A Dontnod már a Life is Strange-dzsel is megmutatta, hogy nagyon ért a kalandjátékokhoz, és ezt most újfent bebizonyította. A stúdió nem akarta feltalálni a spanyolviaszt a folytatással, csak letett egy jól működő, többnyire végig izgalmas és a figyelmet fenntartó kalandot az asztalra. Nem lett ugyan tökéletes a végeredmény, de legfontosabb két elemében – a történetben és a hangulatban – nem okozott csalódást. Én ugyan nem vagyok híve az epizodikus felépítésnek, mert a TV-sorozatoknál is rém bosszantó, ha heteket kell várni egy folytatásra, videojátékoknál viszont inkább hónapokat. Itt mégis jól működik a dolog, mivel az egyes epizódok mindig úgy zárultak le, hogy jól jött a kis pihenő, hogy megemészthessem az eseményeket. És találgathassam, hogy vajon jó döntéseket hoztam-e. A Life is Strange 2 nálam az év kalandjátéka lett.
A LiS2 története Seattle-ben kezdődik. Egy fiatal testvérpár – az alig tizennyolc éves Sean és tízéves kisöccse, Daniel – élik a szokásos amerikai tinik életét a kertvárosban. Sean egy lányról álmodozik, öccse pedig nem érti, hogy bátyja miért nem játszik már vele annyit, mint régebben. Ez általában oda vezet, hogy a két srác összeveszik, akár össze is verekszik. De ez hétköznapi történet, sosem komoly, és ha kell, mindig ott vannak egymásnak. Csak a szokásos. Ám egy nap minden gyökeresen megváltozik. A szomszéd srác, akivel egyébként sem túl jó a viszonyuk, beleköt Danielbe, Sean pedig jó bátyhoz méltón közbeavatkozik. Szó szót, majd tett tettet követ, ami sajnos hatalmas katasztrófába torkollik. A csetepatéhoz kiérkezik egy rendőrjárőr, aki – mivel Sean és Daniel mexikói származású – meglehetősen rosszul méri fel a helyzetet. Végül felbukkan a srácok apja is, akit a rendőr lelő, ez pedig olyan láncreakciót indít el, ami mindkét srác életét gyökeresen megváltoztatja. A környéket ugyanis hirtelen hatalmas, földrengésszerű lökés rázza meg, amibe a rendőr is belehal. Mivel minden jel arra utal, hogy ezért Daniel a felelős, Seannak rögtönöznie kell. Sebtiben összepakol, és elrángatja magával kisöccsét, mivel tudja, ha maradnak, örökre szétválasztják majd őket. Irány tehát Mexikó, ahonnan apjuk származik.
Igen ám, de két tini számára az út Seattle-ből Mexikóban teljesen hétköznapi körülmények közepette sem egy könnyen megugorható kihívás. Márpedig Sean és Daniel helyzete minden, csak nem hétköznapi. Körözött bűnözők lettek, habár valójában semmit sem csináltak, fogalmuk sincs az élet nagy dolgairól, pénzük alig, gyomruk meg korog. Hosszú és viszontagságos út elé néznek, amely aztán öt epizódon át bontakozik ki előttünk. És ezen epizódok szinte kivétel nélkül egy sor olyan helyzetet hoznak el, amiben kőkemény döntéseket kell meghoznunk. Márpedig a Life is Strange 2 a döntéseinkről szól, így nagyon nem mindegy, hogy mikor miként cselekszünk. Mert mi is Sean elsőszámú küldetése, mi is az ő legfontosabb feladata? Megvédeni Danielt. Csakhogy a sráccal valami nem stimmel, és erre Sean a legelső epizód legvégén kap egyértelmű bizonyítékot: Daniel emberfeletti hatalommal bír. Képes a puszta akaratával tárgyakat mozgatni, de még nem tudja kontrollálni ezt a hatalmat, így az elsősorban akkor tör elő belőle pusztítva, amikor felzaklatja magát. Ez vezetett a tragédiájukhoz is.
Seannak tehát – és ezáltal nekünk – az a feladata, hogy megvédje és tanítsa is kisöccsét. De ez még egy felnőttnek sem mindig egyszerű, pláne nem egy alig tizennyolc éves srácnak. A két srác minden epizódban teljesen más környezetbe kerül, ahogy igyekeznek mihamarabb eljutni a mexikói határhoz. Van, amikor szerető családi körbe, ahol hosszú hetekre meghúzhatják magukat. Máskor egy erdőlakó punk csoporthoz vetődnek, akik befogadják őket, és új családot adnak nekik. A két srác útjuk során jó és rossz emberekkel egyaránt találkozik, az viszont csak rajtunk múlik, hogy kivel milyen viszonyt alakítunk ki. És mindezt úgy, hogy Danielt is nevelnünk kell.
A Life is Strange 2 több lehetőséget is a kezünkbe ad. Dönthetünk úgy, hogy mindent a két testvér közötti kapocsnak rendelünk alá, és ha baj van, szemrebbenés nélkül hívjuk segítségül Daniel erejét. Ezzel viszont garantáltan közelebb taszítjuk őt a „sötét oldalhoz”, hiszen tízévesen azt neveljük belé, hogy ő mindenki felett áll, mindenkinél erősebb, és a problémákat megoldhatja a puszta hatalmával is, nem számít, hogy kivel mi lesz. De – és én ezt az utat választottam – törekedhetünk arra is, hogy megtanítsuk Danielnek kordában tartani az erejét, és amennyire lehet, titokban is. Akármerre is indulunk el, a legfontosabb a következetesség, máskülönben alaposan összezavarhatjuk a srácot, aki idővel egyre kevésbé fog hallgatni ránk, ha mindig homlokegyenes mást mondunk neki, mint előtte. Én viszont mindig, minden körülmények között arra törekedtem, hogy ne a hatalmával oldjuk meg a szorult helyzeteket.
Ez azonban sokszor piszok nehéz és fájdalmas eredményt hozott. De a célomat elértem: Sean és Daniel között apránként megtörhetetlenül erős kapocs alakult ki, és ami a legfontosabb, Daniel megtanult magától is helyes döntéseket hozni. Kettejük története végül pontosan oda futott ki, ahová előzetesen vártam volna, de ezt természetesen nem kötöm az orrotokra. Már csak azért sem, mert az én történetem csak egy a lehetséges változatok közül. Azért arra kíváncsi lennék, hogy ha mindig totál ellentétesen reagáltam volna, mint amit a megérzéseim diktáltak, akkor végül milyen végkifejletig juthatok el.
A Life is Strange 2 egy igazi érzelmi hullámvasút, tele van felemelő és szívmelengető pillanatokkal, de szinte minden epizódra jut egy-egy kisebb tragédia, veszteség is. Éppen ez az, ami végig fenntartja azt a bizonytalan, enyhén baljós hangulatát, ami végig remekül elviszi a hátán. Végig ott motoszkál az emberben, hogy vajon az éppen átélt békés időszak mikor és milyen módon szakad majd félbe, hogy újra jöjjön a menekülés, vagy újra sorsdöntő választás elé kényszerüljünk. Mindezt a stúdió korábbi játékára is jellemző, egészen egyedi, szándékosan baltával faragott hatást keltő ábrázolással tárják elénk. A látványvilág megosztó lehet, de én már az első részben is szerettem. Sajnos nem tökéletes, sokszor találkozni kisebb grafikai hibákkal, vibráló textúrákkal vagy eltűnő tárgyakkal. Az animációk is néha egészen összecsapottnak tűnnek, illetve egyszer teljesen össze is omlott a játék (szerencsére tényleg csak egyszer). De igazából ezek felett könnyű szemet hunyni, mert a Life is Strange 2 nem a megvalósításával hódít, hanem a tartalmával.
És ez a tartalom piszok erős. A fejlesztők egyébként nagyon ügyesen ültették bele a sztorit a Life is Strange univerzumba, hiszen mind az első részből, mind a kettőt összekötő The Awesome Adventures of Captain Spiritből felbukkannak szereplők, ki kisebb, ki nagyobb szerepre. A hangulaton a remek zeneválasztás is sokat segít, a hol alternatív, hol populárisabb muzsikákat jó érzékkel válogatták össze, végig fenntartják a „roadtrip” hangulatot. A szinkron már nem ennyire fényes. Bár a két főszereplőt megszólaltató színészek – Gonzalo Martin és Roman Dean George – végig jól hozzák karakterüket, néhány mellékszereplő sajnos nem ennyire sikerült jól, előfordulnak totál egysíkú, hallhatóan unott szinkronhangok is.
A Life is Strange 2 minden kalandjáték-rajongónak erősen ajánlott. Mint írtam, nem lett tökéletes, de az első percétől az utolsóig emlékezetes, és sok elemében igen tanulságos, elgondolkodtató történet. Én végig éreztem a felelősség súlyát a vállamon, nem mertem könnyedén dobálózni a helyzetekkel, mert bennem volt, hogy jó irányba tereljem Danielt. Végül sikerrel jártam, de biztos vagyok benne, hogy hajszálon múlt. A záró képsorok kellően érzelmesek, végül minden a helyére került. Volt ugyan egy-két számomra elvarratlanul maradt szál, mint Sean kapcsolata Cassszel, a punklánnyal, de igazából ez sem véletlenül maradt úgy. Nem nagyon tudok belekötni a történetbe, és nem is akarok. A Life is Strange 2 az év kalandjátéka lett nálam.
