Az amerikai sztár csapatsportok mezőnyében előkelő helyen szerepel a profi kosárlabda, így nemigen lehet csodálkozni azon, hogy az itt versengő csapatokat magába tömörítő szervezet, az NBA hivatalos licencét birtokló videojátékok már hosszú évek óta jelennek meg, a rajongók legnagyobb örömére. A sportjátékok fejlesztésének koronázatlan királyaként elismert EA Sports hasonló témájú, egyre inkább a játék körüli felhajtást előtérbe helyező, idővel egyre inkább „elárkádosodó” sorozatát, az NBA Live-ot néhány éve nemes egyszerűséggel letaszította a trónról a rivális 2K Sports kosárlabda szériája, az NBA 2K. Ennek darabjai, noha a valódi sportot abszolút átitató showbusiness teljes egészében belekerült a repertoárjukba, mégis megmaradtak a realitás talaján. Ezt a törekvést mind a sajtó képviselői, mind pedig a játékosok igen pozitívan értékelték, így mára ez a sorozat maradt az egyetlen a piacon, amely immár vetélytárs nélkül kísérelheti meg felülmúlni előző évi önmagát. Lássuk hát, mit nyújt a széria ide darabja, az NBA 2K13!
A tavalyi epizódhoz képest számos változás történt a programban. Ezek közül talán a legfontosabb az átalakított vezérlés, amely most a kontroller jobb oldali analóg karjára is komoly szerepet oszt. Ezzel a karral tudunk különféle cseleket, illetve egyéb mozdulatokat viszonylag egyszerűen kivitelezni, de mellettük a dobást indító billentyűk szerepe is megmaradt. Ez praktikusan annyit tesz, hogy egyszerre kell a megfelelő gombot és a jobb analóg kart használnunk, miközben odafigyelünk az időzítésre is. Elismerem, ez így elsőre bonyolultan hangzik, de a valóságban egyszerűbben alkalmazható az eddigi vezérlésnél. Akárhogy is, mindenképpen rengeteg időt fogunk eltölteni a gyakorlással, már csak azért is, mert az új irányítást oktató rész híján csak így tudjuk elsajátítani. Ez mindjárt felveti a program számomra legnagyobbnak tűnő hiányosságát, a tutorial játékmód hiányát. Nekem nagyon tetszett a tavalyi epizód edzőtábor opciója, amelyben Michael Jordan vezérletével válhattunk véres verítékkel a játék mesterévé, és bevallom, örültem volna valami hasonlónak most is. Egyszerűbb lett ugyan a vezérlés, de a mindösszesen néhány feliratból álló „ez meg ez a szuper új funkció” rávezetés édes kevés az üdvösséghez.
Virtuális kosarasunkkal nem csupán a meccsekben vehetünk részt, hanem a közöttük is eljátszhatjuk mindazt, amit egy NBA játékosnak a való életben is el kell.
Az első pillantásra kicsit talán nehezen átlátható menüsorban ismét az ilyen stílusú játékokból ismert játékmódok és egyéb opciók közül választhatunk. Ezúttal az előző részben megismert My Player mód My Career néven szerepel, és jobban beleásva magunkat az is feltűnhet, hogy némi tartalombeli változáson is átesett. Idén a „saját játékos megalkotása és befuttatása” játékcél egyfajta szerepjáték jelleggel történik. Virtuális kosarasunkkal nem csupán a meccsekben vehetünk részt, hanem a közöttük is eljátszhatjuk mindazt, amit egy NBA játékosnak a való életben is el kell. Megbeszéléseket eszközölhetünk menedzserünkkel, interjúkat adhatunk és még számos hasonló dolgot tehetünk. Ezek során lehetünk mi a megtestesült jóság, aki az egekig magasztalja csapattársait és klubját, de akár az erő sötét oldalára is állhatunk, és kirúgathatjuk edzőnket, ha úgy tartja kedvünk. Ezek a cselekedeteink persze kihatnak a pályánkra, és csapattársaink, a média és szurkolóink megítélését is nagyban befolyásolják. Végeredményben egy nagyon szórakoztató játékmódot kapunk ezzel, amely még több belátást enged egy NBA sztár mindennapjaiba, még ha sarkítva teszi is ezt.
Szintén jó gondolat, hogy ezúttal az egyes játékosok a valós életben betöltött szerepkörüknek megfelelő képességeket kapnak. Ezáltal szerepjátékos hasonlattal élve, egyfajta karakterosztályok alakulnak ki, és például egy sarok dobó nagyobb eséllyel érvényesít egy hárompontos találatot a pálya széléről, mint egy lepattanó szerző, aki az ellenfél által kihagyott pontok után jeleskedik a gazdátlan labdák begyűjtésében. Ez a megosztás, és az ezt lehetővé tevő Signature Skill rendszer még valóságközelibbé teszi ezt az egyébként is már-már a való élettel konkuráló játékot. A szupersztárok persze szinte mindenben jeleskednek, és számos szerepkörben kiválóan teljesítenek, de hát ezért ők a szakma istenei, nemde? Saját játékosunk fejlesztését a karrier módban az XP gyanánt begyűjthető VC pontok terhére eszközölhetjük, és végeredményben belőle is egy saját kis virtuális kosárgurut képezhetünk, aki a valódi csillagok méltó párja lehet.
Ennyire folyékony, realisztikus riporteri hanganyag talán még egy játékban sem volt.
A játék megvalósítása ismét vér profi módon sikerült. A grafika gyönyörű, szuper élethű, és abszolút realisztikus, még ha – nagy szívfájdalmamra – a tavalyi részben megtalálható, sztereoszkópikus 3D mód ezúttal ki is maradt. Nem volt hibátlan a 3D-s konvertálás, mégis adott egy kis pluszt a játék vizualitásához. Ez az egy oka van annak, hogy idén egy hajszállal kevésbé érzem úgy, mintha valóban ott ülnék a pálya szélén. A kommentárról szintén csak felsőfokú jelzőkkel nyilatkozhatok. Ennyire folyékony, realisztikus riporteri hanganyag talán még egy játékban sem volt. Nemhogy nem repetitív a szöveg, de egyenesen olyan, mintha a tisztelt riporterek is ugyanazt a meccset néznék, mint mi, élőben. A zene nem a szívem csücske, de csak azért, mert alapvetően rocker beállítottságú vagyok, bár azt beismerem, hogy a Sweet Child O' Mine furcsán hangzana a program főmenüjét böngészve. A hip-hop taktusok amellett, hogy jól passzolnak a sport stílusához, egyben elkerülhetetlenek is, lévén a játék producere Jay Z, aki nem mellesleg a Brooklyn Nets résztulajdonosa is. A vezérlésre már régebben kitértem, így arról csak annyit említenék meg újra, hogy alapvetően egyszerűbb és folyékonyabb az eddiginél, de a bonyolultabb mozdulatsorok előhívása most is jól időzített gombkombinációkkal történik.
A már említetteken kívül a program abban is jeleskedik, hogy rengeteg legendás csapat kapott benne helyet, mint például Michael Jordan eredeti Chicago Bullsa, Magic Johnson Los Angeles Lakerse, vagy Larry Bird Boston Celticse, de mellettük a '92-es és '12-es USA Dream Team is megtalálható a felhozatalban. Külön érdekesség, hogy Charles Barkley is feltűnik a játékban, aki az 1994-ben Sega Genesisre megjelent Shut Up and Jam című eposz óta nem adta a nevét videojátékhoz. Amit viszont kihagyhattak volna belőle, az a Justin Bieber (igen, jól látja a Tisztelt Olvasó) vezetésével felálló All Star Celebrity Team, amelyben mindenki kedvenc tinédzserkorú „énekesnőjén” kívül még számos többé-kevésbé ismert celeb kapott helyet. És hogy ne legyen esélytelen a velük való próbálkozás, mindjárt az igen impozáns 97%-os (!) teljesítménymutató is felkerült a nevük mellé, így kvázi bárki ellen bevethetők. Biztosan van, aki értékeli ezt az ötletet, de őszintén bevallom, én nem tartozom közéjük, mea culpa.
Az NBA 2K13, habár kapott tőlem elég hideget is a sok-sok melegen kívül, mégis azt kell, mondjam, igen magas színvonalat képvisel a sportjátékok termetes méretű palettáján. Teszi ezt kiváló megvalósításával, realizmusával, élethűségével, és még valamivel, ami talán a legfontosabb mindközül: játékélményével. A módosított irányításnak köszönhetően (még ha az nincs is túlmagyarázva) immár a zöldfülűek is viszonylag korán érhetnek el sikereket, ugyanakkor a nagyobb diadalért ezúttal is keményen meg kell küzdeni. Vannak benne ugyan feledhető, feleslegesnek tűnő, vagy bosszantó momentumok is, a végeredmény mégis egy izgalmas, de küzdelmes sport szimuláció, amiben mindenki megtalálhatja, amit keres. Hajrá!
