26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Homeworld: Deserts of Kharak

Előzménysztori érkezett a méltán híres RTS-hez.

Írta: HFEFE88 6 hozzászólás

Közel tizenhét éve annak, hogy a világ első, valóban teljesen háromdimenziós stratégiai játékára rátehettük a mancsunkat. Különleges atmoszférájával és valódi 3D látványvilágával igazi gyöngyszemnek számított 1999-ben a Homeworld, amely megért egy kiegészítőt és egy folytatást is. Nemrégiben, konkrétan 2014-ben a Gearbox Interactive jóvoltából újból a kezünkbe vehettük az Anyahajó és a rajta túlélni próbáló kushan nép sorsát. A Homeworld Remastered Collection címen futó program magába foglalta az első és a második rész eredeti és felújított változatát is.
Teltek-múltak az évek, és a fejlesztő Relic Entertainment felvásárlásával a licenc sorsa kérdésessé vált, míg nem végül a Relicből kivált pár fejlesztő megalapította a Blackbird Interactive-ot, azzal az elhatározással, hogy továbbvigyék életük munkáját, de már a Homeworld cím nélkül. Ez utóbbira hála az égnek végül nem volt szükség, a Gearboxtól megkapták a srácok az engedélyt, és lássatok csodát, itt van nekünk a Homeworld: Deserts of Kharak (eredetileg Homeworld: Shipbreakers).

Homeworld: Deserts of Kharak

Történetünkben 106 évvel járunk az első rész sztorija előtt, a bolygón, amelyet Kharaknak hívnak. Ez a planéta haldoklik, lassan de biztosan. A masszív sivatag évről évre csak nő, és a kushan nép klánjai közti háborúk sem segítenek túl sokat a helyzeten. Történt azonban, hogy egy műhold észlelt valamit a sivatagi pusztaság közepén, valamit, ami talán hasznos lehet a kharakiak számára. Ezt nevezték el a „fő anomáliának” vagy Jaraci objektumnak, amelynek felkutatására szerveztek egy nagyszabású expedíciót is. Sajnálatos módon eme akció kudarcba fulladt, ám négy évvel később megért egy újbóli próbálkozást.
Főhősnőnk, egyben az expedíció központi alakja, Rachel S’jet törekvéseit vagyunk hivatottak támogatni a kampány kezdetétől fogva, amelyet egy óriási mozgó bázis legénységének segítségével teszünk.

Homeworld: Deserts of Kharak

A játékmenetről elsőre röviden annyi mondható el, hogy kicsit más. Más, abban a tekintetben, hogy immáron nem a világűr fagyos ürességében kell megállnunk a helyünket, hanem a szárazföldön, méghozzá egy gigászi sivatagban.
A készítők úgy döntöttek, hogy az előzményt klasszikus RTS környezetben alkotják meg, és ezt szinte tökéletesen tették. Mozgó bázisunk, a Kapisi, akárcsak a Mothership, egy óriási nyersanyag-feldolgozó, egységgyártó és létfenntartó rendszer. A rövidke tutorial során szinte esélytelen megtanulni minden funkcióját és azok helyes használatát, de a küldetések során erre bőven lesz alkalmunk.
Minden egységünknek megvannak a maga előnyei, hátrányai, sajátosságai, ami nem is lenne nagy szó, viszont ebben a játékban fokozottan érdemes észben tartanunk, mik is ezek, mert bizony a terepviszonyok és a mesterséges intelligencia megkövetelik. Példának okáért érdemes alaposan szemügyre venni, hogy hol is harcolunk, és mi is az, amit el szeretnénk érni, mert ha nem így teszünk, könnyen találhatjuk magunkat abban a szituációban, amikor a kétszer nagyobb csapatunkat a kisebb létszámú, de jobban manőverező ellen szépen felszámolja, mi meg csak durrogtatunk a homokdűnék oldalába. Bizony, ezt az embernek a saját bőrén kell megtapasztalnia, mint ahogy azt én is tettem az első egy-két próbálkozás alkalmával, nehezebb fokozaton.
Továbbá azért is érdemes okosan sakkozni, mert bizony a végtelenségig nem tudjuk pótolni egységeinket, és teljesen esélytelen a „jól bevackolok és megszedem magam” taktika is, ugyanis erőforrásaink meglehetősen korlátozottak.

Homeworld: Deserts of Kharak

Az igazi sava-borsa a játékmenetnek azonban a fejlesztés. A program okosan minden fejlesztésünket folyamatosan adoptálja a sztori mód során egyik pályáról a másikra, és itt ismét fel kell, hogy hívjam a figyelmet: vigyázz te balga, kezdő RTS-játékos, hogy mire is költesz!
A mesterséges intelligenciára sem lehet egyáltalán rosszat mondani. A különböző mélységű/magasságú terepen mind a saját, mind az ellenség egységei okosan mozognak, próbálnak minél jobban helyezkedni, téve ezt úgy, hogy közben nem rohannak a vesztükbe.
Összegezve, a játékmenetre nem lehet panaszunk, minden aspektusában megfelel a vele szemben támasztott követelményeknek. Talán ez lehet az egyik hibája is. Igen, jól gondoljátok, túlságosan is Homeworld szaga van a dolognak. Sajnos fejlesztőink nem nagyon tudtak elrugaszkodni az előző epizódok hangulatától, ám, hogy ez valóban hiba-e, azt mindenki döntse el maga.

Homeworld: Deserts of Kharak

Nézzük a körítést, mert ugyebár nem lehet 2016-ban sem játék a játék látványvilág és hanghatások nélkül. A Unity motor igen jól szuperál. Joggal gondolhatnánk, hogy ugyan, egy sivatagban mi látványos lehet? Hát lehet! Látszik a beleölt vér és veríték, mivel Kharak világa lenyűgözően szép. A terepviszonyokat remekül kiemelték, és ehhez hozzájárulnak az igényesen, jól megalkotott speciális effektek, árnyékok is. Nem is csoda, ha egy-két óra játék után sem hiányoztak a csillogó, sokszínű textúrák, vagy a színes környezet. De ha ez még nem lenne elég, akkor a hozzáadott zenei aláfestés is remekül passzol a játék hangulatához. Dinamikusan változik helyzettől függően, ráadásul a főmenü zenéje mintha éreztetni akarná velünk: „Szedd össze magad barátom, mert egy nép sorsa múlik rajtad”.

Homeworld: Deserts of Kharak

Na de mit kapunk a multiban? Jön a kérdés a lelkes multi-RTS-rajongótól. A kampány után sajna nem túl sok mindent. Habár eléggé stabil netkóddal van dolgunk, és maga a játék hozza az elvárt szintet multi terén is, be kell valljam, a többjátékos mód nem annyira izgalmas, mint az egyjátékos kampány. Vagyis izgalmas, de nincs meg benne az a mélység, ami a sztori mód során jellemzi a játékot. Ott ugyebár minden megmaradt egységünk és fejlesztésünk jött velünk misszióról misszióra, amit persze a multiban megoldani nem igazán lehet. Választható frakcióból is csak két lehetőségünk van, ami ismerjük el, az „igazi” többjátékos élményen kicsit ront. Nem rossz az új Homeworld multija, szó se róla, viszont úgy érzem, aki velem együtt szereti a szériát, az multiplayer tekintetében inkább választja majd a remastered verziót Kharak világa helyett.

Homeworld: Deserts of Kharak

Végére értünk a mustrának, lássuk hát mit is kapunk a pénzünkért. Egy remek, a hagyományokhoz kellőképpen hű, mély játékmenettel megáldott RTS-t, amely mind történeti, grafikai és zenei fronton messzemenőkig hozza azt, amit vártunk tőle. Részemről csak gratulálni tudok a poklot megélő Blackbird Interactive-nak azért, amit a széria feltámasztásáért az elmúlt pár évben tettek. Úgy gondolom, minden régi és leendő Homeworld fannek kellően jó kezdet és vétel lehet a Deserts of Kharak.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Remek, lebilincselő történet, hamisítatlan RTS környezetben
  • Látványos grafika, hangulatos zenei aláfestés
  • Semmi fagyás
  • Pörgős játékmenet
Negatívumok
  • Kevés igazán egyedi, új megoldás
  • Egy idő után kissé lapos multi

További képek

  • Homeworld: Deserts of Kharak
  • Homeworld: Deserts of Kharak
  • Homeworld: Deserts of Kharak
  • Homeworld: Deserts of Kharak
  • Homeworld: Deserts of Kharak
  • Homeworld: Deserts of Kharak

Homeworld: Deserts of Kharak

Platform:

Fejlesztő: Blackbird Interactive

Kiadó: Gearbox

Megjelenés:
2016. január 20. PC
n/a: Mac

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

iX
iX [1221]
Ugyanebben a cipőben jártam, a C&C4 (ami azért már gáz volt) óta nem találkoztam RTS-sel. A Total War Medieval II enyhítette a panaszokat, de az azért más típus.

Felcsigázott az ismertető, jól is van megírva és tényleg remek játék a Deserts of Kharak. A Homeworld cuccokkal nem játszottam, úgyhogy kicsit tanulni kellett, de egy-két nekifutás után könnyedebbé vált a kontroll.

A sivatagi világgal (néha már homokférget vártam :) ) egyből megvettek, remek a hangulat, jók a zenék és hangok, érdekes a történet, pörög a játékmenet. És simán fut egy pár éves gépen.
Artemius '89
Artemius '89 [405]
Warcat - Jo-ho-ho, meg egy üveg rum! (If you know what I mean ;)
warcat
warcat [2039]
Na persze,és akkor 10 óra helyett 5 óra lenne az egész "hadjárat"
A nevetségesesen sok 4.59€/óra helyett horribilis 9.18€/h lehetne büszkélkedni :P
Artemius '89
Artemius '89 [405]
Amit hiányolok az egy gyorsító gomb :D Néhány régebbi RTS-ben volt és itt pláne nagyon elkélne, mert amikor épp nincs akció, akkor megöregszem mire a nagy homokjárók A-ból B-be jutnak :D
Artemius '89
Artemius '89 [405]
Én nem játszottam a régebbi Homeworld játékokkal, de épp komoly RTS hiányban szenvedtem, amikor ez megjelent és meg kell mondanom egészen magával ragadt. Fárasztóbb, mint egy szimpla bázis építős RTS, viszont tetszik a taktikai vonulat. Ezek után tuti be fogom szerezni a régi HW játékok remastered verzióját :)
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (6 db)