28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Ismertető/teszt

The Quiet Man

Amikor egy elsőre érdekesnek hangzó ötlet borzalmas eredményre vezet.

Írta: Dino

Az idejétmúltsága ellenére azért mérsékelten szórakoztató Late Shift interaktív film után a napokban egy újabb hasonlónak tűnő alkotás bukkant fel a PS Store és a Steam játékkínálatban. A Square Enix által felkarolt The Quiet Man azonban 3D TPS elemekkel próbálta felkavarni a szimpla FMV formulát – nem mondhatnám, hogy nagy sikerrel.

The Quiet Man

Főhősünk egy süket srác, aki egy elrabolt énekesnő után próbál nyomozni, de igazából nem követhető rendesen, hogy mi is történik a játék során. A fejlesztők ugyanis úgy gondolták, jó ötlet, hogy ha már a főhős süket, akkor mi se halljunk semmit (egy-két beszélgetésen kívül). Ami pedig így kialakult, az egy irgalmatlanul lassú, vontatott, szöveg nélkül pedig gyakorlatilag teljességgel értelmezhetetlen valami. Hosszú beszélgetéseket nézhetünk teljesen némán, csak ülve a képernyő előtt, anélkül, hogy fogalmunk se lenne, épp miről beszélnek a szereplők – pedig Dane szájról olvasva talán még képben is van, csak épp erről mi nem szerzünk tudomást. Többször is elaludtam játék közben, annyira nem történt semmi, és annyira elveszett belőlem egy idő után az érdeklődés halvány szikrája is.

The Quiet Man

Videojelenetből amúgy kétféle is van. Egyrészt az FMV stílusnak megfelelően rendes filmként, színészekkel rögzített részek, másrészt pedig a játék engine-jével megjelenített átvezetőjelenetek. Ez utóbbiaknál kapjuk meg néha mi is az irányítást, de általában csak addig, míg pár lépéssel arrébb megyünk, vagy felveszünk valamit egy asztalról. Kivételt csak az időről időre megjelenő ellenfelekkel szembeni harc jelent: jön két-három fickó, akiket ütésekkel és rúgásokkal kell elintéznünk, hogy aztán még ketten-hárman jöjjenek, esetleg az egyik felkeljen, pár további rúgásra várva. Viszont a verekedési animációk annyira bénák, hogy a pár nappal ezelőtt PlayStation Classicon kipróbált, húszéves Tekken 3 köreket ver rá... Hogy azért valami pozitívat is írjak: az engine-nel készült átvezetőrészek néha egész jól megközelítik az élőszereplős felvételek minőségét.

The Quiet Man

De nem is pazarolnám tovább a karaktereket, a The Quiet Man nem érdemli meg. Még úgy se, hogy alig pár nappal a megjelenés után beígértek egy patch-et, amely bekapcsolhatóvá teszi majd a párbeszédek feliratát – de csak miután egyszer már végigvittük a kb. 3 órás játékot. Nem tudom, miért lenne bárki is, aki 3 óra szenvedés után még egyszer belevágna ebbe az egészbe...

A tesztpéldányt a játék fejlesztője biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Az engine-nel készült jelenetek néhol egész jól néznek ki
Negatívumok
  • Követhetetlen történet
  • Unalmas átvezető részek
  • Borzalmas verekedés

További képek

  • The Quiet Man
  • The Quiet Man
  • The Quiet Man
  • The Quiet Man
  • The Quiet Man
  • The Quiet Man
  • The Quiet Man

The Quiet Man

Platform:

Fejlesztő: Human Head Studios

Kiadó: Square Enix

Megjelenés:
2018. november 1. PC
n/a: PS4

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!