A boomer shooter áradatában kissé érthetetlen módon pont a '90-es évek egyik legnagyobb klasszikusa, a Blood maradt eddig szellemi utód nélkül. Bár elemei, motívumai időről időre felbukkantak egyes címekben, például a DUSK-ban is, olyan színtisztán horrorfilmekre épülő lövölde, mint a Monolith klasszikusa, nem készült – egészen mostanáig. A Cultic ugyanis, amelynek fejlesztésébe mindössze egyetlen ember, Jason Smith vágott bele, lényegében a címét leszámítva minden, aminek egy hivatalos Blood-folytatásnak lennie kellene (kritikusságunk függvényében még a Blood 2-nél is jobban), a színvonalat és minőséget is ideértve.
Hősünk egy kiégett, kegyvesztett nyomozó, akinek teljes karrierét felőrölte egy rejtélyes szekta, és az általuk elkövetett emberrablások utáni nyomozás. Miután mindenét elvesztette, civilként próbálja meg folytatni a rejtély felderítését – ez pedig olyannyira jól sikerül, hogy rögtön a játék első pályájának kezdetén egy erdőmélyi, jelöletlen tömegsírban tér magához, ahonnan egy fejszével a kézben indul meg leszámolni a csuklyásokkal és az általuk megidézett természetfeletti borzalmakkal.
A fegyvertár, az ellenfelek, a pályák színvilága és hangulata bizony egytől-egyig a Bloodot idézik, ahogy az itt-ott felbukkanó számtalan utalás is különböző ismert horrorfilmekre. A történet maga végtelenségig eltúlzott, rögtön a korai hozzáférésben jelenleg játszható első fejezet kísértetjárta bányáktól elhagyatott elmegyógyintézetekig kalauzol, miközben mind maguk a pályák, mind az elszórt feljegyzések és naplóbejegyzések fokozatosan felfedik a szekta történetét és titkait. A B-horroros hangulat ellenére a játék nem egy alkalommal kiválóan él az ijesztgetés eszközeivel, és a kifejezetten nyomasztó hangulati elemekkel is.
Amelyek azonban mind eltörpülnek a játék magját alkotó frenetikus, vérbő, adrenalinpumpáló lövöldözés mellett. A Cultic nem könnyű játék. Az eredeti Bloodhoz hasonlóan még alacsonyabb nehézségi fokozatokon sem kell sokat bénáznunk ahhoz, hogy gyakran szemügyre vehessük a töltőképernyőt, az ellenfelek általában sokan vannak, agresszívak, és már kezdetben pisztollyal, dinamittal, sörétessel (vagy legalább baltákkal) felvértezve törnek életünkre.
A pályák hatalmasak, tele számos rejtett hellyel és útvonallal. Egyetlen pálya végigjátszása durván 30-40 percet igényel, még akkor is, ha nem fordítunk különösebb figyelmet az összes titok megfejtésére. Bár utóbbira érdemes időt szánni, egyrészt ugyanis számos esetben munícióhoz, vagy akár csak egy-két pályával később megjelenő fegyverekre, illetve a fegyverek fejlesztéséhez használható nyersanyagokra bukkanhatunk így. Másrészt gyakran lesből rajta is üthetünk a várakozó ellenfeleken, és biztos távolságból szedhetjük le őket jól irányzott fejlövésekkel, amit a játék gyakran még taktikai előnnyel szolgáló időlassítással is jutalmaz.
A pályafelépítés emellett mesteri, egyszer sem fordult elő olyan eset, hogy percekig kellett volna keresgélnem egy kulcsot, egy kapcsolót vagy egyszerűen csak a továbbjutás irányát. Akadt egy-egy látványosabb bug vagy baki, amiről szó is esett a tesztpéldányhoz mellékelt emailben (testesebb ellenfelek, mint a láncfűrészt lóbáló miniboss egész könnyen beakadhatnak például teraptárgyakba vagy szűkebb járatokba), ezek azonban összességében nem túl zavaróak és nem is bukkannak fel túlságosan gyakran egy frissen early accessbe került játékhoz képest.
Ha pedig a közel tíz pályás, durván 6 órás fejezet önmagában nem lenne elég, a csomagba még egy Survival opció is bekerült, amelyben több helyszínen is küzdhetünk a hullámokban érkező, egyre durvább ellenfelekkel.
Ám ez már csak amolyan hab a tortán: a Cultic egyszerűen fantasztikus, minél inkább szerette valaki a Bloodot, annál jobban fog vele szórakozni, és egyszerűen nem érhezhetnek elég korán a további fejezetek. Ha a képernyőképek láttán megpendültek bennetek a nosztalgia húrjai, mindenképp adjatok neki egy esélyt, garantáltan nem fogtok csalódni.
