Két játékgyűjteményt kaptunk tesztelésre, melyek már korábban kiadott programokat tartalmaznak, így igazán nagy újdonságot nem jelentenek, de aki PSN-ről nem vette meg ezeket, most lemezen is hozzájuthat. A két csomag három-három játékot tartalmaz, a Power Pack inkább akciódúsabb, míg a Puzzle Pack gondolkodást igénylő darabokat kapott.

Puzzle Pack
Go! Sudoku: Korábban már irtunk erről a logikai játékról, melyet már gondolom sokan ismernek a különféle rejtvényújságokból amúgy is. 3*3-as mezőkbe kell beírni számokat úgy, hogy egy sorban csak 0-9-ig lehetnek, ismétlődés pedig nem fordulhat elő.
Go! Puzzle:Önmagában is háromféle logikai játékot tartalmaz. Az első Swizzle Block névre hallgat, feladatunk pedig az, hogy leszedjünk minden elemet a pályáról. Négyes blokkban tudjuk forgatni a kék, zöld, piros kockákat, és ha egy 2*2-es azonos színű adag összeáll, akkor eltűnik. A második programocska az Aquatica, egy kicsit felturbózott Tetris, itt nem négyzet, hanem hatszög alapú a mező, és különböző színekből kell legalább hármat egymás mellé rakni. Az utolsó aljáték a Skyscraper, talán a legötletesebb a háromból: egy torony legfelső szintjére kell feljutni, úgy, hogy minden emeleten át kell kelni az adott feladványon. Az oktatórész ragyogóan elmagyarázza a dolgokat, érdemes mindenkép végignézni. A lényeg az, hogy színes négyzeteken kell átkelni a túloldalra, de csak egy színre léphetünk, tehát jól meg kell fontolni a dolgot. Sok minden színesíti a feladatot, át lehet ugrani egy mezőt, teleportok, átszínező területek és hasonlók.
Lemmings: Gondolom sokan ismerik a DMA Design játékát (mára Rockstar North néven amúgy ők felelősek a GTA sorozatért), melyben a címadó rágcsálók vonulását kell segítenünk. Parancsokat adhatunk egy-egy lemmingnek: áshatnak, építhetnek lépcsőt, hidat és sok mást. Sok, változatos pálya áll a játékosok rendelkezésére a PSP változatban is.

Power Pack
Beats: Egy kicsit az AudioSurfre emlékeztető játék, melyben az általunk megadott MP3 alapján generál a játék egy pályát. Itt mondjuk jóval egyszerűbb a feladatunk: csak a megfelelő gombot kell megnyomni, ha a jele a képernyő közepére ér. Mivel a feladat nehézsége teljesen azon múlik, hogy mit állítunk be zenének, könnyen eldönthetjük épp melyik a megfelelő számunkra.
Flow: Talán a legértékesebb darabja a Power Packnek. Egy neonszínű világban kell "nevelgetnünk" áttetsző lényünket. A nálunk gyengébbeket megehetjük, így egyre nagyobbra növünk, míg az erősebbektől érdemes elfutni, bár kis trükközéssel ezek nagy része is fogyasztható. Nagyon szép lett a játék ezen a kis kijelzőn, hasonlóan jól mutat, mint a PS3-as változata egy HDTV-n.
Syphon Filter: Combat Ops: Elég különös darab a csomagban, mivel csak online játékmódja van. Sajnos szinte lehetetlen aktív játékot találni, pedig biztos érdekes lenne kipróbálni az egyjátékos sorozat után. Ami igazi érdekessége lenne, hogy saját pályákat készíthetünk és megoszthatjuk azokat másokkal.