A zenét mindenki szereti, de teljesen változó, ki mikor és hogyan ismerkedik meg vele. Általában gyermekkorban kapjuk az első adagot – ki kisebbet, ki nagyobbat. Részemről sikerült egy zenei óvodába járnom, talán innen is a muzikális hajlam, meg hogy gyakran dúdolgatok, amit a környezetem eltérő lelkesedéssel díjaz. Mindenesetre ezen kitérő csak annak szól, hogy tudom (dó ré) mi fán terem a szolmizáció, de aki meg nem, az se bánkódjon, mert a Sonority nagyban segíthet ezen a „problémán”.
A játék ügyességi-logikai kategóriában indul, csipetnyi platformelemekkel fűszerezve, de az iménti bevezetés után talán felesleges külön kimondani, hogy a muzsikáé lesz a főszerep. Esther, a fiatal kalandorhölgy ugyanis egy titokzatos dallam nyomában jár, amelynek gyógyító hatása van, és amelyre igen nagy szüksége van az egyik barátjának. Fel is forgatja érte a környéket, és egy különös, beszélő (meg néha éneklő) mosómedve érkezik a segítségére, aki segít eligazodni a vidéken, no meg az azt rejtő feladványok tengerében.
Feladatunk, hogy különféle hangszerekkel (kezdésnek egy pánsíppal, de később érkezik két másik is) konkrét hangokat, vagyis dallamokat játsszunk vissza, amivel Sonority mágikus világában változásokat idézhetünk elő környezetünkben. Kapuk nyílnak ki, platformok mozognak hatására. Az emelkedő magasságú dallam fel, a süllyedő lefelé mozgatja a tárgyakat, ha pedig vízszintes mozgással van dolgunk, akkor az óra járásával megegyező, avagy ellentétes irányokról beszélhetünk, ahol nagyjából 45 fokot jelent egy hangnyi különbség.
Az elején mindössze egy-két hangjegyet tudunk csak használni, de menet közben begyűjthetünk egy egész oktávnyit. Hogy a dolog bonyolultabb legyen, idővel megjelennek más hangszerek is, amelyek olyan hangokat is le tudnak játszani, amit a többi nem, így kénytelenek leszünk váltogatni őket. Az időzítés is jól jöhet, így egy idő után már tudjuk majd azokat a kis szobrocskákat is tologatni, amelyekbe a hangjegyeket illesztjük be, így pedig el tudjuk érni, hogy még időben elérjük azokat a platformokat, amelyek a zene hatására „táncra perdülnek” és elmozognak.
Mivel a tiszta játékidő (vagyis ha mindent egyből megoldunk) nagyjából 2-3 órára rúg, egy rövid játékról beszélhetünk. Sajnos ennek mentén épp az egyik probléma, hogy viszonylag hamar bekeményít és keményen számon is kéri a megtanított tudást. Komolyabb, leküzdhetetlen nehézséggel azonban nem találkoztam – kellő kitartással és ügyességgel minden akadály vihető. Gondot inkább a kamerakezelés okoz, vagyis egész konkrétan az izometrikus nézet – a készítők be is raktak minimális forgatási lehetőséget, hogy jobban szét tudjunk nézni az amúgy tetszetős, rajzfilmes világban.
Sajnos azonban pár bug is borzolta a végigjátszást – akadt, hogy a főszereplő nem követte le a domborzatot és a levegőben sétált tovább, egy fokkal rosszabb volt, amikor egy helyszínre beragadtam, és csak a főmenübe lépéssel sikerült megoldani problémát. Sajnos ennek kapcsán említendő, hogy a checkpoint-rendszer is elég hektikus, nem teljesen világos, mikor ment a játék, így egy-egy visszatöltésnél bizony kellemetlen meglepetés lehet, hogy mennyi részt újra kell esetleg játszani.
A Sonority amúgy már tavasszal megjelent PC-re, most a Nintendo Switch változat ideje érkezett el. A számítógépes változatot nem ismerem, de sajnos konzolon hajlamos a játék belassulni, beszaggatni (legalábbis handheld módban) – no, nem vészesen, de azért észrevehetően zavaró módon. Az egyes hangjegyeket szépen kiosztották a kontroller fix gombjaira, ami kis megszokást igényel, de abszolút tanulható. Ha valakinek nagyon idegen volna a skálázott hangok nevének megjegyzése, akkor lecserélheti számokra is, no de akkor hol maradna a kihívás meg a tanulás lehetősége? Bájos hangulatú és korrekt kihívásokkal teli játékot ismertem meg, amely a kisebb hibák ellenére is jó móka lehet egy ráérős hétvégén vagy délutánon.
