26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Kütyü+hardver

Dell Inspiron 15-7559 notebook

Egy újabb gamer noteszgép járt nálunk teszten.

Írta: Dino 1 hozzászólás

Míg augusztusban egy ASUS ZenBook noteszgép vendégeskedett nálunk, október során pár napra a Delltől érkezett egy notebook tesztre, mégpedig az Inspiron 15-7559. Azt hinné az ember, hogy ha már az amerikai gyártó megvette évekkel ezelőtt az Alienware márkát, akkor az összes gamer termékéhez azt használja, de nem: a most bemutatásra kerülő gép egy gamereknek szánt modell.

Dell Inspiron 15-7559 notebook

Sok játékosoknak szánt termékhez hasonlóan a Dell Inspironja is fekete-piros színekben pompázik: az alap a fekete (gumis tapintású borítást kapott a gép), amelyen piros betéteket találunk díszítésként, például a logónál, a touchpad körül és a monitor előtti hangszórórácsnál. A borítás meglehetősen gyűjti az ujjlenyomatokat, emellett pedig valahogy az egész gép nem tűnt annyira masszívnak, mint például az említett ZenBook fém háza, a kijelző felhajtáskor például érezhetően hajlott egy kicsit.

A gép belsejét igyekeztek úgy összerakni, hogy tényleg egy gamer álma legyen – legalábbis egy olyan gameré, aki szeretné magával vinni játékait. A tesztre érkezett gépben egy 2,6 GHz-en futó Intel Core i7-6700HQ processzor volt a rendszer lelke, 8 GB RAM társaságában, a grafikát pedig egy NVIDIA GTX 960M küldi a képernyőre, 4 GB saját memóriával. És nem is akármilyen képernyőre! Ebben a notebookban is egy 4K-s, azaz 3840*2160 pixel felbontású, 15,6 hüvelyk képátlójú panelt találunk. Fényes borítása természetesen tele lesz ujjlenyomatokkal, ha a tízujjas érintési funkciókat is használjuk, de ez itt azt hiszem, természetes. Háttértárnak egy 1 TB-os Seagate SSHD-t pakoltak bele, ami azt jelenti, hogy a 64 MB hagyományos gyorsítótár mellett egy 8 GB-os, flash alapú cache is található benne, ami az 5400-as fordulatszámon működő winchesteren gyorsít valamelyest. A csatlakozók alapvetően a szokásosak: SD-olvasó, 3 USB 3.0 port, HDMI és Ethernet csatlakozás, valamint egy audio combo jack. Mindez kb. 2,7 kg-ot nyom összesen, plusz kb. fél kilogramm a géphez tartozó tápegység.

Dell Inspiron 15-7559 notebook

Használat közben kicsit vegyes képet mutatott számomra a Dell Inspiron 15-7559. A kijelző csodás képet adott, és az érintőképernyő funkció is sok esetben volt hasznos (ahogy már a ZenBooknál is írtam, erre nem számítottam, hogy tableten/okostelefonon kívül máshol is lenne értelme az érintőképernyőnek, aztán kiderült, hogy de, sőt, azóta néha a saját gépemen is majdnem elkezdek ujjal érintgetni egy-egy gombot a monitoron). A 4K-t nem támogató programok viselkedése itt is hasonló volt: a kezelőszervek, a felhasználói felület egyes elemei nagyon aprók voltak némelyik programnál. Teljes kiosztású, numerikus részt is tartalmazó klaviatúra került a gépbe, ami jó hír lehet azoknak, akik szeretik a számbillentyűket külön használni (tapasztalatom szerint például könyvelők :-) ), „cserébe” persze valamivel talán sűrűbben vannak vagy kisebbek a gombok, mint a numerikus területet elhagyó gépek esetén. A touchpad elhelyezése is furcsa lett kicsit emiatt: nem a gép széleihez, hanem a szóköz billentyűhöz képest került középre, ami persze használat közben már érthetővé válik. A tapipad működése hagyott némi kívánnivalót maga után, volt egy kis holtjátéka, ami miatt nem mindig azt érzékelte, amit elvártam volna.

Általános, valamint multimédiás felhasználás során (azaz netezés, szövegszerkesztés, videolejátszás, kép- és videoszerkesztés) elég jól tette a gép a dolgát, gamer szériáról lévén szó azonban természetesen nem hagyhattuk ki, hogy néhány játékot is futtassunk rajta, mint például a BioShock Infinite-et vagy a DOOM-ot. Amit tapasztaltunk, az hasonló volt, mint a már sokat emlegetett ASUS ZenBookkal: a 4K-s kijelzőt játékokban nem képes meghajtani egy ilyen konfiguráció, 10 fps körül futott például a DOOM is, míg ha simán Full HD-re, 1920*1080-as felbontásra váltottunk, már hozta a 30-50 fps körüli értékeket is.

Sok minden szól a Windows 10-zel 360-380 ezer forint körül kapható Dell Inspiron 15-7559 mellett és ellen is. Igazából az igények és elvárások tükrében lehet eldönteni, hogy valakinek ez lenne-e a megfelelő választás, ha gamer notebookot keres.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Bomc.
Bomc. [765]
B+ 15"-ba még a FHD is kicsi, nemhogy a 4K...főleg vindózzal
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)