25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Syphon Filter: Dark Mirror (PS2)

PSP után PlayStation 2-re is megjelent a Syphon Filter sorozat aktuális epizódja.

Írta: Madrac

Playstationre mindig is sok lopakodós játék készült, változó minőségben és témában. Az egyik legismertebb és legjobb közülük a Metal Gear Solid széria. A most bemutatásra kerülő Dark Mirror szintén egy több epizóddal rendelkező sorozat tagja, ezúttal egy PSP verzió PS2 átirata, némi fejlesztéssel.

Syphon Filter: Dark Mirror (PS2)

A Syphon Filter: Dark Mirrorben Gabe Logan szerepét kapjuk, aki a többi akció során már bizonyította rátermettségét. Most is a Red Faction nevű félkatonai szervezet ellen kell fellépnünk, ugyanis egy új fegyvert szereztek, mely komoly veszélyt jelent. Először ugyan csak pár szabotázs kísérletet kell megakadályoznunk, de hamar a fő célpont nyomára bukkanunk.

A játék a stílusnál jól megszokott külsőnézetes módban játszódik, de a kamerát a célkereszttel együtt mi irányítjuk, így a gyors irányváltások nem mindig szerencsések. A két analóg karral mozoghatunk és célozhatunk, míg a R1 a tűzgomb és az R2 a tárazás. Eddig nem is lenne bonyolult, de rendelkezésünkre állhat négyféle fegyver és egy nagy halom speciális felszerelés is, melyeket az iránygombokkal megnyitható menükben találunk. Az X a guggolás, mely igen hasznos, ha feltűnés nélkül akarunk megközelíteni valakit. A háromszöggel pedig a tárgyakat használhatjuk, és a dobozokra való felmászáshoz is ez a gomb kell. A létrákat automatikusan használjuk, és természetesen nem tudunk lőni róluk.

Syphon Filter: Dark Mirror (PS2)

A fegyverzetünk egy késből, egy pisztolyból, egy gépfegyverből, egy puskából és egy mesterlövész puskából állhat. Ha le akarjuk cserélni az egyiket, akkor ami eddig ott volt, el kell dobnunk. Általában nem kezdünk minden fegyverrel a pályákon, a likvidált ellenfelek felszerelését megszerezve tudjuk kiegészíteni az arzenált, és lőszert is így tudunk csak zsákmányolni. A felszerelések között helyet kap egy zseblámpa és pár különleges szemüveg is. A hőlátás nem igazán extra közülük, ellenben az ultraibolya fényre hangolt szemüveg többször, főleg a titkos feliratok olvasásakor lesz hasznos. A harmadik az erős mágneses jeleket mutatja meg, így egy lövéssel semlegesíthetünk zárakat, hisz már látjuk a gyenge pontot.

Grafikailag nemhogy előrelépés lenne a PSP-hez képest a PS2 verzió, inkább visszafejlődésről beszélhetünk. Míg ott a kijelző szuperéles képe segített, addig ez az enyhén finomított változat sajnos sok helyen elég ronda a TV képernyőn nézve. A karakterek mozgása ugyan nem sok kivetni valót hagy maga után, de a színvilágról ez már nem mondható el. A játék hangjai kellemesek, a zenei aláfestés hangulatos, de az egysoros beszólásai a főhősnek, segítőinek és az ellenfeleknek egyszerűen borzalmasak és idegesítőek.

Syphon Filter: Dark Mirror (PS2)

Itt jönne a többjátékos rész ismertetése, mely a játékból sajnos teljesen hiányzik. A PSP változatnak ez volt az igazi erőssége, így elég meglepő lépés volt a fejlesztőktől, hogy kihagyták. Remek négy-négy elleni mérkőzéseket lehet ott játszani, itt pedig az internetes játék lehetett volna remekül kidolgozva. De nem ez az egyetlen hiányossága a játéknak, kivették a legtöbb küldetésből a tézert is, így a csendes ölés a késre korlátozódik. Igen brutális mozdulatsorokkal, csak közelről és vér nélkül...

A PSP-re megjelent eredeti verzió sikere után hatalmas csalódásként lehet csak értékelni a Dark Mirrort, melynél a remek történeti szál nem tudja feledtetni a grafika, az irányítás és a többjátékos rész hiánya feletti bánatot. Ha a fejlesztők dolgoztak volna még rajta egy kicsit, és nem tartják mindenáron magukat a határidőhöz - mely igazából valószínű a kiadó bűne -, lehetett volna egy igazi átütő siker is. Így csak egy erős közepes jutott neki.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Syphon Filter: Dark Mirror
  • Syphon Filter: Dark Mirror
  • Syphon Filter: Dark Mirror
  • Syphon Filter: Dark Mirror
  • Syphon Filter: Dark Mirror
  • Syphon Filter: Dark Mirror

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!