Amikor 2020 decemberében hosszas várakozás után rátehettem a kezem a Prodeus korai hozzáférésű változatára, nem kellett sok idő, hogy az államat keresgéljem a padlón. A Bounding Box apró fejlesztőcsapata tulajdonképpen nem váltotta meg a világot: játékuk le sem tagadhatta volna a ’90-es évek klasszikus FPS-einek örökségét, viszont olyan szívvel-lélekkel rakták össze a műfajhoz és a stílushoz írt szerelmeslevelüket, olyan döbbenetes precizitással dolgozták ki a pályákat, arénaharcokat, olyan hatékonyan frissítették fel és tették ugyanolyan ütőssé a receptet, mint az fénykorában volt, hogy nem igazán volt okom panaszra.
Az azóta eltelt közel két év alatt folyamatosan bővítették a játékot új fegyverekkel, pályákkal, ellenfelekkel, a végtelenségig csiszolták a játékmechanikákat, a különböző mordályok erejét és hatékonyságát, beépítettek multiplayer opciót, valamint folyamatosan gondozták a közösséget is. Ha mással nem, hát pályakészítő versenyekkel a játék szerkesztője és beépített megosztóopciója segítségével. Az egyetlen ok, ami visszatartotta a Prodeust 2020 óta a különböző Év legjobbja listáimtól, az csakis az early access státusza volt – most pedig, hogy az váratlanul szeptember végén lekerült róla, és PlayStation 4, PS5, Xbox One, Xbox Series X/S, Switch és PC platformokon elérhetővé vált (Game Passon pedig jó ideje fent volt, ott csak szimplán átváltott teljesre), kijelenthetem, a 2022-esen garantáltan ott lesz a helye.
A játék története hasonlóan az eredeti Doom-hoz lényegében létezik, de leginkább csak körítésként szolgál a pályákon átívelő, vérbő, adrenalinpörgető irtáshoz. Egy idegen bolygón létesített kutatóállomáson az emberiség két, egyformán ellenséges dimenzió háborújának kereszttüzébe kerül, magányos hősünk feladata pedig, hogy egyszemélyes hadseregként jusson el az események forrásához, majd szüntesse meg a fenyegetést. Ennek módja természetesen egyre mélyebbre hatolni a végigrombolt bolygó felszínén az események forrása felé, majd az út folytatása az idegen dimenzióban, miközben idegen lények egész seregét aprítjuk véres péppé arzenálunk segítségével.
A játék legtöbb szörnye és fegyvere mögött könnyen felfedezhető az eredeti Doomok egy-egy eleme (amin csak a játékidő közepe felé megjelenő, alternatív dimenziós változataik újítanak valamennyit), a játékmenet pedig a klasszikus FPS-ek jól ismert arénaharcait, kulcskereséseit követi. A hangsúly nem ezen van, hanem azon, ahogy a Bounding Box tagjai mindezt olyan szórakoztatóvá és addiktívvá tették, hogy kortárs FPS-ek is elbújhatnak a Prodeus receptje mellett.
A fegyvertár igen széles, és minden mordály egyformán hasznos a maga módján, az erejük, a hangjuk, animációjuk, az általuk okozott pusztítás valóságos orgia a stílus kedvelői számára. Az ellenfelek akár sprite-ok, akár animált modellek formájában engedélyezzük őket, reagálnak a sérülésekre, a végtagjaik leszakadnak, a lövedékek tengerében cafatokra robbannak, szinte olyan brutalitással, mint az ikonikus Brutal Doom/Project Brutality modban, ám a túlzott öncélúság érzése nélkül. Mindez pedig megtámogatva Andrew Hulschult fantasztikus dallamaival tökéletes, kifogásolhatatlan prezentációvá áll össze.
A horizontálisan és vertikálisan is skálázódó, újdonságokat közel tökéletes tempóban adagoló pályák dizájnja mesteri, a végső megjelenéssel pedig természetesen elkészült a pályaszerkesztő végleges, tökéletesített változata is. Ez ugyan csak PC-n érhető el (egyelőre), ám a létrehozott pályákhoz konzolosok is hozzáférhetnek, a kínálatot elnézve pedig már most a bőség tengerében lubickolunk, klasszikus Quake és Doom pályák újraalkotásai mellett már van, aki például kísértetházat vagy elhagyatott barlangrendszert épített a széles eszköztár révén.
A végleges változatba multiplayer is került, amelynek révén mind a kampányt, mind a letöltött pályákat végigjátszhatjuk négyfős kooperatív módban, illetve 16 fős klasszikus kompetitív módokban egymásnak is eshetünk az ismerős Deathmatch, TDM és CTF szabályok mellett.
Papíron hiába újít kevesebbet a Prodeus, mint a mostanában megjelenő átlagos boomer shooter. Amit csinál, azt olyan hatékonyan, olyan odaadással és észveszejtő lendülettel teszi, hogy azt a AAA-kategóriás nagy kiadóktól számtalan indie csapatig csak irigyelhetik tőle. Nehezen tudnék negatívumot felhozni vele kapcsolatban, olyan volumenűt vagy súlyosságút, amely észrevehetően ront a játékélményen, semmiképp sem. Egyértelműen az idei év legjobb játékainak egyike, ha a kilencvenes évek FPS-ein nőttetek fel, egyszerűen tartoztok magatoknak annyival, hogy akár beszerzitek, akár Game Passról lehúzzátok és végigdaráljátok a kampányt.
