Ritka eset az, amikor a DLC-k feltorlódnak a játékmegjelenések sűrűjében, a Nioh 2 mégis áldozatául esett a példátlanul erős 2020-as év végének. A hatalmas dömping mellett a játék második jelentős kiegészítéséről írandó cikkel is elég sokat csúsztam, egészen addig a pontig, amíg már a harmadik is megjelent, így végül amellett döntöttem, hogy a két csomag egy közös cikket kap, amely összefogja tartalmaikat, illetve egyfajta ízelítő is lesz, mit fog nyújtani majd a február elején PC-re és PlayStation 5-re is érkező Nioh 2 Complete Edition, amely az alapjáték mellett annak minden kiegészítését és bővítését is tartalmazni fogja.
Alapvetően mindkét csomag az első DLC, a Tengu’s Disciple sémájára épül, új fő- és mellékküldetésekkel bővítik a Nioh 2-t, amelyek végigjátszására a fő missziók után, a DLC-k megjelenésének sorrendjében érdemes sort keríteni, és amelyek mindegyike időutazásra épül, a japán történelem amrita-kristályokkal és démonokkal kibővített jelentős pontjaira, a Sohayamaru nevű legendás démonölő kard eredetének nyomában.
A Darkness in the Capital 976-ba kalauzolja a főhőst, ahol olyan ikonikus alakokkal találkozhat (számtalan új ellenfél társaságában), mint Minamoto no Yorimitsu és Abe no Seimei. A trilógiát lezáró The First Samurai ezután egészen 797-ig folytatja utunkat, ahol végre megismerkedhetünk a kard születésének körülményeivel és első hordozójával is. A DLC-trilógia cselekményének talán egyetlen hátránya, hogy míg az első Nioh esetén ezek a kiegészítések szervesen kapcsolódtak a fő történethez, és teljesebbé, kerekebbé tették azt, addig itt inkább érződik az egész egy méretesebb, izmosabb mellékküldetésláncnak, amely változatlanul szórakoztató a széria alternatív történelmi motívumainak hála, ám nem olyan erős, mint az alapjáték cselekményszála.
Fegyverek terén a Darkness in the Capital az öklökkel bővítette az igen impozáns fegyvertárat. Ugyan pusztakezes harcra már az alapjátékban is volt lehetőség, a DLC egy meglehetősen terjedelemes skillfát biztosított ehhez a harcstílushoz, illetve az X-Men széria Rozsomákjára emlékeztető karom-fegyvereket, amelyekkel az ökölcsapások kissé mélyrehatóbbá válhattak. A The First Samurai ezzel szemben új fegyvert már nem adott a játékhoz, pusztán újabb skillekkel és fejlesztési lehetőségekkel ruházta fel a játék összes korábbi harci stílusát és eszközét.
Azonban mindkét DLC biztosít egy New Game+++ illetve New Game++++ opciót, amelyekkel tovább növelték a játék potenciális nehézségi szintjét is – vélhetően kifejezetten mazochisták számára, mivel már az alapjáték sem volt egy könnyed és gyors kaland. A The First Samurai továbbá egy új játéklehetőséget is kínál a The Underworld formájában, egy hatalmas, több szintes grindolható dungeont, amely leginkább az első Nioh Abyss nevű helyszínét idézi, kifejezetten a karakterek fejlesztését és az ütősebb loot zsákmányolását célozva, ám extra nehezítés, hogy megnyitásának feltétele legalább háromszor végigjátszani a játék fő küldetésláncát.
Ezzel pedig le is zárult a Nioh 2 DLC-trilógiája, amely így összességében egy laza 130-140 óra körüli játékká bővítette az alapjátékot, feltéve, ha alaposan, a mellékküldetések jelentős részének végigjátszásával is számolunk. Teljes formájában a Nioh 2 a tavalyi év, valamint a PlayStation 4 utolsó évének egyik legerősebb címe, és változatlanul a FromSoftware-től független soulslike játékok egyik legjobbja – csak ajánlani tudom mind a DLC-k beszerzését az eredeti platformon, ha már az alapjáték megvan, valamint azt is, hogy tartsátok szemmel a február elején érkező PC-s kiadást.
