26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

PlayStation VR2 bemutató – Második fokozatba kapcsolt a Sony a virtuális valóságban

Utánajártunk, hány lépés előre és mennyi hátra.

Írta: Onimushaman

PlayStation VR2 bemutató – Második fokozatba kapcsolt a Sony a virtuális valóságban

2016-ban versenybe szállt a Sony is saját fejlesztésű virtuális valóság headsetjével, amelyhez újraélesztette a parlagon hagyott Move irányítókat is. Voltak egészen kiemelkedő alkotások, de egy idő után elmaradtak a nagy címek. Pedig potenciál bőven van még a történetben, az elsőgenerációs ketyere volt a kispolgári VR, gondolok itt főként a hardveres limitre és a megfizethetőségre.

Ezzel szemben február végén a PSVR2 már luxustermékként érkezett meg, amely drágább a PlayStation 5 alapgépnél is. A korábbi játékok nem kompatibilisek vele, de sok kapott közülük ingyenes vagy fizetős upgrade-et. Bevallom, nagyon vártam a terméket, mert az egyik legjobb videojátékos élményem kapcsolódik a korábbi VR-hoz a Resident Evil 7 személyében. Nem is tudjátok elképzelni, mennyire felcsillant a szemem, amikor bejelentették az első napos Resident Evil: Village és a készülőben lévő Resident Evil 4 Remake VR-támogatását is. Lássuk, a drágulás magával hozta-e a minőségbeli ugrást is, hiszen nem kis befektetés elé néz, aki újra elmerülne a kecsegtető virtuális valóságba.

A hardvert egy könnyű dobozban kapjuk készhez, amelyben ott lapul az áhított headset, amiből egyetlen USB-kábel lóg csak ki. Nem kell trükközni mindenféle átjátszókkal, HDMI dugdosással, és a PlayStation Camerát is elfelejthetjük végre, mert ezt kiváltotta a headsere szerelt 4 külső kamera. Ezek szolgálnak a környezet beolvasására, ami a játékterünk kialakításában is segítségünkre lesz. Könnyen és gyorsan alakítható a tér, ezáltal az első VR gyermekbetegségét is kigyomlálták. Jelzi a rendszer, ha a biztonsági területet elhagyjuk, így nem fogjuk magunkat és a berendezést összetörni (a múltban két lámpabúrám bánta az önfeledt hancúrozást).

A korábbihoz hasonlóan agybadugós 3D-s sztereó fülhallgatót csatlakoztathatunk az aljára, amit mellékeltek is nekünk. A headsetbe beépített mikrofonnal pedig tudunk dumálni online játék közben. Ezen túl megtalálhatunk egy pár vadiúj irányítót, ami a Sense névre hallgat. Töltőkábelt is kapunk egy darabot (USB-C típusút), és igazából ennyi: egy rövid kalibrálás után indulhat az élmény. Játék közben a fejesen lévő egyik gombbal láthatjuk a szobánkat szürkén, így nem kell levenni az egészet, ha keresnénk valamit vagy megzavarnak. Fényforrás elengedhetetlen a kikapcsolódáshoz, de még este is elég egy kis lámpa, hogy szankciók nélkül élvezhessük a hardver nyújtotta kalandokat.

PlayStation VR2 bemutató – Második fokozatba kapcsolt a Sony a virtuális valóságban

Maga a headset hasonló méretű, mint elődje, a felhelyezése egyszerűbb, ráadásul nem párásodik be használat közben. Ez a készülék már 4K HDR felbontásban ontja elénk a látnivalót (2 db 2000*2040 pixeles OLED-kijelző), így egyedül a fejlesztőkön múlik, hogy mit hoznak ki a vasból. Összehasonlításkánt ez négyszeres felbontásugrást jelent a korábbi PSVR-hoz képest. A képfrissítés is nőtt, cirka 120 Hz-ig hiteles a cucc, csak legyen, ami majd ki is használja. A szebb grafika és élesebb kép jobb, valóságosabb beleélést biztosít. Pixelmentes az egész, ami hatalmas ugrás az elődjéhez képest.

Aki korábban rosszul lett, motion sickness jelentkezett nála, az sajnos itt is ki fogja dobni a rókakomát a hasonló jellegű, szabad mozgást vagy hullámvasútozást kínáló alkotások közben. Szerencsére egy csomó program teremt alternatív mozgást, például teleportálást, illetve soknál egyhelyben ülve is ténykedhetünk. Az érzékenyebbek mindenképpen próbálják ki valahol a vásárlás előtt a PSVR2-t. Természetesen lassacskán hozzá tudjuk magunkat szoktatni, kérdés, hogy mennyire megy el a kedvünk egy erősebb rosszullét után. Szerencsére én bírom a kiképzést, így nem tapasztaltam rosszullétet.

3D-s hangzást is támogat a PlayStation VR2, valamint egy intelligens szemkövetés is beépítésre került – már a menükben is simán működik ez az új funkció, amelyet 2 belső kamera garantál. Így tudnak csalni is a fejlesztők, hogy a tekintetünket követve, a fókuszált részeket jelenetítse meg szebben, kidolgozottabban az adott program (erőforrásspórolás). 110 fokos látóteret enged, egy tekerentyűvel a tetején pedig állíthatjuk a lencsék közti távolságot, hogy tökéletesen lefedhesse a szemeink pozícióját, ami szintén újdonság.

A hang szuper jól működik (Tempest 3D AudioTech teljes nevén), a legapróbb suttogástól az ellenség helyzetén át minden szépen szól, és a térben egyből tudjuk, mi merre hány méter. Egy motor is beépítésre került, ami remekül kihasználható rezgéseket imitál. A Sony folytatja, amit már a PlayStation 5 konzoljánál elkezdett, azaz a haptikus visszacsatolással ismét kísérletezik egy nagyot.

PlayStation VR2 bemutató – Második fokozatba kapcsolt a Sony a virtuális valóságban

Ezek a dolgok az új vezérlőkön, a PlayStation VR2 Sense-en érhetők tetten. Elsőre csak forgatni fogjuk a furcsa, külön-külön markolható kontikat, amelyek már csuklópántokkal ellátva érkeztek. Miután rájuk markoltunk, kezdhetünk hozzájuk szokni – lényegében egy PS5-vezérlő lett félbevágva és stílusosan legömbölyítve, ergonomikusan kialakítva. Minden gomb megtalálható rajtuk. Ami elsőre nagyon szokatlan lesz, hogy a felső ravaszok átkerültek oldalra, amiket a középső ujjainkkal tudunk lenyomni. Megszokás kérdése az egész, rá fog állni a kezünk, meg igazából alapból is rajta pihen. A hátsó ravaszok dinamikusan ellenállnak, az adaptív életérzés itt is működik, ahogy a szuper rezgés is a haptikussággal karöltve. Ehhez hozzá jön még az érintésérzékelő, így a játékokban lévő kézfejeink hasonló mozdulatokat képesek felvenni, lehet kézjeleket mutogatni.

Ennek az egésznek azonban komoly ára van, és itt most nem a negyedmilliós kiadásra gondolok első sorban. Nagyon hamar, pár óra alatt lemerülnek a Sense irányítók, így biztosan nem fogunk 4-8 órákat egyszerre beszippantódni a virtuális térbe. Amennyit egyszerre tudtam nyomni elég volt, meg egy jó fél óra alatt fel is töltődnek az eszközök. Más negatívumot nem tudok nagyon mondani a Sony új VR kütyüjéről, és nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy innentől már csak a fejlesztőkön múlik a dolog.
Következő PSVR2 témájú cikkünkben elkezdjük bemutatni a megjelenésével együtt érkezett játékokat.

Cikkajánló
PlayStation VR2 játékkörkép – 1. rész

PlayStation VR2 játékkörkép – 1. rész

Elkezdtük kipróbálni a kezdeti felhozatal játékait.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Onimushaman
Minden játék barátja, trófeaherceg. A vidékimanek védőszentje. Ugyanolyan senki, mint bárki.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!