Stílusváltók
Az IO Interactive 1998-as alapítása óta csak és kizárólag hardcore rétegnek szóló játékokat készített, legyen szó akár a Freedom Fightersről, a botrányokkal körített Kane & Lynchről (ki ne emlékezne például Jeff Gertsman Eidosos kirúgatására a GameSpottól?) vagy a stílust alapító Hitman sorozatról. A kezdetben fiatal kamaszok alkotta csapat tagjai mára apukákká és anyukákká váltak, otthon a kanapén ülve pedig gyerekeikkel karöltve Zeldával, Marióval, Ratchettel vagy Jakkel játszanak. A Mini Ninjas az említett címek közül leginkább Link kalandjaiból inspirálódik, és családi szórakoztatásra, de még inkább a gyerekek figyelmére vágyik: ez egy igazi, tűzről pattant, egyjátékos módra fókuszáló 3D platformjáték!
(INFO: A stúdiónak magyar vonatkozása is van: a 2000-es évek elején Magyarországról verbuváltak programozókat és grafikusokat. Az évek során a kint dolgozó magyarok száma meglehetősen lecsökkent, legtöbben az esős, szürke klímára és az elszeparáltságra panaszkodva jöttek haza, azonban két magyar fejlesztő még a Mini Ninjason is dolgozott. Szép munka volt, srácok!)
Pöttöm hősök
A hegyekben élő ninja mester hosszú évtizedek óta képez ninjákat. Utolsó tanítványait a gonosz szamuráj várúr hatalmának megtörésére küldte, aki elrabolta az erdők-mezők-tavak állatait és kuji mágiája segítségével kegyetlen, agyatlan szamuráj-hadsereget alkotott belőlük. Mivel előző négy tanonca nem tért vissza, ezért a világ sorsa az öreg mester utolsó tanítványai, Hiro és Futo kezében van. Nekik kell felkutatniuk az eltűnt, elrabolt ninjákat is, akik kiszabadításuktól velük küzdenek majd tovább. A kicsire nőtt, nagyfejű, de rendkívül aranyos ninják kalandja ebből az alaphelyzetből indul.
Hat picurka hősünk mindegyike különleges tudás birtokában van: Hiro a lopakodás és a szamurájkard nagymestere, a tipikus ninja archetípusa, a játék Ryu Hayabusája, aki hősiesen, egymaga veszi fel a harcot a főellenfelek ellen. Különleges támadása a villámgyors kombó, amellyel több ellenfelét semlegesíti, és egyedül ő képes a kuji mágia használatára. Futo nagydarab, erős, lassan mozgó anti-ninja, aki viszont méretes kalapácsával ütőképes ellenfél a nagyobb szamurájok ellen, extra támadása pedig a bivalyerős pörölycsapás. Suzume furulyája nem lebecsülendő, mert a közel merészkedő ellenfeleket dallamaival delejezi, így azok álomba szenderülnek. Shun az íj mestere, ellenfeleit távolról semmisíti meg, különleges támadása pedig a robbanós nyílvesző – mindegyikük közül ő ugrik a legmagasabbra. Tora tigrisnek hiszi magát, Wolverine-szerű karmaival lendül harcba, sajátossága pedig a gepárdszerű sprintelés. Kunoichi hosszú dárdájával (naginata) harcol, melyet maga körül szélsebesen megpörgetve okoz maradandó veszteséget a szamurájok soraiban.
Minden ninja használatához tartozik külön achievement, de eltérő harcmodoruk miatt is célszerű mindegyiküket kipróbálni. Érzésem szerint Shun jóval erősebb lett, mint társai, gyakran komplett pályarészeket tisztítottam meg vele könnyedén.
Kuji mágia
Mint említettem, Hiro, a mester legkiválóbb tanítványa az egyetlen, aki a kuji mágiát használni tudja: a varázslatokat a szellőrózsa (anemone) virág szent oltárnál történő bemutatásával sajátítja el. Az ellenünk küldött szamurájok legyőzésével azok visszaváltoznak állatokká, melyek testébe Hiro szelleme a legegyszerűbb varázslattal képes "beleszállni". Míg a jámborabb fajtákkal (nyúl, róka, majom, mandzsu daru stb.) kiválóan álcázza magát alacsonyabb szintű ellenfeleivel, a kék szamurájokkal szemben, addig a nagyobb testű állatok bőrébe bújva (vaddisznó, barnamedve) viszont akár harcolni is képes ellenük. Az állatok másik nagy előnye, hogy a felszedhető tárgyakat már messziről, a pályán kékeslila füst formájában észlelik, így ezek felkutatása testükbe bújva egyszerűbb.
Hiro 17 pályán átívelő kalandjai során 12 varázslatot tanul majd meg, köztük olyan érdekességekkel, mint az álcázás, a jégvihar, a meteorvihar vagy az időlassítás. Ez utóbbi a minden magára valamit is adó animációs filmben megtalálható, belassított jelenetsor mintájára készült. A lassítás addig tart, amíg van kuji energiánk, tehát ha folyamatosan újratöltjük, akkor akár komplett pályarészeket képesek lehetünk így megtenni, ami nemcsak a hangok és effektek torzítása, hanem a belassuló zene és a beszürkülő grafika miatt is élmény.
Vidám színekben
A játék grafikája is idomul a célközönséghez: minden textúrát rajzfilmszerű shader borít, a tájak festésénél rendkívül kontrasztos színeket használtak, a megszerezhető filmecskék a legjobb animációs filmek minőségével vetekednek, a háttérben látható festmények pedig elsőrangúak. japán vidék változatos és szép: jeges szél fútta hófödte csúcsokon, özönvíz lepte falun, óriási szamuráj erődítményen, impozáns tűerdőn, csodás tavakon, felégetett mezőkön egyaránt vezet majd utunk. A félelmetesebb helyszínek, mint például a barlangok, a kísértetjárta temető vagy a kihalt erdő is stilizált, nem riogatásra készült.
A platformjátékot megtörő közbeékelt részek, mint a raftingolás egy vadvízi kanyonban vagy a menekülés egy lavina elöl, szintén rendkívül látványosra sikerültek és achievement is kapcsolódik hozzájuk. Ezeket hőseink a ninja-kalapban teszik meg, mely még a nyílzápor ellen is véd, fejfedőnek pedig kifejezetten mókás. :-) Minden hősünk animációja teljesen egyedi, kellően eltúlzott és rajzfilmes, a karakterhez maximálisan passzol. A harcokat kísérő effektek szintén színpompásak és kedvesek, a célközönség kedvében járnak.
Nomád életmód
Ninjáink elvesztett életpontjaikat az út közben talált fák és bokrok gyümölcseivel, valamint a tavakból kifogott halak szusiként fogyasztásával pótolhatják – a horgászás a Zelda játékok egyik legjobb mini-játéka. A pályákon felszedhető növényekből (virágok, gombák stb.) a templomokban vásárolt receptek alapján készült italok fogyasztása segít még életben maradásunkban. Itt is vannak mókásak, olyan például, amellyel hallá változhatunk, de akad az ellenfeleket a túltengő gyomorsavunk felbüffintésével elkábító is. :-) A recepteket a Tengu templomokban vásárolhatjuk meg, és szintén itt szerezhetünk be fegyvereket (shuriken, szög) és bombákat is. Ez a rengeteg tárgy végül mind hátizsákunkban köt ki, ahonnan a legfontosabb ötöt egy radiál menü segítségével hívhatjuk elő a harcok során (hasonló menü segít ninjáink kiválasztásában is).
A gyűjtögetés azonban itt nem ér véget, hiszen legfontosabb feladatunk a pályákon bambuszketrecbe zárt állatok kiszabadítása és a Jizo szobrok megtalálása lesz. Mindkét feladathoz alaposan át kell néznünk az összes pálya minden zegét és zugát, de bőven megéri velük foglalkozni, hiszen mindkét achievement méretes 100 ponttal növeli majd pontjaink számát. Ha ezeket keresgéljük, akkor a teljes játékon 15-16 óra alatt érünk végig, ha erre nem fektetünk hangsúlyt, akkor 5-6 óra alatt végigszaladhatunk rajta.
(TIPP: Mivel csak a Jizo szobrok megtalálása után van automatikus mentés, ezért egy adott pályát addig ne hagyjatok el, amíg minden állatot ki nem szabadítottatok, hacsak nem akarjátok a pályát teljes egészében újrajátszani!)
Levél fel
Divatos a szintlépés manapság, ez egyszerűsített formában megjelenik a Mini Ninjasban is. A visszaváltoztatott ellenfelek és kiszabadított állatok után maradt aranygyűrűk töltik tapasztalati körünket. Amint a kör feltöltődik, megkapjuk a szintlépés automatikus jutalmát. Ha elértük a maximális, 15. szintet, akkor lélekvándorlással akár a kék szamurájok testébe is bújhatunk – plusz jár érte achievement ;-).
A főellenfelek ellen Hiro a jól bevált QTE (Quick Time Event) módon harcol. Először elfoglaljuk a megfelelő pozíciót (ehhez még segítséget is ad a játék), majd pedig a képernyőn megjelenő gombokat a megfelelő időben megnyomjuk. Hibázni szinte lehetetlen, ha véletlenül rossz gombot nyomnánk, a játék nem büntet meg minket! Amennyiben a kért gombot le tudjuk nyomni addig, amíg az a képernyőn szerepel, akkor a kombónk tovább él. A legemlékezetesebb boss-fight az akut bél-, és az ebből fakadó szelelési problémákkal küzdő, Szeles Nadrág elleni ütközet volt számomra. :-) A QTE-harcok alól egyetlen kivétel maga a szamuráj várúr lesz, akit csakis kuji varázslataink segítségével, valós időben kell megvernünk – az időlassítás használata e küzdelemben alapvető.
Minden jó, ha a vége jó
A Mini Ninjas minden részén érződik a fejlesztők azon törekvése, hogy egy relatíve erőszakmentes játékban szülők és gyerekeik egy nemes célért együtt játsszanak. Vonzó grafikájával, bájos zenéjével, japán gügyögésével, kedves pici hőseivel és könnyű achievement-jeivel pedig képes akár hardcore gamereket is rabul ejteni. Kiváló szórakozást nyújtó, formabontó és szokatlan játék ez a dán csapattól. A legjobbakat kívánom a játéknak (azaz pénzügyileg legyen sikeres), mert képes volt a bennem szunnyadó kisgyereket kihozni belőlem. Személy szerint én nagyon várok egy, akár már egy- vagy kétpályás DLC-t az IO-tól. :-)