25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Mario & Luigi: Partners in Time

Egy tízéves klasszikussal bővült a Wii U Virtual Console kínálata.

Írta: gregmerch

Minden idők egyik legismertebb videojátékhőse, mindenki kedvenc vízvezeték-szerelője, Mario elsősorban ügyességi programjairól ismert. Pedig a franchise nem csak platformerekből áll, számos party-, verseny-, mini-, puzzle- és szerepjáték is helyet kapott benne az elmúlt több mint három évtized során. Az utóbbiak közé tartozik a Mario & Luigi széria, amely még a szépemlékű Game Boy Advance-on indult világhódító útjára, a Superstar Saga alcímre keresztelt szösszenettel. Ezt a japán mamutcég következő hordozható konzolján, a DS-en a Partners in Time nevű epizód követte 2005-ben, amelyet a tízéves jubileum alkalmából immár a Wii U tulajdonosok is kipróbálhatnak a Virtual Console alkalmazásnak hála.

Mario & Luigi: Partners in Time

Az első epizóddal gyakorlatilag csak nagyon lazán összefüggő, annak ismerete nélkül is remekül élvezhető és érthető játék középpontjában ki más is állhatna, mint Peach hercegnő, akit ezúttal a gonosz shroobok raboltak el. Őt kell ismét megmentenünk kicsi piros-, és valamivel magasabb zöldruhás emberkénkkel, mint ahogy azt már rendre megszokhattuk. Ezt pedig nem máskor kell megtegyük, mint a múltban, ahol bébi önmagunk – no meg jó pár ismert és itt bemutatkozó szereplő baba énje – is a segítségünkre – avagy dolgunk megnehezítésére – lesz. A játék során maximum négy főt irányíthatunk (Mariót, Luigit, Baby Mariót és Baby Luigit), de gyakran szét kell választanunk őket különféle okokból, korosztály szerinti párokra. Kalandjaink során számos rejtvényt és egyéb nehézséget kell megoldjunk, amelyben az egyes szereplők képességei lesznek segítségünkre. Ezek egyfelől adottak, másfelől a szerepjátékokra jellemző fejlődés és tapasztalatszerzés során kapjuk őket. Eszköz- és képességtárunk leginkább különféle mozgásokból és kombókból tevődik össze, de az is egyfajta készség például, hogy bizonyos lukakon kicsi énjeink férnek csak át, a méretüknél fogva. A történet helyszínét ezúttal (is) Mushroom Kingdom adja, annak számos, régebbi programokból ismert világával. Természetesen a fejtörők és ügyességi részek mellett a harc is nagy szerepet kap a játékban, amely körökre osztott módon zajlik, és amelynek fontos eleme az időzítés. Mario és Luigi egyenként is képesek támadások kivitelezésére, de együtt hatékonyabb harcerőt képviselnek. Baba énjeik is tudják őket segíteni, védeni a harcok során, és vannak négyszemélyes támadások is. Ezeket Bros. Itemeknek nevezett, megszerezhető támadások alkotják, amelyek – mondanom sem kell – igen zúzósak.

Mario & Luigi: Partners in Time

Sem a grafika, sem egyéb, a megvalósítást érintő aspektus nem eget rengető, de úgy gondolom, hogy egy tízéves, eredetileg Nintendo DS-re megjelent játéktól ez nem is várható el. A hamisítatlan „nintendós”, „máriós” báj természetesen most is átitat mindent, még ha ennek az epizódnak a hangulata kicsit komorabb is az előzőnél. A Wii U kontrollerének képernyőjén játszva engem kicsit zavart a „ráerőltetett”, megrajzolt DS két viszonylag kicsi képernyőjével, amelyen az akció zajlott, de hozzá tudtam szokni. A játék semmit nem változott az eredetihez képest, így senki ne egy unalomig megszokott, minimálisan feltuningolt rebootra vagy remake-re számítson.

Mario & Luigi: Partners in Time

A Mario & Luigi: Partners in Time mindent összevetve egy igen kellemes, nagyon is ötletes, meglehetősen tartalmas – és nem utolsó sorban kedvező árú – újrakiadása egy tízesztendős klasszikusnak. Bárkinek szívből ajánlom, aki szereti a „vizes páros” kalandjait, és egy kis könnyed, mégis velős szórakozásra vágyik. Azok se hagyják ki, akik valamiért még nem próbálták, vagy csak nosztalgiázni támadt kedvük. A Virtual Console ugyanis éppen erre kínál kiváló lehetőséget a régi sikerek újbóli elérhetővé tételével. Nekem számos programom van meg ennek az emulátor-jellegű applikációnak a jóvoltából, és sok játék akad még, amelynek az újbóli kiadását igencsak várom. Érdemes hát időről időre felnézni a piactérre, hátha akad valami nyalánkság, amire régóta vágyott az egyszeri játékos. Higgyétek el, rendszeresen szokott!

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Pozitívumok
  • Minden, amitől jó volt az eredeti
  • Kedvező ár
Negatívumok
  • Kicsit zavaró a kontrolleren játszva a virtuális DS képernyők kis mérete

Mario & Luigi: Partners in Time

Platform:

Kiadó: Nintendo

Megjelenés: 2015. július 16.

» Tovább a játék adatlapjára

gregmerch

gregmerch
Amióta az első kvarcjátékát meglátta kb. 6 éves korában, mindennél jobban érdekelték az elektronikus játékok. 2010 óta árasztja el cikkeivel a magazin oldalait.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!