Az Xbox Games Showcase 2026 egyik meglepetéseként a KOEI TECMO és a Team NINJA leleplezte a Wo Long 2: Wings of Ember című folytatást, amely ismét a Három Királyság korszakának démonokkal és vérrel átitatott változatába vezeti a játékosokat. A bejelentéshez egy látványos előzetest is kaptunk, amely már megvillantotta az új kihívásokat, ellenfeleket és csatatereket.
A történet ezúttal is a kései Han-érában játszódik, és a Három Királyság Románcát veszi alapul, amikor a hadurak egymással versengve próbálták megszerezni a Kína feletti hatalmat. A játék középpontjában egy névtelen bajnok áll, aki főnixként emelkedik ki a háború lángjai közül, hogy hatalmas csatatereken, félelmetes démonok és történelmi hősök oldalán vagy épp árnyékában vágjon utat magának. A Wo Long 2: Wings of Ember az előző rész alapjaira épít, vagyis marad a gyors reakciókra, pontos hárításokra épülő, soulslike akció-RPG-formulánál, de a fejlesztők ígérete szerint a harcrendszer is fejlődni fog, a játékosokra pedig még nagyobb és veszélyesebb próbatételek várnak majd.
A bejelentés apropóján a KOEI TECMO azt is megerősítette, hogy a Wo Long: Fallen Dynasty ismét elérhetővé vált Xbox Game Passben, így akik eddig kihagyták a Team NINJA sötét, démonos Három Királyság kalandját, most könnyebben pótolhatják az első részt.
A Wo Long 2: Wings of Ember jelenleg még fejlesztés alatt áll, megjelenése 2027 elején várható Xbox Series X/S-re, PlayStation 5-re, Nintendo Switch 2-re, PC-re, emellett már az első naptól bekerül az Xbox Game Pass kínálatába is. A játék japán és angol szinkronnal, valamint angol, francia, olasz, német és spanyol felirattal érkezik.






