilag azonnal alkalmas a játékra is, hiszen mellékelik hozzá a Wii Sports csomagot, első körben esetleg még egy kontrollert érdemes vásárolni hozzá. Az újgenerációs konzolokkal szembeni grafikai hátrányt pedig nagyjából kompenzálja a jóval nagyobb "mókafaktor", melyet a csoportos játék során tapasztalni lehet. Aki teheti, mindenképpen próbálja ki a Wiit, biztosak vagyunk benne, hogy feledhetetlen élménnyel gazdagodik.
