Ha megkérdezik, hogy szeretnéd-e megjelenés előtt egy hónappal kipróbálni a PlayStation Classicot, arra egészen biztos, hogy nem fogsz nemet mondani. Nem is tettem másként, és elmentem a Sony budapesti főhadiszállására, ahol egy órát kaptam, hogy kipróbáljam a miniatürizált masinát, és a rajta lévő 20 játékot – na jó, legalábbis néhányat közülük.
Merthogy egy óra az akárhogy is számolom, 60 perc, és ha a fotózásra is szeretnék szánni egy keveset, akkor már csak 50. Ha meg a töltési és menüben bóklászási időket is figyelembe veszem, akkor legfeljebb 30-40. És ha ezt leosztom 20-szal, akkor olyan 1,5 perc maradna egy játékra, ami valljuk be, nem túl sok. Így aztán a kínálat végigpásztázása után inkább kiválasztottam azokat a játékokat, amelyeket korábbról már ismertem, vagy tudtam – de legalábbis tudni véltem –, hogy húzócímnek számítottak 20-24 évvel ezelőtt, és ezekre szántam 4-5 percet. De mielőtt ezekre rátérnék, essen pár szó a hardverről!
A PlayStation Classic az első Sony konzol megjelenésének 24. évfordulójára, azaz december 3-án kerül a boltokba, és szinte megszólalásig hasonlít az eredeti masinára – leszámítva, hogy mindössze tenyérnyi méretű maga a gép, és csak a kontroller méretét tartották meg eredetiben. Ami érthető, hiszen kényelmetlenebb lenne egy kisebb vezérlővel leülni játszani. A csatlakozóján viszont modernizáltak: igazából USB-n kapcsolódik a központi egységhez. Ami pedig tévénkhez szintén modern módon, HDMI-n keresztül köthető, az áramellátásról pedig USB-csatlakozón kapja az 5 voltot. USB-kábelt adnak is a gép mellé, tápról viszont nekünk kell gondoskodnunk. De gyakorlatilag bármilyen 1 amperes mobiltöltő megteszi, ami ma már a legtöbb háztartás alapfelszerelésének része.
Visszatérve magára a gépre: külsőleg gyakorlatilag ugyanúgy néz ki, mint az eredeti, ott van rajta minden gomb, a Power, a Reset és az Open – igaz, az utóbbi nem nyitja ki a középső kerek részt, csak egyes játékokban cserél virtuálisan lemezt. A Reset gomb viszont új funkciót kapott, az visz vissza ugyanis a főmenübe. Ezen kívül viszont egy igen hasznos extrát is nyújt: akárhol vagyunk, akármelyik játékban, létrehoz egy mentési pontot, ahova később visszatérhetünk, közben akármit is csináltunk – akár más játékokkal is játszhatunk. Ezen kívül minden program hozzáfér a virtuális memóriakártyához is, amelyen elegendő helyet kapunk a játékokon belüli mentésekhez.
Ahogy ezt már a bejelentéskor is megtudtuk, a PS Classic 20 előre telepített játékkal érkezik. Egyelőre nincs terv ezek bővítésére, de azért megkérdezték, mit hiányoltam esetleg a felhozatalból. Igaz, erre nem tudtam mit válaszolni, mert az 1990-es évek végén én még kizárólag PC-n játszottam, PlayStationt legfeljebb az ECTS-en láttam, így az akkori játékkínálatot se ismertem. Ennek ellenére kíváncsian vetettem bele magamat a főmenübe, ahol korabeli méretű pixelekkel az alábbi játékokat sorolták fel, címmel, kiadóval, dobozképpel és a megjelenés évével:
- Battle Arena Toshinden
- Cool Boarders 2
- Destruction Derby
- Final Fantasy VII
- Grand Theft Auto
- Intelligent Qube
- Jumping Flash!
- Metal Gear Solid
- Mr. Driller
- Oddworld: Abe’s Oddysee
- Rayman
- Resident Evil Director’s Cut
- Revelations: Persona
- Ridge Racer Type 4
- Super Puzzle Fighter II Turbo
- Syphon Filter
- Tekken 3
- Tom Clancy’s Rainbow Six
- Twisted Metal
- Wild Arms
A Destruction Derbyvel kezdtem az ismerkedést, és ebben találkoztam először a szép nagy pixelekkel, amelyek aztán az összes többi játékra is jellemzőek voltak. Persze nem csodálkoztam ezen, senki nem ígért remastered játékokat, csak a nagybetűs RETRO életérzést, még akkor is, ha esetleg 4K-s tévére kötjük rá a PlayStation Classicot. És ezt a feelinget maximálisan meg is adta a masina, önfeledten szórakoztam a késő délelőtt során az időbe beleférő játékokkal, még akkor is, ha az irányítással sok esetben meggyűlt a bajom. Hiába, a jóhoz hamar hozzászokik az ember, így a ma már alapnak számító analóg karok teljes hiánya bizony fura volt, és ügyesen kellett a négy nyíllal varázsolgatni a megfelelő mozgáshoz – és mielőbb felismerni, hogy egy adott játékban az jobb alsó bumpergomb vagy az X adja épp a gázt. Vagy hogy például a Final Fantasy VII-ben nem az X az elfogadás gombja, hanem a kör, miközben manapság inkább fordítva szokott lenni. Cloud kalandjához még a PC Dome indulásának évében volt szerencsém PC-n, és leginkább az fogott most meg, hogy mennyire jó továbbra is a zene, ami kalandjaink alatt hallható.
A Grand Theft Autót semmiképp se hagyhattam ki, anno ezt egy egy emelettel feljebb lakó barátommal még ArcNet hálózaton (a mai Ethernet elődje) nyomtuk igen sokat. Itt is az irányítás volt az, ami kicsit kifogott rajtam, mert míg a balra-jobbra a fordulás, az előremenéshez az X-et kellett nyomnom. Viszont talán ez volt az, ami a legtöbb emléket hozta elő bennem – lehet, hogy túl sok időt töltöttem vele 21 évvel ezelőtt...
Belenéztem a Twisted Metalbe, a God of Wart jegyző David Jaffe másik agymenésébe, de ez valahogy nem fogott meg. Bár ez is egy egymás pusztítását előtérbe helyező autóverseny, mint például a Carmageddon, amit annak idején nagyon szerettem, azonban annyit bénáztam az irányításával, hogy inkább továbbléptem a Tekken 3-ra. Ami viszont teljesen vállalható kis verekedős játéknak bizonyult még most is.
Solid Snake kalandjai eredetileg a Sony első konzolján kezdődtek, és a Metal Gear Solid még most, 20 év távlatából is élvezetes volt, legalábbis az az 5-6 perc, amit eltölthettem vele. Még akkor is, ha kis bénázással, azaz egy gyors elhalálozással kezdtem, miután úgy gondoltam, felpofozom az őröket... Végül pedig mentem egy kört a Ridge Racer Type 4-ben, hogy a zárás is egy autós játék legyen.
Az alapcsomagban amúgy két kontroller jár a gép mellé, és elég sok játék támogatja is a multiplayer játéklehetőséget, így barátainkkal is jót szórakozhatunk, ha elindítjuk a PlayStation Classicot. Bár a játékkínálat igazából elég vegyes, azért tuti, hogy mindenki talál benne kedvére valót, hiszen stílusok tekintetében igen széles a választék, egyaránt kapunk verekedős, platformer, autós és akciójátékokat is.
A PlayStation Classic tehát december elején kerül a boltokba. A hazai árazásról végleges információt egyelőre még nem kaptunk, csak annyit tudni, hogy szeretnék bruttó 40 ezer forint alá beszorítani. (Így én egy 39 990 forintos árcédulát tudok prognosztizálni.) Ez azt jelenti, hogy játékonként mintegy 2000 forintot kell kicsengetnie a retróra vágyó játékosnak, feltéve, hogy a felhozatal mindegyike érdekli. Ami persze valószínűleg nem igaz, de ennek ellenére egy aranyos kis masinát kaphat a tévé alá minden retromán (van ilyen szó? :) ). Egy NES/SNES Mini mellett meg különösen jól mutathat a konkurencia gépe...
