A Rocksteady Studios 2009-ben igencsak belenyúlt a jóba, hiszen a Batman: Arkham Asylum nemcsak hogy egy zseniális denevérember-adaptáció lett, hanem számos szakmai díj mellett a közönség is csak ámult a játék láttán. Alig két évet kellett várnunk a folytatásra, az Batman: Arkham City pedig még csak véletlenül sem akar csalódást okozni az előző rész szerelmeseinek, hiszen a Gotham városában kibontakozó sztori mindenben rátesz egy lapáttal elődjére.
Az Arkham City – ahogy az várható volt – egy roppant sokrétű játék lett, amelyben éppúgy megtalálható a pörgős akció, mint a sok türelmet igénylő nyomozás, lopakodás vagy éppen a különféle relikviák gyűjtögetése. Hogy egy kis statisztikai adattal szolgáljak, remekül példázza a játék "erejét" az a tény, hogy a fő sztori kipipálása után is csak a 30%-át teljesítettük a játéknak, míg ugyanezen mutató az előző rész esetében 60% volt. Kihívás tehát van bőven, ahogy fordulatokkal teli izgalmas sztori is, amely szintén felülmúlja az első epizód nyújtotta lehetőségeket.
A történetet egyébként Paul Dini képregényíró vetette papírra, és lényege, hogy Gotham vezetése (élén az elmegyógyintézet egykori igazgatójával, Quincy Sharppal) a metropolisz egy gettós részéből börtönt varázsol, ahol az elítéltek szabadon mászkálhatnak, köztük megannyi jól ismert gonosz a Batman-univerzumból. A bandák által uralt városrészben egymás után jönnek a különféle bonyodalmak, így például Batmannek furcsa mód Joker egészségért is aggódnia kell, ha szeretné ő maga is megérni a másnapot. A legnagyobb gondot viszont a háttérben mozgolódó Hugo Strange jelenti, aki egy bizonyos Protocol 10 nevű hadművelettel riogatja a játékosokat, ráadásul igen befolyásos segítői akadnak gonosz tervének megvalósításában.
Az Arkham Cityben a fejlesztők még tovább polírozták a harcrendszert, így egyszerű kombinációkkal is olyan látványos csihi-puhit szabadíthatunk ellenségeink képébe, hogy közben mi is csak az állunkat keressük. Bár az egész alapja ugyanaz maradt, mint az első fejezetben, mégis sokkal látványosabbak és élvezetesebbek lettek a verekedős részek (egy kis God of War utánérzés is befigyel majd). Ráadásul a kombókért tekintélyes mennyiségű XP-t zsebelhetünk be, amit rengeteg fejlesztésre tudunk beváltani, legyen szó akár fegyvereinkről, ruházatunkról, mozdulatainkról. Ugyanígy szórakoztatóra sikerültek a bossharcok is, amelyekből nem találunk két egyformát a játék során. Továbbra is fontos jelentősége van a lopakodásnak és a sötétben való bujkálásnak, főleg, mikor egy – az előző részhez hasonlóan – nagy teremben kell egyesével levadásznunk egy csapat elmeroggyant izomagyút. Ilyenkor érdemes kihasználni az idővel hatalmas lehetőségeket kínáló technikai felszerelésünket, mert végre harc közben is tudjuk azokat használni.
Miközben a fő csapásirány mentén haladunk a történetben, rengeteg más egyéb feladatot kell megoldanunk (vagy nem, mert ezek választhatóak). Többek közt Bane kéri majd a segítségünket, túszokat kell mentenünk a szintén nem százas Enigma fogságából, időre fel kell vennünk csörgő telefonokat Zsasz őrületének nyomán, vagy csak szimplán politikai foglyokat kell kiragadnunk a városi hordák karmai közül. Mindezekhez pedig a hatalmas alapterületű városrészen Tarzan módjára tudunk repdesni, hála Batman kifinomult közlekedési képességeinek.
Érdemes szót ejteni a DLC-ként hozzáférhető Macskanőről, azaz Selina Kyle-ról, aki hihetetlen szexin képes riszálni a csípőjét, de persze nem csak emiatt érdemes őt is beszerezni a játékhoz. Selina szintén roppant kifinomult mozgást és harcrendszert kapott a fejlesztőktől, még ha fizikai ereje el is marad a denevéremberétől. Ad egy jópofa pluszt a játéknak, ahogy Bat és Cat oldaláról is végigtolhatunk egy epizódot, ráadásul utóbbi oldalán olyan ellenségekkel is összeakadhatunk, akivel Batmant irányítva nincs lehetőségünk. Egyébként csak így elkalandozásként megjegyezném, én világ életemben abban a hitben éltem, hogy ők ketten nemcsak a fekete bőrszerkó miatt ragaszkodnak egymáshoz, ám a játék ezen tévhitemet is elhessegeti, hiszen Bruce barátunk Ra's al Ghul valóban dögös lányára gondol legszívesebben, amikor elragadják őt az érzelmek.
Hogy az Unreal motorról is ejtsek néhány szót, a fejlesztők remek munkát végeztek. Ugyan a környezet minden esetben koszos, leépült sorházakból és belső terekből áll, ám mégis szépen mutat minden. Valódi 3D-s szemüveggel sajnos nem volt alkalmam tesztelni a programba épített térhatást, ám a jó öreg piros-kék pápaszemmel is egész élvezhető a dolog, bár így még mindig fejfájást okoz néhány perc használat után.
Rengeteg audio effekt került be a programba. Azon felül, hogy a szereplők hangjai és párbeszédeik mind-mind élményszámba mennek, a városban elcsípett beszélgetések is profi munkáról és nem összecsapott bóvliról tesznek tanúbizonyságot. Az aláfestő zene szintén parádésra sikeredett, score-ként ez már akármelyik mozifilm alatt is megállná a helyét.
Ami a program negatív oldalát illeti, mindössze két kisebb dolgot említenék. Az egyik az irányítás egyszerűségéből adódó "félreértések". Többször előfordult, hogy mivel egy gomb más-más szituációban egész különféle mozdulatot csal elő Batmanből, olykor a lehető legrosszabb megoldást adja a program. Ez főleg a másodpercre kiszámolt feladatoknál lehet bosszantó, ahol mondjuk egy telefon felvétele helyett a tőlünk száz méterre fekvő épület tetejére húzza fel magát kötélen főhősünk. A másik dolog maga a város, amely számomra 14-15 óra játék után is átláthatatlan. Ha nem a levegőben közlekedünk, akkor pedig félpercenként kell a térképet bámulni, hogy mégis merre van az arra.
A játék szavatossága messze átlag feletti, hiszen a fentebb említett fő- és mellékküldetések után különféle challenge-ek várnak a játékosra, na meg ott van a New Game+ nevű szekció, ahol jóval erősebb ellenségeket kapunk, szóval a komolyabb kihívásra vágyók is megkapják a magukét. Mindezekkel együtt bő negyven órás kikapcsolódást nyújt a game anélkül, hogy bármikor is elhatalmasodna rajta a masszív déjà vu érzése.
Meg kell vallanom, azt hittem, az első részt már nem fogják felülmúlni a fejlesztők, de szerencsére tévedtem: a Batman: Arkham City minden egyes beléfektetett percet meghálál. Az pedig csak hab a tortán, hogy az egyik (a kettő közül) Christopher Nolan rendezte Batman-mozira hajazó csavarra az utolsó pillanatig nem gondoltam volna játék közben, így teljesen az az érzésem volt, mintha egy jó kis mozifilmet irányíthattam volna pár napon keresztül. Apró hibái ellenére pedig az Uncharted 3 után az év második legjobb játékának könyvelhetjük el ezt a címet PS3-as konzolra. Jöhet a harmadik rész!
