Idén sem maradunk táncika nélkül: a Ubisoft gondoskodott róla, hogy a Just Dance idén is a konzolunkon landolhasson. 40 új szám, természetesen adott a Just Dance Unlimited hozzáférés is némi extra pénzért – mi baj lehet?

Igazából semmi, bár láthatóan „fogyott” a cucc tavaly óta. Valamiféle sztorimódot utoljára tavalyelőtt kaptunk, idén pedig a matricás albumot vették el. Azt nem tudom, hogy ez platformsajátosság-e, de a galéria is hiányzik – pedig jópofa volt a mások táncaiból összerakott rövid klipeket nézegetni. Az alap játékmódok persze továbbra is megvannak, azaz lehet táncikálni csak úgy, van ajánló minden menet után, összeállíthatunk lejátszási listákat is, és persze ott a World Dancefloor is, ha másokkal szeretnénk versenyezni.
Alig változott valami a dalkínálaton kívül.
Ahogy tavaly, úgy idén is csak azt tudom mondani: alig változott valami a dalkínálaton kívül – ez az előnye és a hátránya. Azt azért hozzáfűzném, hogy a klipek kreatívabbak lettek, és már nem csak 2D rajzfilmszerű stílusban kerültek megalkotásra, teret nyert a 3D perspektíva is – illetve most is van gyurmafigurás animáció is.

Az irányítás viszont kicsit (?) kiborító lehet, platformtól függően. Xbox One-on ott a Kinect, PlayStation 4-en a PlayStation Camera és a Move, Switchen pedig a Joy-Con: ezek jól működnek, illetve Switch esetében a Joy-Con kicsi, könnyű és a csuklóhoz rögzíthető, tehát biztonságos. A többi platformon lévők viszont szívnak (Xbox Series X/S, PlayStation 5, Stadia), mert nekik csak a telefonos app marad... Én PS5-re kaptam meg a tesztpéldányt, és nem igazán tetszett ez a megoldás. Péklapát méretű tenyerem van, de a 6+”-os, 18 dekás mobillal nem volt kellemes hadonászni, ráadásul úgy, hogy figyelnem kellett, ne repüljön ki a kezemből...
Az irányítás kicsit (?) kiborító lehet, platformtól függően.
Nem ártana elgondolkodni, hogy egy kicsi, könnyű, csuklóhoz rögzíthető kis kütymák legalább opcionálisan megvásárolható legyen legalább ezekhez a platformokhoz. Nem sok kell bele: giroszkóp, gyorsulásmérő, egy kis joy és két gomb. De amúgy ez valahol a Sony sara is: adaptert nem ad a PS4-es kamerához, csak akkor, ha a VR-szett részeként használjuk, és nem kapható külön sem... De az Ubisoft is vehette volna a fáradságot, hogy a PlayStation 5 HD Camerát támogatja (meg adapterrel a PS4-est)!
Csodára senki ne számítson tehát, az idei Just Dance sem más, mint az elmúlt pár évben megszokott részek. Valahol ez nem is baj, hiszen remek játék ez még mindig: a casual énem továbbra is szívesen csapatja koordinálatlan, messziről talán táncnak is felfogható gizdulásomat, de a gamer énem vágyik már valami újra a játékmenet terén.