Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Control

Control teszt – Jesse Faden nem Max Payne...

A Remedy az időlassítás, a fény-árnyék és az időmegállítás után ezúttal a telekinézissel próbálta meg feldobni aktuális játékát.

2019.09.11. 21:25 | szerző: GeryG | Ismertető/teszt

Ha megemlítjük a Remedy Entertainment nevét, bizonyára máig mindenkinek az első nagy sikereik, a Max Payne 1-2 és az Alan Wake jut eszébe (tudom, tudom, volt nekik az előző évezredben még egy Death Rallyjuk is...). A finn stúdió ezt követően évekig nem jelentkezett új IP-vel, inkább korábbi alkotásaikat porolták le, vagy azokhoz készítettek kiegészítőt. Ám 2016-ban jött a Quantum Break, amellyel szemben igen magasak voltak a rajongói elvárások. A Remedy meg is próbálta valami egyediséggel feldobni a játékot. Míg a Max Payne-ben az időlassítással robbantottak bankot, addig az Alan Wake-ben a fény és az árnyék volt a főszereplő. A Quantum Breakben pedig amellett, hogy ismét az idővel babrálhattunk, a játékmenetet megpróbálták egy élőszereplős sorozattal kibővíteni – több-kevesebb sikerrel. És akkor most elérkeztünk a stúdió legújabb játékához, a tavalyi E3-on bejelentett Controlhoz. Max Payne és Alan Wake már-már legendáknak számítanak, Jack Joyce viszont már kevésbé vált híressé (ebben mondjuk a játékok címadása is erősen közrejátszhatott). Vajon a Control főhőse, Jesse Faden bevonulhat-e a videojátékos hírességek csarnokába?

Control teszt – Jesse Faden nem Max Payne...

Azt hiszem, a Max Payne és Alan Wake játékok nagyságát nem vitatja senki. Ugyanezt már nem merném megjósolni a Control esetében. Én mindig is szerettem a Remedy játékait, törekedtek a valósághű ábrázolásra, ugyanakkor mindig megtörték az unalmas realitást valami extrával, különlegessel. A végeredmény pedig vagy egy nagyon (értsd: NAGYON) hangulatos bosszúhadjárat lett, vagy egy hátborzongató nyomozás az asszony után egy természetfelettivel jócskán átitatott kisvárosi éjszakában. Ezzel szemben minden igyekezetem ellenére egyetlen percig sem tudtam elcsípni a Control hangulatát. És ennek több oka is van. Egyfelől mindjárt itt van a történet, amely olyan kusza, hogy ember legyen a talpán, aki elsőre, de akár másodikra is mindent megért belőle.

Természetfeletti van és kész. És ha már van, akkor tudtunkon kívül alaposan belepiszkít a hétköznapjainkba. Ezért jött létre az FBC, vagyis a Federal Bureau of Control. Ez a hivatal hivatott (bocs) féken tartani, de legalábbis felügyelni az országban zajló természetfeletti eseményeket. Jesse Faden – az aktuális főhős – szó szerint az utcáról esik be az Oldest House nevű hivatalba, ahol az FBC székel. De nem holmi Harry Potter-féle Mágiaügyi Minisztériumra kell gondolni, ez megjelenésében egy jellegtelen, szürke irodaház, pont olyan, amilyennek egy hivatalt elképzelne az ember. Ám ahogy hősnőnk belép az épületbe, egyből feltűnik, hogy mennyire kihalt, sehol egy fapofájú irodista vagy egy szürke öltönyös „fontos vagyok” fickó. Helyette van rendetlenség, és furcsa, levegőben lebegő magatehetetlen testek.

Control teszt – Jesse Faden nem Max Payne...

Végül egy David Lynch filmből szökött takarító igazít útba minket, hogy merre találjuk az igazgatót. Mi pedig meg is találjuk – már ami maradt belőle, ugyanis érkezésünk előtt főbe lőtte magát (vagy valaki főbe lőtte, esetleg rávette, hogy főbe lője magát, a lényeg, hogy meghalt). Ha már teljesen idegenként ott vagyunk egy fura irodában egy hulla mellett, mi az első, amit teszünk? Felvesszük a stukkert, amely vélhetően a gyilkos fegyver, és amit egy teljesen hétköznapi szituban a köznyelv bűnjelnek vagy bizonyítéknak csúfolna. De mi azért jó alaposan megfogdossuk, amivel se szó, se beszéd hirtelen mi leszünk a hivatal igazgatója. Szaladunk tovább hirtelen jött hatalmunkkal, és ölünkbe pottyant stukkerünkkel lelövöldözünk néhány ránk támadó biztiőrt, miközben valójában továbbra sincs fogalmunk, hogy mi a fene történik körülöttünk. Végül az épületben mindenfelé fellelhető óvóhelyek egyikéből kiszabadítunk egy maroknyi irodistát, akik közül egy szöszi felvilágosít, hogy az épületet elfoglalta a Hiss, egy gonosz természetfeletti jelenség, amely megszállta a nem elég óvatos személyzetet. És mivel felvettük a főnök mordályát, mi lettünk az új főnök, és mint ilyen, nekünk kell megmenteni az épületet, a dolgozókat, meg úgy általában a világot.

A másik ok, amiért az egész teszt során olyan érzésem volt, hogy „csak átvezető ne jöjjön”, az pont Jesse Faden. Számomra – vagyis teljesen szubjektíven nézve – olyan szinten irritáló volt a személyisége és antipatikus a megjelenése, hogy olyannal nem is emlékszem, mikor találkoztam utoljára videojátékban. Jesse azzal a nyílt szándékkal keresi fel az FBC-t, hogy kideríti, miért történt vele annyi furcsaság gyerekkorában. Olyan furcsaságok, amikről állandóan elmélkedik, de egy jó X-aktához hasonlóan mi sosem fogjuk teljesen megérteni őket. A lényeg, hogy ezek miatt érkezett meg az FBC-be, ám ott a válaszok helyett csak egy rakás további kérdést, és melléjük jó nagy nyakába szakadt felelősséget talált. Jesse-ről már az első percekben látni, hogy a gyerekkori élmények nem kevés üldözési mániával és állandó bizonytalansággal, gyanakvással „áldották” meg. Mint írtam, véleményem teljesen szubjektív, de engem valamiért rettenetesen zavart az állandó néma hiszti, amit levágott egy-egy átvezető alatt. Ha kérdeznek tőle valamit, a válasz helyett elkezd agyalni, hogy vajon épp átverik-e vagy megbízhat az illetőben. Ez egyrészt rövid időn belül ellenszenvessé teszi a karakterét, másrészt alaposan tördeli az átvezetőket és a dialógusokat.

Control teszt – Jesse Faden nem Max Payne...

A játékmenet azon része, amikor épp nem elmélkedik főhősünk önnön sanyarú sorsán, egyébként rendben van, tulajdonképpen faék egyszerűségű, és ez jó. Időnk nagy részében lövöldözni fogunk, és lassan fejlődő telekinetikus képességeinket használjuk. A játékmenet gerincét a hivatal felfedezése adja, ahol úton-útfélen megszállt biztonsági őrökkel és alkalmazottakkal, időnként pedig fura lényekkel (egyszer például egy hatalmas szennycsomóval, amely mérgező szennyvizet okád ránk – szó szerint...) fogunk csatázni. És ezek a csaták általában egész jól működnek. Bár a fegyvert szokni kell, a fejlődési rendszert pedig kiismerni, de a különleges képességek kimondottan szimpatikusak. Eleinte csak tárgyakat tudunk az akaratunkkal mozgatni, később viszont akár repkedni is tudunk majd. A tárgymozgatás 99%-ban kimerül abban, hogy megragadunk egy bútordarabot, és izomból hozzávágjuk a legközelebbi ellenséghez. Ha nincs kéznél semmilyen mozdítható tárgy, akkor nemes egyszerűséggel kitépünk egy darabot a falból vagy a talajból. Nem túl elegáns, de roppant hatékony módszer. Néha ezzel a képességünkkel precízebb feladatokat is elvégezhetünk, mint mondjuk energiamodulok helyre illesztése és hasonlók.

A hivatal minden helyiségében iratok, hangfelvételek, időnként videók találhatóak, ezek segítenek megérteni az FBC működését, de az NPC-ket is kikérdezhetjük. Ez, a karakterfejlődési rendszer, illetve a fegyverünkre és saját magunkra aggatható különféle tulajdonságfokozók adnak némi szerepjátékos beütést a Controlnak, de csak nagyon felszíneset. Kezdetben szó szerint az egész épületet a Hiss tartja uralma alatt, de apránként megtisztíthatjuk tőle a részlegeket. Ilyenkor egy-egy gyorsutazási pontot is feloldunk, ahol egyébként az önfejlesztéseket is végrehajthatjuk.

Control teszt – Jesse Faden nem Max Payne...

A Controlt a premier előtt számos vád érte, hogy az egész játék nem lesz több, mint a ray tracinget prezentáló techdemo. Nos, ennél azért lényegesen többet nyújt a játék, de azt valóban nem tudja teljesen levetkőzni, hogy a készítők meg akarták mutatni, milyen pofás dolgokat képesek ma már megvalósítani. Ez rendben is van, az viszont már nincs, hogy még az RTX-effektek nélkül (nekem sajnos egyelőre nincs ehhez megfelelő VGA-m) is hajlamos a játék látszólag minden ok nélkül meg-megakadni. A framerate időnként minden előjel nélkül a mélybe zuhan, ott elvan pár másodpercig, aztán ugyanígy visszaröppen a stabil 50-60 fps környékére. Persze ezt lehet a konfiguráció gyengeségével magyarázni, de egy GeForce GTX 1080 ma azért még ne számítson gyengének egy játékhoz… Ugyanígy nehezen tudom megítélni, hogy helyi jelenségről van-e szó vagy a játék hibájáról, de a töltési idők nagyon hosszúnak tűnnek. Ez még a játék indításakor teljesen elfogadható lenne, viszont a halál utáni visszatöltések is piszok lassúak, ami pedig már bőven túl van a komfortzónán. De lehet, hogy a hiba az én készülékemben van, így ezt negatívumként nem tudom felróni a játéknak.

A Control valóban több, mint egy egyszerű techdemo, de nem sokkal. Főleg annak fényében, hogy a Remedy korábban mekkora hangulatbombákat eresztett el a Max Payne és az Alan Wake játékokkal. A technikai körítés akkor is, most is teljesen rendben van, a telekinézissel végezhető pusztításhoz nem sok hasonlót látni más játékokban. A bútorok, a tárgyak, a törmelék úgy repked körülöttünk, hogy csak ez hosszú percekig el tud szórakoztatni minket. A grafika a maga szürkeségében (leszámítva az akadozást) kimondottan korrekt, bár néhol felfedezhető némi öncélúság, például mikor egy területet megtisztítunk a Hisstől, és az adott helyiség mátrixosan átalakul körülöttünk. De mindez csak látvány, nem pedig hangulat. Persze a hangulat minden játékosnál mást jelent, így ennek hiányát megint csak nehéz felróni a játéknak. Hiszen amíg nekem kvázi unalmas volt, addig van olyan ismerősöm, akit úgy szippantott be, mint gyanútlan pókot a porszívó. Én mégis negatív szájízzel álltam fel a teszt elől. És ez nem feltétlenül a Controlnak köszönhető, hanem a Remedynek. Mert aki tud Max Payne-t és Alan Wake-et készíteni, attól a Control egyszerűen kevés. ■

Control teszt – Jesse Faden nem Max Payne...

A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a magnew biztosította.

értékelés


Támogasd oldalunkat,
vásárold meg online!

Control

Control
Pozitívumok
  • A rombolás nagyon látványos
  • Van benne kihívás
  • Több rejlik benne, mint amit az első egy-két óra alapján mutat, csak épp legyen türelmed eljutni odáig
Negatívumok
  • Gyakran ok nélkül akadozik
  • A történet annyira kusza, hogy szerintem még az írók sem értették teljesen
  • A főhős soha nem érhet a Remedy korábbi hőseinek a nyomába
Control
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
Control

hozzászólások (5)

Peace
Peace 2019.09.12. 08:50
Én pont olyan 1,5 óra játék után tettem parkolópályára. Nem tudom, hogy képes-e beszippantani a későbbiekben......talán egyszer kiderítem.
GeryG
GeryG 2019.09.12. 09:17
Akkor tényleg nem én vagyok az egyetlen, aki nem találta a játék hangulatát... :D
Peace
Peace 2019.09.12. 09:24
Nincs neki. Legalábbis a legelején semmi. Ez a fapofa főhős meg egyenesen unszimpatikus.
endre2714
endre2714 2019.09.12. 11:38
Nem tudom, engem nagyon elkapott a hangulata, ami van, akinek bejön, de azt is megértem, ha nem.

A cikkben is ez jön elő szerintem - sok a kritika, hogy milyen idegesítő a belső lamentálás, vívódás, de ez nem az. Hisz pontosan kiderül, hogy a főhős fejében nem csak ő van és az egy beszélgetés, aminek csak az egyik oldalát halljuk.

Sok ilyen kis apróság van, nekem pont ezért tetszik.
GeryG
GeryG 2019.09.12. 12:43
Ezért írtam, hogy van, akinek meg pont bejön. Ezért jó a szórakoztatóipar, mindenkinek más tetszik. :)

Lehet, hogy a koncepció jó, amit a Remedy kitalált a karakterhez, akkor viszont a színészválasztással nyúltak mellé. Legalábbis szerintem. Nem tudom, hogy a női hős a píszínek szól-e vagy egyszerűen tényleg eleve egy női karakterben gondolkoztak, de akár így, akár úgy, de nem sikerült szerethetővé tenniük. Megint csak legalábbis szerintem.

Érdekes, mert pl. a cikkben is sokszor emlegetett Max Payne is elmélkedett (vagy inkább mesélt), de valahogy az nm volt se monoton, se uncsi, se zavaró. Ott sokat hozzátett a hangulathoz. Itt Jesse nem hozta nekem ugyanezt a feelinget sajnos.
ajánlott olvasnivaló