Az utóbbi években a Milestone nagyon ráállt a motoros játékokra: övék a MotoGP és az MXGP licenc, illetve a Ride az utcai motorokkal való versenyzést mutatta be. Egy a közös ezekben a játékokban: maga az alap egész jó, de a kivitelezés olyan, mintha az utolsó simításoknál megunták volna a dolgot, és kiadták úgy, ahogy sikerült. Nagyjából egyben volt minden, de mégis akadtak dolgok, amiket egy kis odafigyeléssel, teszteléssel simán meg lehetett volna oldani. És a legújabb címük, az MXGP2 sem kivétel. Sajnos...
Ami elsőre feltűnhet nektek is, az az, hogy a grafika nem változott jelentősen a két év alatt. Rondának nem mondanám, de tény, hogy nem kevés szebb játék is van a piacon (igaz, azokban nem igazán lehet motokrosszozni). A hangok kapcsán ugyanezt tudom mondani, az elvárható minimumot hozza, annál többet nem igazán. Szerencsére a két évvel ezelőtti sirámaim a multimédiás tartalom terén meghallgatásra találtak: most már vannak videoklipek a 2015-ös idényből, így láthatunk némi valós akciót, csak kár, hogy ez a Real Events játékmódra korlátozódik – a MotoGP játékokban lévő összefoglalók, kulisszatitkok, előzés- és bukásgyűjtemények hangulatosabbak.
Na de nézzük, hogy játékmódok terén mi változás történt. Szerencsére megrázták magukat az olaszok, és sikerült teljesebbé tenni a motokrossz élményt. Először is itt van az egyik nagy kedvencem, a már említett Real Events mód, ahol valós eseményeket játszhatunk újra. Itt meg lehet mutatni, vagyunk-e virtuálisan olyan jók, mint az adott versenyző a valóságban volt. Codemasters, hallod? Kérem vissza a Scenario módot az F1 2016-ba! A másik látványos új játékelem a stadionok bevetése: immáron modern gladiátorokként arénaharcban is részt vehetünk. A trükk a „normál” pályákhoz képest itt az, hogy a szűk hely miatt nagyobb hangsúly kerül a kigyorsításokra, illetve az akadályok, ugratók tökéletes abszolválására, na meg a jó helyezkedésre. A harmadik új játékmód az MX of Nations, amelyben három azonos nemzetiségű pilóta áll össze, és egy háromversenyes csapatbajnokin kerül eldöntésre, ki a legvitézebb náció a nyeregben.
Ezek alapján eddig akár egy csodálatos játék is lehetne az MXGP2 – akkor miért is fanyalogtam már az elején és papoltam az utolsó simításokról? Hát csak azért, mert az irányítást például elszabták! Két évvel ezelőtt remekül lehetett érezni, mit csinálunk a nyeregben, és vasparipánk terelése is abszolút kézre állt a huplikon. Most? Estem-keltem az első pár versenyemen, és bár hozzászoktam már ehhez a részhez, az előző akkor is egy körön kettőt ver erre. Tudom, mert direkt elővettem már mérgemben, hogy megnézzem, én lettem fakezű vagy az új rész szívat. Nos, nem rügyeznek a mellső csülkeim... Emellett a motor viselkedése is nagyon furcsa lett, de ezt a beállításokkal sikerült kompenzálni: érdemes az első rész alapbeállításaiból kiindulni, mert ami alapból van beállítva, az rettenet. Pedig elvileg Tony Cairoli és Jeffrey Herlings segített a fejlesztésben... Segíthet még valamennyire a moci fejlesztése, bár csodákat attól sem szabad várni – de legalább ha minimálisan is, de érezhető, ha a gyárinál jobb első teleszkópot szerelünk fel például.
Az MI pedig továbbra sem jelent különösebb kihívást, ha a pályát már megtanultuk. A fő probléma az, hogy alapesetben ugyanazon az íven motorozik mindenki, szép libasorban, ami az aszfaltozott versenypályán remek, hiszen így gumizódik fel a pálya, itt viszont saját magukkal szúrnak ki, ugyanis a talaj deformálódik, és 6-7 kör után egy-egy ilyen mély barázda szép zakókat tud eredményezni – főleg az ugratások utáni landolásnál. Persze ha ügyes az ember, kanyarokban akár segíthet is befordulni, de ehhez nem árt gyakorolni, meg persze némi szerencse. És hogy a PC-s technikai megvalósításba is rúgjak egy szép nagyot: alapesetben 30 fps-sel fut a játék. A hivatalos magyarázat szerint ez azért van, mert a half-rate vsync van bekapcsolva, de nálam ugyanezt csinálta full rate-en is. Kikapcsolni meg nem akartam, mert a videotesztünk tele lett volna ronda képtörésekkel. Maradt az a megoldás, hogy a VGA driveréből kapcsoltam be a vertikális szinkronizációt, itt meg ki, így már meglett a kellő sebesség. Azért is emelem ezt a gondot ki, mert 30 fps mellett a motorosunk irányítása borzasztóan tud lagolni, gyakorlatilag játszhatatlanná téve a játékot.
Én annyira akartam szeretni az MXGP2-t, de annyira – főleg azok után, hogy az első részt is kedveltem a hibái ellenére. Sajnos a taljánok elkövették az a hibát, hogy olyasvalamit akartak megjavítani, amivel nem is volt gond: és ez az irányítás. Ha ehhez nem nyúltak volna, és helyette az MI-t reszelték volna még egy kicsit, akkor azzal zárhatnám a cikket, hogy íme egy igazán élvezetes motokrosszjáték! Így viszont csak azt tudom mondani, hogy ha sikerül hozzászokni az irányításhoz, akkor nem is rossz az MXGP2, de ehhez türelem kell – és nem vagyok benne biztos, hogy ekkora esélyt megad neki mindenki. És ismerve a Milestone hozzáállását a megjelenés utáni patch-ekhez, nem hinném, hogy radikális változások történnének egy(-két) javítócsomag után... Kár...
