A „régi szép időkben”, amikor még a sulink mellett megnyitott játéktermet a gyermekeik zsebpénzének értelmetlen elherdálása felett érzett aggodalom táplálta nem kis szülői felháborodás miatt zárták be pár hét után, a pénzbedobós automaták egyik legkedveltebb slágerműfaja volt a beat ’em up stílus. Ezekben az alkotásokban egymagunk, avagy néhány barátunkkal összeállva akár többen is oldalra haladva tolhattuk le az irgalmatlan mennyiségben ránk rontó ellenfelet, és mérkőzhettünk meg a pályavégi főbossokkal, akik rendszerint hatalmas tűzijáték közepette múltak ki. A körítést némi feliratból tudtuk csak meg, és a moziszerű átvezetők sem igen szerepeltek ezen játékok kelléktárában. A műfajt a ’70-es, ’80-as évek bunyós filmjei alapozták meg, így a stílus első képviselői rendre valamilyen kung-fus és hasonló témát dolgoztak fel. Később ezeket követték a sci-fi, a fantasy és egyéb környezetben játszódó szösszenetek, amelyek némelyike, mint például a Streets of Rage, a Double Dragon vagy a Golden Axe örökre beleégett az akkori játékosok emlékezetébe, míg másokból, mint például a Street Fighterből újabb stílusok születtek. Nos, a műfaj egyik nagy mestere, a Capcom most ezekből az örökzöldekből szedett össze hetet egy csokorba, és hozta el azokat gyakorlatilag változtatások nélkül a mai játékosok masináira a Capcom Beat ’Em Up Bundle keretében.

A csomagban tehát hét játék található a japán kiadó automatáinak hőskorából, amelyek közül kettő most jelenik meg először otthoni gépekre. A programok a legkülönfélébb sztorival és körítéssel rendelkeznek, így gyakorlatilag a bevezetőben említett valamennyi irányvonalat képviselik. Az Armored Warriors egy poszt-apokaliptikus jövőképet vázol fel, amelyben óriásrobotokat vezérelve veszik fel a harcot a játékosok, akár négyen is kooperálva a Föld biztonságának megerősítéséért. Ebben a hentelés során megszerezhető, számunkra különféle ütős bónuszokat adó bővítmények is a segítségünkre vannak. A Battle Circuit szintén a jövőben játszódik, és überbrutál fejvadászok bőrébe bújhatunk benne. Karakterünket öt különböző közül választhatjuk ki, amelyek mind rendelkeznek az általánosakon kívül néhány spéci mozdulattal is. Ezek tárházát a játékban előre haladva természetesen jócskán növelhetjük. A Captain Commando a nem túl távoli 2026-ba repít el bennünket, amikor a bűnözéstől kell megszabadítanunk társainkkal Metro Cityt. Ebben szintén több szereplő áll a rendelkezésünkre a maga készségeivel, és az előzőekhez hasonlóan ez a játék is lehetőséget ad a maximum négy játékos részvételével való kooperatív mókára.

A Final Fight ugyancsak Metro Citybe kalauzolja el a játékosokat, akik akár ketten is összefogva szabadíthatják meg a várost 1990-ben az azt már ekkor alaposan átitató bűnözéstől. Ehhez különféle mozdulatkombók és fegyverek állnak karakterünk rendelkezésére, amelyet ezúttal három közül választhatunk ki. A Knights of the Round a fantasy irányvonalat képviseli, és Arthurral, vagy hű társaival, Lancelottal és Percevallal tisztíthatjuk meg a Földet veszélyeztető túlvilágot annak démonaitól. Ebben Merlin, és a mágikus erejű Excalibur is a segítségünkre lesznek. A The King of Dragons a mai akció-RPG-k egyik előfutáraként már alkalmazza a szintlépés és a karakterfejlődés alapelemeit. Orkok, goblinok és egyéb ocsmányságok állják utunkat Malus birodalmában, ahol legyőzzük annak rettenetes urát, Gildisst, a sárkánykirályt. Végül a Warriors of Fate az ókori Távol-Keletre kalauzol el bennünket, ahol természetesen nekünk kell rendet tennünk, és helyrehozni az egyre inkább eluralkodó káoszt.

A fenti, a stílus legjavát képviselő alkotások mind eredeti pompájukban kerülnek a felhasználók elé, ami mind a képi világra, mind pedig a hangzásra is igaz. Jómagam nem csupán pixelhalmokat és durva cincogást láttam, hallottam játék közben, hanem sokkal inkább újraéltem zsenge ifjúkoromat, amelyben – és a videojátékok iránti elköteleződésemben – az ilyen programok fontos szerepet játszottak. Valamennyi játékot tolhatjuk egyedül, vagy barátainkkal együttműködve is, és a „nyugati” verziókon kívül a gyűjtemény tartalmazza a programok eredeti, japán kiadásait is, amelyek gyakran valamelyest eltérnek az idehaza ismertektől.

A Capcom a Street Fighter: 30th Anniversary Collection után most ismét időutazásra invitálja a Tisztelt Nagyérdeműt. Ezúttal nem egyetlen sorozat, hanem egy egész műfaj meghatározó epizódjai kerültek egyetlen csomagba. A Capcom Beat ’Em Up Bundle a nevében is szereplő, oldalra – illetve esetenként föl és le is – scrollozós, csihi-puhi stílust képviselő alkotások közül gyűjt össze hetet, amelyek kivétel nélkül a hajdani játéktermi automaták sztárjai, és az akkori videojátékpiac meghatározó darabjai voltak. Remek alkalmat nyújtanak ezek a programok a mai játékosoknak arra, hogy megismerjék szüleik nagy kedvenceit, valamint a mai AAA kategóriájú szuperprodukciók alapjául szolgáló játékok egy részét. A többieknek pedig szívmelengetően nosztalgikus időutazásban lehet részük, amennyiben beruháznak erre a kedvező árú gyűjteményre.