25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Super Smash Bros. for Wii U

A Nintendo verekedős őrülete újgenerációs köntöst kapott.

Írta: gregmerch

A „hagyományos” verekedős játékok számos közös, a rajongók által jól ismert vonást vonultatnak fel. Mindnek megvan a maga legendás szereplőgárdája, a csak rájuk jellemző speciális mozdulatok sora, a változatosabbnál változatosabb harcmodorok remekül kidolgozott garmadája, a minijátékok és a sok-sok begyűjthető ez meg az bőséges tárháza, no és persze talán mindközül a legfontosabb adalék, az egész köré épülő mítosz, amely rendszerint a központban álló viadallal függ össze. Mindez megtalálható a Nintendo idén tizenöt esztendős sorozatában, a Super Smash Bros.-ban is, amely azonban mégsem tekinthető a szó szoros értelmében hagyományosnak a bunyós programok palettáján. Ez a játék ugyanis sokkal inkább egyfajta nosztalgikus antológia, amelyben a japán óriáscég és partnerei több évtizedes múltra visszatekintő történetének sikerjátékai vonultatják fel halhatatlan szereplőiket és helyszíneiket egy kis csihi-puhi móka kedvéért. Nem is annyira egy kőkemény verekedős sorozatról beszélünk ebben az esetben, inkább mintsem egy humoros, kicsiknek és nagyoknak egyaránt szórakoztató partyjáték-szériáról. Idén a Nintendo újgenerációs konzoljai is megkapták végre a maguk friss epizódját, amelyek közül mi az asztali Wii U-sat próbálhattuk ki egy teszt erejéig.

Super Smash Bros. for Wii U

A Super Smash Bros. for Wii U összesen nagyjából ötven karaktert, és kb. ugyanennyi pályát tartalmaz alapból, amelyek különféle DLC-k jóvoltából később tovább bővíthetők. A szereplők harmada új belépő a szériába, míg a többiek régi veteránoknak számítanak, még ha egyik-másik némi változtatáson át is esett az előző részekhez képest. A helyszínek és a harcosok is kivétel nélkül az elmúlt három évtized alkotásaiból kerültek ki, így a program nem kis nosztalgiafaktorral rendelkezik a magamhoz hasonló öreg veteránok számára. A harcok során számos, szintén a Nintendóhoz (illetve külső partnereihez) köthető alkotásokból már jól ismert boostert és segítséget vehetünk fel és alkalmazhatunk ellenfeleink legyűrésére, akik természetesen ugyanezt teszik ellenünk. Ezek a kütyük a legkülönbözőbb előnyökkel ruházzák fel használóikat, és a karakterekhez, illetve a pályákhoz hasonlóan köztük is rengeteg újat vonultat fel ez az epizód.

Super Smash Bros. for Wii U

Az eddigiek kapcsán folyamatosan emlegetett „régi és új” szlogen a játékmódokra is igaz. A klasszikus módban az általunk irányított szereplőnek sorra le kell győznie a program által ellene felhozottakat, akik közül győzelmünk után kiválaszthatjuk saját társainkat a csapatalapú harcokhoz. A Wii U és a 3DS verziók csak részben fedik egymást, így a nagygépes programban akár nyolcadmagunkkal is belevághatunk a küzdelmekbe (kedvünk szerint kooperatív formában is), ami újdonságnak számít a szériában az eddigi maximum négyfős csatákkal szemben. A Stadium Mode háromféle ügyességi játékot tartogat (Multi-Man Smash, Target Blast, Home-Run Contest), amelyek leginkább a családi és baráti szórakozást szolgálják. Bennük rendszerint az ellenfelek hullámait kell lenyomnunk, vagy minél nagyobb pusztítást kell okoznunk bombák és egyebek segítségével.

Super Smash Bros. for Wii U

Az online ütközetek megújult formában kerültek be az idei epizódba. A For Fun módban maximum négyen játszhatunk egymás ellen véletlenszerű pályákon, amelyeken minden segítség a rendelkezésünkre áll, és csak a győzelmeinket jegyzi fel a Global Smash Power névvel illetett globális ranglista (ebbe egyébiránt az előzőekben említett játékstílusokban elért eredményeink is beleszámítanak). A For Glory módban egy az egy elleni meccseket vívhatunk mindennemű segítő cucc nélkül, és mind vereségeink, mind pedig győzelmeink befolyásolják online rangunkat. Barátainkkal játszva ezeket a szabályokat abszolút szabadon módosíthatjuk, ami számos új lehetőséget teremt a haverokkal közös bunyódélutánokhoz. Ezek mellett a Spectator Mode-ban online fogadhatunk némi kis extra játékbeli arany reményében a mások által vívott meccsekre, illetve a Conquest módban egy általunk választott karaktert vezérelhetünk extra nyeremények megszerzéséért.
Akadnak friss, platform-exkluzív játékmódok is. Ezek közül Wii U-n hárommal is találkozhatunk (Smash Tour, Special Orders – benne Master Orders és Crazy Orders változatokkal –, illetve Event Mode), amelyek között egy táblás játék, illetve többféle kihívás mód is szerepel. A visszatérő feature-ök sorát bővíti az egyedi szabályok alkalmazását lehetővé tévő Special Smash, illetve a Photo Mode és a Stage Builder, amelyekben új arénákat kreálhatunk a magunk kedve szerint.

Super Smash Bros. for Wii U

Az asztali változat természetesen HD grafikát kapott, amely ugyanakkor a Nintendo játékaira jellemző módon nem kevés bájt is hordoz magában. A pályáknak létezik egy Omega változata is, amelyek mindennemű veszélytől mentesek, és rendszerint egyszintesek. A szereplőgárda korábban említett új tagjai között számos, a közelmúltban megjelent játékból ismerttel is találkozhatunk (Wii Fit Trainer, újabb Pokémonok, Little Mac, Animal Crossing’s Villager stb.), de immár akár háromféle harcmodorban küzdő Mii-vel is ringbe szállhatunk, vagy egy Amiibo figurával hozhatunk újabb karaktert a játékba. A zenebona a szériától már megszokottak szerint jókora áthangszerelt játékzenei klasszikust vonultat fel, ami tovább emeli az amúgy is magasra tett nosztalgiafaktort. Vezérlésre gyakorlatilag a Wii U által támogatott valamennyi beviteli eszközt használhatjuk, sőt, még a GameCube kontrollerét is a kezünkbe kaphatjuk. Akik pedig rendelkeznek a hordozható változattal is, azok akár a 3DS-t is használhatják irányító gyanánt.

Super Smash Bros. for Wii U

A Nintendo másfél évtizedes múltra visszatekintő verekedős partyjáték sorozata, a Super Smash Bros. végre megérkezett a japán óriás legújabb játékkonzoljaira is. A Wii U változat remek szórakozást nyújthat valamennyi korosztály képviselőinek, és bájos humora, számos játékmódja, illetve bőséges tartalma folytán könnyedén lehet a baráti összejövetelek, vagy családi délutánok sztárja. A régi rajongók számos újítással találkozhatnak, amelyeket remekül ötvöztek az előző részekből már ismertekkel a készítők. A sorozatot nem ismerő, de a videojátékok tekintetében régi motorosnak számító felhasználók a nagyon erős nosztalgiafaktor jóvoltából fogják garantáltan értékelni a Super Smash Bros. for Wii U-t. Summa summárum, akár ismerjük ezt a szériát, akár nem, akár egymagunk játszunk, akár barátainkkal, akár ismeretlen ismerőseinkkel, biztosan meg fogjuk találni a számításunkat a Nintendo legújabb verekedős őrületében.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

85%
grafika
8
hangok
9
játszhatóság
8
hangulat
9
Pozitívumok
  • Hatalmas nosztalgiafaktor
  • Bőséges tartalom
  • Minden korosztálynak ideális
  • Remek megvalósítás
  • Nagyfokú személyre szabhatóság
  • Barátokkal és családdal is ideális szórakozás
Negatívumok
  • Nem nevezhető komoly alkotásnak a stíluson belül
  • Csak limitált átfedés a két változat között
  • Az online módok kicsit instabilak

Super Smash Bros.

Platform:

Fejlesztő: Sora

Kiadó: Nintendo

Megjelenés: 2014.

» Tovább a játék adatlapjára

gregmerch

gregmerch
Amióta az első kvarcjátékát meglátta kb. 6 éves korában, mindennél jobban érdekelték az elektronikus játékok. 2010 óta árasztja el cikkeivel a magazin oldalait.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!