25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Eador: Masters of the Broken World

Az Eador: Genesis fejlesztője elkészült új, nagyobb szabású, körökre osztott fantasy stratégiai játékával.

Írta: Blade Runner 1 hozzászólás

Az Eador: Genesis – amely talán az egyik legnagyobb léptékű olyan termék a videojátékok történelmében, amely gyakorlatilag egyetlen személy munkáját dicséri – orosz fejlesztőjének sikerült egy kisebb csapatot összetoboroznia, és elkészítenie korábban már bemutatott játékának modern köntösbe öltöztetett változatát.

Eador: Masters of the Broken World

Ami elsőre szembeszökő volt az Eador: Masters of the Broken World tesztelése során, az a kissé megmosolyogtatóan naiv, ’90-es évek elejei grafikai stílus teljes cseréje. A játék alapjai azonban nem változtak, azaz megmaradt fordulónkénti fantasy-stratégia-szerepjáték hibridnek. Ha valaki ismeri a hasonló játékokat (mint például a Heroes of Might & Magic széria második, harmadik, ötödik vagy hatodik részét), az hamar fel fogja találni magát itt is, azokról nem is beszélve, akik az Eador: Genesist is nyomták (de legalábbis kipróbálták) korábban. A játék indításakor elkezdhetjük a kampányt, vagy egy-egy rövidebb csatába is belevághatunk. Kezdőknek kifejezetten ajánlatos a kampány móddal nekifogni Eador meghódításának, mert annak az eleje gyakorlatilag a betanító rész, így ha valaki azonnal csatázni kezd, el fog veszni a lehetőségek, döntések és az eléggé túlbonyolított interfész által összehozott mocsárban.

Eador: Masters of the Broken World

A kampány elején, gyakorlatilag a tutorialt követően kiderül, hogy egy halhatatlan lélek vagyunk, aki a halandókat sakkbábuszerűen tologatja ide-oda. Azt is megtudjuk, hogy Eador világát piciny űrszigetekre szabdalta szét valamilyen katasztrófa, és a mi feladatunk lenne ezeket egybeterelni, ehhez viszont előbb meg kell hódítani minden kis földdarabkát. A hódítás során minden egyes részhez valamilyen bónusz tartozik, így érdemes azzal kezdeni, amelyik tulajdonság leginkább megfelel stratégiai terveinknek. Amint egy-egy földdarab meghódítását megkezdjük, először ki kell választanunk (legalább) egy hőst a négy osztályból, majd elkezdhetjük felbővíteni központi várunkat. Ennek logikus sorrendje pedig attól függ, milyen hőst választottunk ki (például varázsló esetében érdemesebb a különböző varázslatokra ráfeküdni, parancsnoknál főleg a felfogadható egységek dominálnak stb.). Egy-egy forduló során elküldhetjük hősünket csapatával egy másik tartományba harcolni, egy adott tartományban a barlangokat, kazamatákat, tornyokat megtámadni, vagy azon belül a területeket felderíteni. Ez utóbbi életbevágóan fontos lehet a népesség boldogsága szempontjából, ugyanis a lakosság addig nem mer terjeszkedni ismeretlen területekre egy-egy tartományban, amíg egy hős ezt előre fel nem derítette, a zsúfoltságot pedig rosszul tűrik és lázadoznak.
Amint valamilyen ellenségbe botlunk, a játékrendszer a csatatérre repít minket. Itt első körben felállíthatjuk a csapatainkat, majd elindul a csata. Ennek során a két oldal harcosai egymás után léphetnek, támadhatnak, majd a másik oldal harcosai jönnek. Maga a hős is részt vesz a küzdelemben, és ha nem vigyázunk, akkor meg is halhat. Ha mindenki meghalt, a csatát elvesztettük és várunkban az oltárnál támaszthatjuk fel újra pórul járt hősünket. Ha győzünk, csapataink és a hős is tapasztalati pontokat kaphat, illetve a legtöbb esetben valamilyen más hasznos dolgot (aranyat, varázstárgyat stb.) is találhatunk a csatatéren.

Eador: Masters of the Broken World

Mint a bevezetőben is említettem, a játék grafikája ég és föld a Genesishez képest. Minőségben valahol a Civilization V szintjét hozza, kissé zavarosabban és részletesebben, de ez szerintem inkább kicsit nehezebbé teszi a játékos dolgát, mire kiismeri magát abban, hogy mi micsoda és hogyan lehet azonosítani. Sajnos az interfészt már nem dolgozták át annyira, mint a grafikát, így elég sok zavaros és logikátlan megoldást találunk. Sokszor még több órai játék után is bele kell lapozni a kézikönyvbe, hogy egy-egy kevésbé gyakori, de hasznos lehetőséget hol találunk. A játék alatt kellemes, fantasy ihletésű zene szól, a térképen a kalandozást és a csatákat is megfelelő mennyiségű zaj és zörej kíséri, ebből a szempontból nem lehet panaszunk.

Eador: Masters of the Broken World

Egy jól sikerült, érdekes, HoMM ihletette játékot kaptunk kézhez az orosz fejlesztőktől a GoG.com oldalán megvásárolható Eador: Masters of the Broken World képében. A grafika, animáció kellemes, a zene is jó, a játékmenet és a történet érdekes, talán az interfészen gondolkodhattak volna el egy kicsit jobban, hogy azt hogyan lehetett volna áttekinthetőbbé és logikusabbá tenni. A stratégáknak mindenképpen ajánlani tudom, főleg a HoMM elvonásban szenvedőknek lehet hosszabb-rövidebb időre gyógyír. Talán valami ilyesmit képzeltünk el (persze sokkal áttekinthetőbb interfésszel), amikor még a 2000-es évek hajnalán azon agyaltunk, vajon milyen lesz majd a Heroes of Might & Magic IV. Szerencsére az Eador: Genesis néha túlságosan magas nehézségi fokából itt visszavettek valamennyit, ami nem jelenti azt, hogy nevetségesen egyszerű lenne, inkább csak annyit, hogy a legkönnyebb fokozaton egy kezdőnek van esélye a játékot egy-két elhalálozással végignyomni. Nehézségi fok viszont van bőven, így akinek ez a szint már nem kihívás, választhat a nehezebbekből kedvére. Éppen ezért akár kezdő stratégáknak is jó szívvel tudom a játékot ajánlani, ha nem is feltétlenül a legelső ilyen játékként.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

80%
grafika
9
hangok
8
játszhatóság
7
hangulat
9
Pozitívumok
  • Gyönyörű, már-már művészi grafika
  • Áttekinthető csatatér, taktikai csaták
  • Kellemes zene, zajok, zörejek
  • Változatos, komplex, de áttekinthető játékmenet
Negatívumok
  • Kissé zavaros és nagyon összetett interfész megoldások
  • Gyakorlatilag az Eador: Genesis új köntösben

További képek

  • Eador. Masters of the Broken World
  • Eador. Masters of the Broken World

HOZZÁSZÓLÁSOK

Shadowguard
Shadowguard [4337]
Hááát... Egy félnapos kísérletezés után azt tudom mondani, hogy a játék k***a nehéz, még a legkönnyebb fokozaton is (elsőre experten próbáltam, de bármit csináltam az első csata elfektette a hősömet). Pedig nem tartom magam olyan hú de kezdőnek, de anno a Heroes 3+kiegészítőkkel nem szenvedtem ennyit...
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)