26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

F1 2014

A vasorrú bábák, az aszimmetrikus rozmár és a tapírok küzdelmei.

Írta: Sityi 4 hozzászólás

Mielőtt belekezdenék a játék ismertetésébe, az elmúlt hónapok F1 tragédiáira szeretnék egy kicsit kitérni. A PlayDome szerkesztősége nevében mielőbbi felépülést kívánok mind Michael Schumachernek, mind Jules Bianchinak. #KeepFightingMichael #ForzaJules
Nehéz az egyszeri zsurnaliszta dolga, ha egy évente megjelenő sportjátéksorozatot kell értékelnie – egyszerűen képtelenség évenként annyi újdonsággal megpakolni minden részt, hogy a világ az ámulattól hasra essen. A Codemasters ráadásul eléggé faramuci helyzetben találta magát: bevallottan némi erőforrást vettek el az F1 2014 fejlesztésétől, hogy a tavaszra tervezett újgenerációs F1 2015 kész legyen (még jobb legyen?) – ugyanakkor az idei Forma-1 szabályváltozások miatt nem csak Szocsit kellett a pályalistához hozzáadni, de az összes autót át kellett rajzolni, illetve az új motorok miatt az autók viselkedése is erős átalakításra szorult. Félgőzzel végigvinni az utóbbi évek legnagyobb szabályváltozásait?

F1 2014

Első indítás után az F1 2014 rögtön a mélyvízbe dob: egy kört kell teljesítenünk Monzában, versenykörülmények között. Ez helyettesíti most a Young Drivers Testet, ugyanis ezen körünk alapján tesz a játék egy javaslatot a nehézségi fokra vonatkozólag. A problémám ezzel mindössze annyi, hogy a grafika jó esetben nem igazán passzol gépünk erejéhez (tehát ronda és pixeles lesz minden), plusz az alap irányítási beállítások sem biztos, hogy kézre állnak (a jó öreg Logitech DFP kormányommal kb. olyan manőverekre voltam képes, mint részeg disznó a jégen) – és csak ez utóbbit tudjuk ott, helyben, a futam közben beállítani (kormánynál ajánlott minden holtjátékot, szaturációt 0%-ra levenni, majd a kormány linearitását 50%-ra, szaturációját pedig 65%-ra beállítani: így lesz szinkronban a képernyőn látottakkal és adja a legjobb vezetési élményt). Persze konzolokon ez nem olyan gond, révén ott nem kell a grafikai beállításokkal foglalkozni, de PC-n bosszantó apróság.

F1 2014

Persze feltekert grafikával sem szabad csodákat várni: hiába fejlesztik az Ego motort évről évre, most már nagyon látszik rajta a kor. Az 1.0-s verzió 2008-ban debütált a Race Driver: GRIDben, de az itt használt 3.0 is kb. másfél éves már (GRID 2). Barlangrajznak nevezni azért túlzás (bár a sok, mosott, pixeles textúra alapján nagyon rezeg a léc), de most már egyértelműen kijön annak a hátránya, ha az előző generációs konzolokra is kihozzák az adott játékot: az Xbox 360 és a PlayStation 3 ennyit bír multiplatform szinten. De nézzük a dolog jó oldalát: egy közepes PC is képes villámsebesen futtatni az F1 2014-et, minimális kompromisszumokkal. A hangokra ezzel ellentétben nincs panaszom – legalábbis technikailag minden rendben van vele. Az meg nem az én tisztem, hogy eldöntsem, hogy sikerültek az új hibrid motorok hangja... ;)

F1 2014

Ha már itt tartunk, az autók irányítása változott a leginkább, hála az új V6-os egységeknek. Nem véletlenül láttuk annyi csúszkálást a szezon közben: ezeknek az új motoroknak elképesztő nyomatékuk van – minden tiszteletem Alonsóéké, hogy mindezt kipörgésgátló nélkül próbálják uralni. Pont emiatt nehezebb is lett vezetni a járgányokat, amit tetéz még az új, 8 fokozatú váltó (amely ráadásul egész évben fix kiosztással rendelkezik, ergo nem tudjuk az autó beállításai közt módosítani) – az első pár kör a szabadedzéseken így tuti el fog menni a pályák újratanulásával. A Codemasters hű maradt önmagához, tehát az F1 2014 elé is le tud ülni bárki: aki csak egy kis felhőtlen körözgetésre vágyik, a segítségekkel kvázi Need for Speed szintre árkádosíthatja az irányítást, a virtuális Hamiltonok pedig ezek mellőzésével és egy jobb kormánnyal egy könnyedebb szimulátornak konfigurálhatják a játékot.

F1 2014

Idén kimaradnak a klasszikus autók és pályák is. Kár értük, mert érdekes színfoltot jelentettek tavaly – még ha eléggé soványka extra tartalom is volt. Pedig ebből mennyi mindent ki lehetett volna hozni... Talán majd az F1 2015-ben. A többi játékmód megmaradt, tehát lehetőségünk van sima futamokra, gyors karrierre, „rendes” karrierre, gyorskörözésre, itt van személyes kedvencem is, a scenario mód, és persze az elengedhetetlen multi (online, LAN vagy osztott képernyős módban), a co-op bajnoksággal egyetemben.

F1 2014

Alapvetően nem sikerült rosszul az F1 2014, de hiányérzete van az embernek a kivett dolgok miatt. A Young Drivers Test, bár messze nem volt tökéletes, mégis megtanította az autó kezelésének alapjait. Ezt nagyon nem tudja az az egy monzai kör helyettesíteni. A klasszikus tartalom kihagyása szintén fájó pont, hiszen lehetőséget adott alapvetően más versenytechnikával mókázni egyet azon a pár klasszikus, a mostani versenynaptárban nem szereplő pályán. A konzolos verzióknál egyértelmű a szituáció: X360/PS3 tulajok be kell érjék ezzel, X1/PS4 esetében pedig muszáj tavaszig várni. PC-n lehet dilemma, hogy érdemes-e arra a kb. fél évre most megvenni az F1 2014-et, vagy inkább ajánlott az újgenerációs F1 2015-öt megvárni (amely információim szerint az Ego motor 4.0 debütálása is lesz egyben). Nos, a keményvonalas F1- rajongók és gyűjtők minden bizonnyal úgyis megveszik – a többiek pedig a fentiek tükrében talán könnyebben tudnak dönteni.

Az F1 2014 PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra jelent meg. A cikk a PC-s verzió alapján készült.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

65%
grafika
6
hangok
8
játszhatóság
6
hangulat
7
Pozitívumok
  • Sikerült az új hibrid technikát hihetően átültetni
  • Gyengébb gépeken is jól fut
Negatívumok
  • Egy sorozat új részének a bővülésről kéne szólnia, nem kivágni belőle dolgokat
  • Az Ego motor fölött már eljárt az idő

További képek

  • F1 2014
  • F1 2014
  • F1 2014
  • F1 2014
  • F1 2014
  • F1 2014
  • F1 2014
  • F1 2014
  • F1 2014
  • F1 2014

F1 2014

Platform:

Kiadó: Codemasters

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés:
2014. október 17. PC
n/a: PS3, X360

Minimális rendszerigény: Intel Core 2 Duo 2,4 GHz vagy AMD Athlon X2 5400+, 2 GB RAM, Radeon HD2600/GeForce 8600, 10 GB HDD, Windows Vista/7/8

Ajánlott konfiguráció: Intel Core i7/AMD FX, 4 GB RAM, Radeon HD6000/GeForce GTX500 sorozat 1 GB memóriával, 10 GB HDD, 64 bites Windows Vista/7/8

» Tovább a játék adatlapjára

Sityi

Sityi
Örökifjú hardvertudor, csúcsamatőr fotelpilóta, botcsinálta zenészkezdemény. De amúgy békés majdnemmindenevő. Vonzódik a kerek dolgokhoz: legjobban a kormánykerék és a DJ-kontrollerei mögött érzi magát.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Ghoost
Ghoost [11787]
Pl. A Steamről tudod letölteni, vagy valamelyik boltban megvenni...
Ravens Claws
Ravens Claws [2]
Vagy honnan lehet ezt letölteni??? Innen?
Ravens Claws
Ravens Claws [2]
És ezzel itt az oldalon is lehet játszani???
Sityi
Sityi [1623]
Ez mekkora oltás! :-D A Steam felhasználói értékelések között találtam.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (4 db)