Egy kis Deadpool és High Moon Studios történelem
Wade Winston Wilson. Ezen a néven jelent meg először Deadpool karaktere a The New Mutants képregénysorozat egyik epizódjában. Különleges képességekkel nem nagyon rendelkezett, egyszerű zsoldos katona volt, akit a mutánsok levadászására béreltek fel. Idővel azonban ő maga is mutánssá vált egy kísérlet során: egyedi képessége, hogy képtelen meghalni. Akármilyen súlyos sérülést is szenved, hamar összekapja magát.
Deadpool karakterét Rob Liefeld képregényrajzoló és Fabian Nicieza álmodta meg, akik nem titkoltan a DC képregényekből ismerős Deathstroke-nak kívántak vele fricskát adni (az eredeti nevek is így születtek: Deathstroke – Slade Wilson, Deadpool – Wade Winston Wilson). Eleinte csak különböző Marvel sorozatokban bukkant fel mellékszereplőként, míg végül 1993-ban megkapta első saját minisorozatát. Teljes értékű képregénye 1997-ben indult, ő maga pedig az akciókomédiák koronázatlan királyává vált.
A High Moon Studios 2001-ben alakult a korábbi Sammy Studiosból. Első játékuk a PS2-es Darkwatch volt, amelyet később egy Bourne Conspiracy játék követett. Ezután kizárólag Transformers epizódokon dolgoztak, ezzel elegendő tapasztalatot szerezve a képregényjátékok terén. Talán ezért is esett az Activision választása a csapatra, amikor felkérték őket a Deadpool videojáték elkészítésére. A játék néhány napja meg is érkezett, és hogy mennyire sikerült visszaadni a címszereplő sajátos stílusát, alábbi beszámolóból kiderül.
Deadpool – videojáték a videojátékban
A történet szerint Deadpool gondol egyet és belevág saját videojátékának elkészítésébe. A sztori elején lepukkant lakásunkban heverünk koszos fotelünkben, és azon tanakodunk, mit is kezdjünk, mivel se munka, se randi, se semmi. Mivel jobb nem nagyon jut eszünkbe, felvesszük a kapcsolatot a High Moon Studios munkatársaival, hogy ugyan dobjunk már össze valami ütőset. A játékban található játék története pedig nem máshol játszódik, mint az X-Men képregényekből ismert szigeten, ahol valaha gigantikus robotokkal igyekeztek elpusztítani a mutánsokat. Mi a szuper gonosz Sinister után eredünk, akivel nagyjából háromszor sikerül végeznünk kalandjaink során, ám mindannyiszor rájövünk, hogy csak egy klónt pusztítottunk el. Deadpoolt többen is segítik, köztük régi cimborája a jövőből, Cable, valamint Rozsomák, Vadóc vagy épp maga a halál, akivel ugyebár meglehetősen közeli viszonyban áll, lévén semmi munkaügyük nincs egymással.
Lehet keresni a hibáit, de minek?
Ahogy az már az alap sztoriból is kitűnik, a játék egyetlen pillanatig sem veszi komolyan saját magát. Ennek megfelelően szinte minden elemében saját maga paródiája, nem szabad egyetlen pillanatig sem túl komolyan venni.
A játékmenet alapvetően a klasszikus külsőnézetű akciójátékok jellemzőit viseli magán: kombókra épülő harcrendszer, közelharci és távolsági fegyverek, amelyek fejleszthetőek, különleges képességek, rengeteg (sőt, annál is sokkal több) csata különféle ellenfelekkel, valamint tapasztalati pontok helyett egyfajta Deadpool érmék gyűjtögetése.
Úgy is fogalmazhatnánk (legalábbis egy ismerősöm vélekedett így), hogy maga a játék inkább csak arra való, hogy kitöltse az időt két átvezető videó között, amikor viszont garantáltan valami igazi deadpoolos ökörségre számíthatunk.
Éppen a fentiek jelentik a játék erősségét és egyben talán legnagyobb gyengéjét is. Deadpoolt ugyanis csak nagyon szeretni vagy nagyon nem szeretni lehet, nem nagyon van átmenet. Az ő humora – és így az egész játék – vagy nagyon magával ragadja az embert, vagy csak nagyon nyögvenyelősen, fancsali képpel lehet elviselni. Így elmondható, hogy a teljesen hétköznapi játékmenete ellenére is ez egy igazi rétegjáték lett.
Nolan North, alias Deadpool
Valószínűleg Nolan North nevét egyre kevesebb játékosnak kell bemutatni. Ő az az egyre felkapottabb szinkronszínész, aki az utóbbi években számos sikerjáték főhősének (vagy épp valamely mellékszereplőnek) a hangját kölcsönözte, többnyire elképesztő beleéléssel. Olyan játékokban hallhattuk már, mint az Assassin's Creed, a Batman: Arkham City, a Call of Duty különböző epizódjai, a Mafia II, valamint a The Last of Us és az Uncharted trilógia. Deadpool szerepét már korábban is magára öltötte az egyik pókemberes játékban, így nem volt számára újdonság, ami az első perctől az utolsóig érződik is. Ha valaki egy picit is tisztában van főhősünk személyével, akkor valószínűleg pontosan ilyennek képzelte el élőben. Valóban, főhősünk egyetlen pillanatig sem képes megmaradni a bőrében, mindenhez van valami hozzáfűznivalója, mindig mindenre a rá jellemző szarkazmussal és cinizmussal reagál.
Közepes környezet, korrekt karakterek
Néhány évvel ezelőtt még úgy kezdtem volna ezt a bekezdést, hogy a látványra nem lehet egyetlen panaszunk sem, hiszen az Unreal Engine 3 felel érte. Nos, ezt most nem kezdhetem így. Az odáig valóban tény, hogy az UE3 dolgozik a játék alatt, ám a nem lehet panaszunk rész már egy picit kezd sántítani. Be kell látni, hogy bármennyire is szeretjük, bármennyire is minden második játékot ezzel a motorra készítenek el, lassan bizony kezd korosodni. Összességében nézve tulajdonképpen a grafikáról elmondható, hogy rendben van, hiszen nem nagyon találunk kirívóan csúnya elemeket (vagy legalábbis nagyon elvétve). Főhősünk karaktere kimondottan jól sikerült, az animációkkal sincs különösebb gond, hozzák a kötelezőt. Hasonlóan lehet vélekedni az ellenséges egységekről és a barátságos karakterekről is, akik mind megfelelő modellt kaptak. Ugyanakkor a környezet már nem ennyire összeszedett, sőt. A helyszínek, ahol megfordulunk (alapvetően sincs túl sok belőlük) nem túl változatosak és a felépítésük, berendezésük is maximum középszerű. Sok helyen ütközünk láthatatlan falakba, jól van, ezt még el lehet viselni. Csakhogy az egészről süt a fantáziátlanság, üresség és ismétlődés. A hab a tortán, hogy a minden fejlesztő által tökéletesen ismert motor ellenére (amelynek mára gyakorlatilag már gépigénye se nagyon van) néha rejtélyesen képes beszaggatni a játék.
A nem létező MI és a nem létező változatosság
Ha már a grafika terén belelendültem Deadpool játékának szapulásába, gyorsan elhadarom a többi gondomat is. Kezdjük a mesterséges intelligencia jellemzésével... ééééés ennyi. Igen, MI, mint olyan, nem nagyon van a játékban. Ellenfeleink harci képzettsége a következő elemekből áll: a közelharci egységek nagy létszámban körbeállnak minket és míg mi egyet-kettőt épp kaszabolunk, addig a többiek a Bruce Lee filmekhez hasonlóan ugrabugrálnak a háttérben. A távolsági egységek pedig megállnak egy-egy fedezék mögött és onnan osztják ránk az áldást, amíg mi oda nem kocogunk és le ne kaszaboljuk őket. Van néhány speciális egység is, akik semmivel sem nyújtanak több kihívást egyszerű társaiknál. Egyikük likvidálásához sem kell semmilyen cselt bevetnünk (oké, ez alól minimális kivételt jelentenek a főellenségek), csupán tovább kell lőnünk vagy ütnünk őket.
Ellenfeleinkből akad néhány változat, ám nagyjából a játékmenet változatossága ebben ki is merül. Mindig, minden körülmények között ugyanaz a dolgunk: lőni, védekezni, kaszabolni. Nagyon ritkán, és akkor is nagyon rövid ideig vannak változatos részek (mint a felülnézetes vagy az oldalnézet részek), de sajnos ez nem elég. Sajnos a kamerakezelés sincs mindig a helyzet magaslatán, sokszor nem láttam, hogy kit is csépelek éppen vagy honnan lőnek rám.
Nem egy Batman: Arkham City, de azért nem is Spiderman – Edge of Time
Régen voltam ennyire nehéz helyzetben egy játék végső jellemzésénél. Egyik felem rajongott Deadpool kalandjáért, hiszen nekem bejön az a humor, amit a játék képvisel. Így az első pillanattól az utolsóig remekül szórakoztam, a poénokon meg nagyon jókat röhögtem (oké, nem mindegyiken, de mondjuk a 95%-ukon). Éppen ezért ez a felem gondolkodás nélkül felülpontozná a végeredményt. Ugyanakkor ott van az objektívebb felem is, amelyik legalább annyi hibát talált, amennyi pozitívumot, így a legnagyobb jóindulattal sem tudna a közepesnél jobb osztályzatot adni. Na, ilyenkor mi van? Az igazság valószínűleg a kettő között van valahol. Ahogy korábban is írtam, ezt a játékot vagy nagyon szeretni, vagy nagyon utálni lehet. Az előbbiek tábora végig remekül szórakozhat, míg az utóbbi valószínűleg fél óra után kattint az uninstall ikonra. Hovatartozásunkat pedig egyetlen módon lehet eldönteni: ki kell próbálni a Deadpoolt.
