A Bohemia Interactive leginkább az ArmA és a Take On sorozatairól ismert, ám van egy belsős stúdiójuk, a 2010 végén felvásárolt Centauri Production, amely főleg kalandjátékokat készít. Az, hogy nem nagyon ismertek nemzetközi berkekben, talán annak köszönhető, hogy főleg a cseh piacra dolgoztak eddig, ám pár éve pont a Memento Mori első részével próbáltak némi hírnévre szert tenni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Maga a játék inkább közepes kritikákat kapott, de ez nem szegte kedvét a szomszédságban tanyázó srácoknak és lányoknak: tavaly elkészült a második rész is, jelen értekezésem alanya. Hogy miért csak most sikerült hozzájutnunk? A kiadó, a német DTP Entertainment egy éve csődközeli állapotba került, a nemzetközi megjelenést nem tudták finanszírozni, így a német belpiacos értékesítésből kellett talpra állniuk, és csak most sikerült a világpiacra dobni.
Aki nem játszott az első résszel, nem lesz hátrányban, a sztori ugyanis végig érthető, követhető marad így is. A két főszereplő, Lara és Max összeházasodtak, és épp a nászútjukat töltik Fokvárosban, amikor jön egy hívás az Interpoltól (Lara ugyanis nyomozó): a város egyik múzeumába betörtek és elvittek pár dolgot, a tulaj pedig elégedetlen a helyi rendfenntartók munkájával, így nemzetközi segítséget kért. És innentől fogva kapcsolódunk be a történetbe, amely egész kellemesen folydogál bő 15 órán keresztül, ráadásul több befejezés is lehetséges – bár ezek olyan sok mindenben nem térnek el egymástól. Dél-Afrikán kívül ellátogatunk Los Angelesbe, Lyonba, a finn Inariba és a mexikói Tijuanaba – változatosságból tehát nem lesz hiány.
Megjegyzés: Bár ez valószínűleg szinte senkinek se fog feltűnni, de ami a játékban Finnországról szerepel, az nagyon más, mint a valóság – három évet éltem ott, így ezek az eltérések igencsak szemet szúrtak a játékban. Kezdjük ott, hogy ami kolostor az országban van, az mind ortodox, és az ország déli részén van, nem ennyire északon. Kőből elég kevés házat építenek a finnek, arrafelé a fa a divat (meg hát az ország földrajzilag is úgy néz ki, hogy ami nem tó, az erdő). A fogadós akcentus nélküli angolja is furcsa (a „finiszingliszhez” szokott fülemnek mindenképp), de a csúcs a rövidke finn beszéd volt: ugyan nyelvtanilag helyes, de a színész kiejtése leginkább Fekete Pákóéhoz mérhető.
A játékmenet elsősorban a hagyományos point & click kalandjátékok által kitaposott utat követi, azaz beszélgetni, tárgyakat felvenni és kombinálni, mindent megvizslatni és persze fejtörőket megoldani kell, de Lara szakmájából adódóan pár helyszínelés is be fog figyelni (azaz: bizonyítékok, nyomok keresése és rögzítése), amolyan CSI módjára. Tetszik, hogy nincs olyan egyszerű dolgunk, rendesen gondolkodnom kellett nem egy esetben. Tegyük hozzá, a játék pár gyengébb pillanatában azért úgy éreztem, fölöslegesen lett túlbonyolítva egy-egy puzzle, de ezt simán el lehet nézni. Mindezt megfejeli a meglepően korrekt grafika: ugyan láttunk már szebbet is, de semmiképp sem ronda. A helyszínek és a karakterek egész kidolgozottak, az animációkkal sincs különösebb gond – a mimika viszont nem az igazi.
A hangokról viszont már nem tudok sok jót mondani. Az angol fordítás ordít egy lektorálás után, lehetőleg egy angol anyanyelvű szakemberrel. Talán a legidegesítőbb (mivel gyakran elhangzik) a „suspect”, azaz a gyanúsított félrefordítása, itt ugyanis „culprit”, azaz bűnös – és ezt a kifejezést inkább jogerősen elítéltre szokták alkalmazni. Emellett előfordult nem egyszer, hogy totál más hangzott el, mint ami feliratozva volt – és a hang volt elkutyulva. Aki olvasta Rejtő Jenőtől a Néma Revolverek Városát, az átérezheti pár pillanatra Tivald helyzetét, amikor Cödlinger úrral beszélgetett. Ennél már csak az volt meglepőbb, amikor egy-egy mondatot hallhatóan más színésszel vettek fel – ugyan gőzöm sincs, ez miért van, de ha tippelnem kéne, az utómunkálatok során a kimaradt felvételekre nem tudták a színészeket visszahívni. De akkor kik ezek az idegen hangok? Más alkalmazottak? Emellett kijár egy tockos a hangmérnöknek is, mert ha a beszéd a telefonból vagy a rádióból jön, akkor lehetetlenül halk, alig érteni. Kivéve egy telefonbeszélgetést a vége felé, mert arra meg elfelejtette az effektet rárakni.
Azt kell mondjam, jobban szórakoztam a Memento Mori 2-vel, mint az utóbbi pár kalandjáték esetében – nekem legalábbis a történet, a csavarok nagyon bejöttek. A megoldandó feladatok is kellemes kihívást jelentettek (végre!), a grafika is egyben van – szó sincs mesterkélt „képregényszerű” stílusról (ugye Cognition, ugye Moebius?). A hangos bakik viszont képesek kizökkenteni az embert a hangulatból, és ahhoz sajnos elég gyakran előjönnek, hogy az ember ne menjen el mellettük szó nélkül. A stílus rajongóinak ennek ellenére mindenképp ajánlott játék.
