Kétségtelen, hogy jelenleg a minden szimulátorok korát éljük, amikor egy fejlesztőcsapat gondol egyet és ír egy szimulátort a kávéscsésze hétköznapjaira. Ez valahol tök jó, mert az olyanok mint én, valamiért belső késztetést érzünk, hogy ezeket az első ránézésre olykor hihetetlenül bárgyú és egyszerűnek tűnő játékokat kipróbáljuk. Az esetek egy részében igen kellemes a csalódás, mint a Car Mechanic Simulator vagy a Model Builder esetében, máskor viszont olyanokkal szenved az ember mint a Sapper... Jelen írásom tárgya, a Workshop Simulator valahol e két véglet közé esik. Mert érződik rajta, hogy a fejlesztők valami tartalmat is akartak csempészni a játékba, de sajnos a vég(?)eredmény finoman szólva is hagy kívánnivalót maga után.
A Workshop Simulatorben egy nagyapját nemrégiben elveszített fiatalember bőrébe bújhatunk, aki ellátogat gyerekkora nyarainak helyszínére, a nagyszülők farmjára. Ezt egyébként töviről hegyire bejárhatjuk, és bizony a fél pár cipőmet odaadnám, ha ilyen helyre kis birtokon tengethetném majd nyugdíjas éveimet. Nagyapánk igen szorgalmas ember volt, aki nagyon jól értett a dolgok megjavításához. Ha eltörött valami, nem dobta ki, hogy a legközelebbi bevásárlóközpontban vegyen helyette egy újat. Inkább elvonult a műhelybe és szépen megjavította. És mi, aki ekkor még a derekáig alig felérő kisunoka voltunk, rendre ott sertepertéltünk körülötte, hogy kedves történeteit hallgassuk az éppen javított tárgyról, és közben szépen ellessük a barkácsolás fogásait. Igen ám, de mint mondtam, a nagyfater már nem barkácsol többé, így a birtokon szép lassan elkezdtek az enyészeté lenni a dolgok. Amikor megérkezünk, a nagyi sincs otthon, vele valamiért végig e-mailben tartjuk a kapcsolatot. És, ha már ott vagyunk, miért ne kezdenénk el apránként mindent megjavítgatni?
A sztori ebből a szempontból semmi extra, de azért kedves és kellemes körítést ad ügyködésünknek. Időnk jelentős részét a műhelyben fogjuk tölteni, ahol aztán néhány nap alatt rájövünk, hogy a barkácsolás mindig, minden esetben, kivétel nélkül és különben is ugyanabból a néhány lépésből áll... Teljesen mindegy, hogy egy fa kisautót, egy ódon húsdarálót, esetleg egy lemezjátszót vagy épp egy mérleget javítunk, annak mindig ugyanaz a módja. És ettől (is) zuhan ki a Workshop Simulator a kellemes csalódás kategóriából. Mert sajnos a játékmenet nem igazán van túlbonyolítva, még ehhez a szimulátordömpinghez képest sem. A megszerelendő tárgyat először csavarhúzókkal elemeire szedjük. Majd jöhet minden elem gondos megtisztítása, hogy aztán lecsiszolhassuk róluk a régi festés maradványait. Majd jön az újramázolás és végül az összeszerelés.
Így tulajdonképpen a Workshop Simulator világában a javítás mindig ugyanazt jelenti: szétszedni, lemosni, újrafesteni, összerakni. Szó sincs igazi javításokról, ami mondjuk egy hintaló esetében nem is feltétlenül indokolt. De amikor egy régi lemezjátszót „javítunk” meg, akkor kicsit sem illúzióromboló a dolog, áh...
Maga a játékmenet sincs mindig a helyzet magaslatán. A legnagyobb motivációs erő az újabb és újabb feladatok elvégzésére az, hogy az így szerzett pénzt (mert a nagyi kacatjai mellett minden nap jönnek külsős megrendelések is, amelyek fizetnek) idővel az eszközeink fejlesztésére költhetünk, hogy aztán minden folyamat egy icipicit gyorsabbá váljon. A változatosságot elvileg az jelentené, hogy mindenféle dolgokat szedhetünk szét, de mint mondtam, ez valójában mindig ugyanazt jelenti. Ráadásul amikor egy picit is összetettebb holmiról van szó, ami tele van csavarokkal és szögekkel, akkor olykor elég nagy tud lenni a katyvasz is.
Idővel az egyes feladatokhoz új felszereléseket vehetünk. Már nemcsak szivaccsal sikálhatjuk a koszt a falemezekről, hanem oldószert és törlőkendőt is használhatunk. Már nemcsak smirglivel dörzsölhetjük le a régi festéket, hanem csiszolókoronggal, festeni pedig ecset mellett festékszóróval is lehet. Sőt, később ezekre külön gépeket is vehetünk: zuhanyozó mosót, homokfúvós csiszolót és ilyeneket. De sajnos ez csak mutatóban van: ettől még sem gyorsabb, sem egyszerűbb, sem változatosabb nem lesz a munkánk.
És a festésről még valamit: nagyon kiábrándító, amikor elkezdünk dolgozni egy eredetileg szépen kifestett és mintákkal díszített öreg tárgyon. Aztán nekünk csak annyi lehetőségünk van, hogy kilenc szín valamelyikével telibe mázoljuk az egészet. Csinosítani, díszíteni nem lehet. Ennyit a „felújításról”...
És akkor még nem beszéltem arról, amiért valójában a Workshop Simulator csak vegyes értékeléseket kap a Steamen. A játék ugyanis, bár elvileg teljes kiadás, valójában egy early access program benyomását kelti. Elképesztő mennyiségű bug maradt benne, amelyek között bizony nem egy és nem is kettő gamebreaking hiba. Én magam is számtalanszor belefutottam, hogy barkácsolás közben valamelyik csavart nem engedi kiszedni a játék és így megakad a folyamat. Ha pedig nem mentettem előtte gondosan, akkor két lehetőségem maradt: a legelejéről újrakezdeni az egész játékot (na neeem...), vagy optimistán reménykedni, hogy az egyébként elég sűrűn érkező frissítések valamelyike véletlenül az én gondomat is megoldja. Ilyenből sajnos elég sok van, ami miatt kétszer is meggondolom, hogy bármely szimulátorrajongónak is ajánlani merjem a játékot.
A grafika úgy általában rendben van, amíg nem nézzük meg a textúrákat közelebbről. Néha képes indokolatlanul beakadni a játék, de egyéb gond e téren nincs. De sajnos a fent leírt játékmeneti problémák így is a negatív élmény felé billenti a mérleg nyelvét.
Kár érte, mert egyébként lenne potenciál a Workshop Simulatorben, ebből a témából fényévekkel többet ki lehetett volna hozni. Változatosabb feladatokkal, kidolgozottabb eszköztárral és kibővített lehetőségekkel máris sokkal jobb lenne az egész. Így tulajdonképpen a játékban nem javítunk meg semmit. Csak szétszedjük és újra lefestjük, ha épp a játék engedi. Ennyi az egész, és ez nagyon kevés.
