25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

LEGO Harry Potter: Years 5-7

Kockaföld is megmenekülhet végre Voldemort rémtetteitől.

Írta: gregmerch

Az elmúlt néhány esztendő során a Traveller's Tales gárdája jócskán elárasztott bennünket a világ elsőszámú, skandináv játékkocka gyártójával szoros együttműködésben komponált játékaival. Ezek az alkotások igen kellemes órákat szereztek valamennyi korosztály képviselői számára, lévén nagyon jól sikerült platformjátékok, és részben ezért, részben pedig annak a ténynek köszönhetően, hogy rendszerint valamely világsikerű könyv és/vagy filmsorozat történéseit dolgozták fel rendkívül mókás formában, igen szolid eladásokat produkáltak. A Star Wars, az Indiana Jones, a Batman valamint a Pirates of the Caribbean franchise-ok mellett kedvenc John Lennon-szemüveges varázslótanoncunk kalandjait is megkezdhettük már a sorozatra jellemző igen sajátos formában. Ez alatt annak bájos humorát, kellemes feladványait és aranyos megvalósítását értem, ami az építőkockákban rejlő konstruktív lehetőségekkel megspékelve mintegy garantálta a töretlen sikert. A Harry Potter Roxfortban eltöltött első négy tanévének történéseit feldolgozó Years 1-4 után, – a mozifilm-sorozat lezárulásával egy évben – immár mi, játékosok is végleg pontot tehetünk Voldemort nagyúr második eljövetelének históriájára.

LEGO Harry Potter: Years 5-7

A LEGO Harry Potter: Years 5-7 abszolút a bevezetőben említett hagyományok nyomdokaiban halad. Mind a játék hangulata, mind pedig annak dramaturgiája a véresen komoly történet és a vicces, vidám mókázás különleges elegyével ajándékozza meg a játékosokat. A sztoriról nem kívánok külön szót ejteni, az gyakorlatilag teljesen megegyezik a címadó regény- és filmsorozatéval. A történet ott folytatódik, ahol az előző rész végén abbamaradt: Cedric Diggory halálát és a Sötét Nagyúr végérvényes visszatérését követően, vagyis az a ciklus sötétebb, baljósabb második fertályát dolgozza fel. A paródia fogalmát a legteljesebb mértékben kimerítő átvezető jelenetekben most is teljes mértékben visszaköszönnek a történetfolyamot a mozivászonra varázsoló filmek, azokban mindössze néhány nem túl jelentős változtatást eszközöltek a készítők.

A játékmenet maradt a már megszokott, sokszor látott mederben, vagyis az átvezető mozik között feladványok megoldása, ellenfelek legyőzése és minél több pont összegyűjtése ezúttal is a feladatunk. Ehhez rendszerint több karakter is rendelkezésünkre áll egy adott pályaszakaszon, akik mind sajátos képességekkel rendelkeznek, és akik között emiatt rendre váltogatnunk kell. Ez kiküszöbölhető valamelyest több játékos kooperálása folytán, amire ismét nagy hangsúlyt fektettek a készítők. A fejtörők megoldásában komoly szerep jut a történet során megnyitható varázslatoknak, illetve a varázstalan karakterek (muglik) eltérő téren tanúsított ügyességének vagy nagy fizikai erejének, no és persze az építésnek is. A használható varázsigék közül mindig egyet tudunk egy adott karakterrel alkalmazni, és közülük a „varázskerékről” válogathatunk. Ezek mellett számos ismert szereplőt is elérhetővé tehetünk bizonyos feladatok teljesítésével, és sok egyéb dolgot is gyűjthetünk vagy megnyithatunk a sorozatban már megszokottak szerint. Az igazat megvallva a történet különbözősége mellett ez a „megszokottság” jellemzi leginkább a játékot annak minden területén.

LEGO Harry Potter: Years 5-7

Így van ez a megvalósítás térfelén is. A grafika most is kedves, aranyos, összességében olyan „legós”. A zenéket nagyrészt a filmekből importálták, ami nélkülözhetetlen a hamisítatlan Harry Potter hangulathoz. Számomra igencsak viccesnek hatott az a tény, hogy nem kevés szinkronszínészt alkalmaztak a fejlesztés során, holott a szereplők által maximum egy jól irányzott „Hm...” vagy egy sejtelmes „Aha...” hangzik fel időről időre a létező valamennyi hangsúllyal nyomatékosítva. Az irányítás sem tartalmaz semmi újdonságot, annak legkényelmesebb kivitelezéséhez tökéletesen elégséges, és egyben szükséges is játékosonként egy néhány gombos kontroller.

A játék remek hangulatát és szuperédi báját néhány apró, de bosszantó baki ellensúlyozza. Ezek közül talán a legzavaróbb, amikor a nagyobb, népesebb terek teljességgel átláthatatlanok a rengeteg „statiszta” miatt, hogy már szó szerint azt se tudjuk, merre vagyunk mi. Az antialiasing hiánya folyamatosan jelen van a széria konzolos változataiban, így ebben is. A feladványok jelen esetben nem sikerültek túlontúl bonyolultra, ami a hozzám hasonlóan a kellemes agytornát kedvelő felhasználók számára szintén nem pozitív vonás. Akad mellettük néhány egyéb dolog is, de ezek a leginkább szembetűnők. Kár értük, mert tényleg nem igényelne sorozatos kiadási dátum elhalasztást kicsit jobban átgondolt megvalósításuk.

LEGO Harry Potter: Years 5-7

A kooperatív mód talán a játék egyik legjobb része. Ez ismét nagyon frappáns kivitellel rendelkezik, és gyakorlatilag bárki bármikor és bármeddig „beugorhat” segítőnek mellénk. Az elmúlt néhány epizódban bevezetett osztott képernyős megoldás most is bekerült a programba, vagyis amennyiben a játékosok eltávolodnak egymástól, ki-ki a maga oldalán követheti nyomon az eseményeket. A fő történet végeztével, vagy az egyes pályák között most is jókora területek járhatók be és fedezhetők fel az összesen megnyitható több mint 200 szereplővel.

A legújabb LEGO kaland kapcsán a tesztelés teljes ideje alatt egyetlen érzés kavargott bennem, mégpedig a megszokottságé. Igaz, hogy a régi mondás szerint „Járt utat járatlanért el ne hagyj!”, de azért a Traveller's Tales végre letérhetne már az általuk alaposan kitaposott ösvényről, főleg, ha évente többször is végigmegy rajta. Nem azt mondom, hogy alapjaiban változtassa meg sikeres sorozatának eszenciáját, de tehetne egy pár jókora kanyart, már amennyiben az új csapás ugyanahhoz a megnyugtató végponthoz vezet. Mert mindentől függetlenül nagyon kellemes kis játék a LEGO Harry Potter: Years 5-7, csak hát ne lengené be lépten-nyomon az a fránya „déjà vu” érzés.

A LEGO Harry Potter: Years 5-7 minden aktuális platformra megjelent, a cikk a PlayStation 3 verzió alapján készült.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

75%
grafika
8
hangok
8
játszhatóság
7
hangulat
7
Pozitívumok
  • Minden, ami pozitív volt az előző részekben, az most is az.
Negatívumok
  • És minden, ami nem volt az, most sem az, mert gyakorlatilag minden ugyanolyan, mint eddig.

További képek

  • LEGO Harry Potter: Years 5-7
  • LEGO Harry Potter: Years 5-7
  • LEGO Harry Potter: Years 5-7
  • LEGO Harry Potter: Years 5-7
  • LEGO Harry Potter: Years 5-7
  • LEGO Harry Potter: Years 5-7
  • LEGO Harry Potter: Years 5-7
  • LEGO Harry Potter: Years 5-7
  • LEGO Harry Potter: Years 5-7

LEGO Harry Potter: Years 5-7

Platform:

Fejlesztő: TT Games

Kiadó: Warner Bros.

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés: 2011. november 18.

» Tovább a játék adatlapjára

gregmerch

gregmerch
Amióta az első kvarcjátékát meglátta kb. 6 éves korában, mindennél jobban érdekelték az elektronikus játékok. 2010 óta árasztja el cikkeivel a magazin oldalait.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!