A frissen tesztelt Like a Dragon Gaiden tartalmazott egy próbaverziót is a nyolcadik Yakuza-játékból, ráadásul rögtön kétféle változatot – a sztoriba és a kaland módba is bepillanthattunk. Lássuk hát, mire számíthatunk a januárban megjelenő Like a Dragon: Infinite Wealth-ben!

A sztorimód pontosan ott vette fel a fonalat, ahol a Gaiden stáblistás jelenete véget ért. Kiryut láthatjuk 2024-ben, ahol egy régi „ígéretet” teljesít. Kiryu megrendezett halála után munkaadói ügyelnek arra, hogy a legendás alvilági sárkány merre kóborol. Kilétére vigyáznak, mint egy hímes tojásra, de tett már annyi szolgálatot nekik, hogy rövidebb pórázra engedik. Így tud elutazni Hawaii-ra, ahol pont ott tartózkodik Ichiban Kasuga is, a hetedik epizód (Yakuza: Like a Dragon) főszereplője. Kasuga megtudja, hogy édesanyja életben van, őt próbálja megtalálni, miközben kulimászba keveredik. A két sárkány története rövid úton keresztezi egymásét, onnantól együtt nyomulnak, ami egy roppant jó párost tesz ki. Embereinken rajtaüt egy szindikátus tagja, és ez a harc zárja lényegében a demót.
Úgy látszik, nem akarják végleg nyugalmazni Kiryu karakterét, aki végre egy kis dizájnváltáson esett át. Szokni kell az új külsőt, de a bársonyos hangja ismét kárpótol mindenért. Apropó hangok! A japán mellett egyből elérhető az angol, és most először kínai szinkron is helyet kapott, ami nagy nyitás a piac felé. Kiryu angol hangja teljesen új, már nem az szólaltatja meg, aki tette azt 2006-ban és 2021-ben. Továbbra is az eredeti hangsáv pártján állok, de jó hír lehet ez a japánt kevésbé kedvelőknek.

Megmaradt a körökre osztott harcrendszer, de sokkal szabadabb lett az egész. A cselekvés előtt tudunk mozgolódni, így előnyhöz jutunk, ha egy tereptárgy van a közelünkben (támadás közben felveszi és használja is azt a delikvensen karakterünk). Az alaptámadás parancs mellett skilleket is használhatunk, ami az adott kasztunkhoz tartozik.
Az adventure rész demójában Honolulu napfényes, tengerparti városában szédeleghetünk néhány küldetés erejéig, de sokkalta nagyobb szabadságot élvezve, mint a demo másik részében. Közlekedni továbbra is gyalogosan és taxival tudunk, de most egy-egy segwayre is rápattanhatunk, amelynek az aksiját a kijelölt pontokon fel is tölthetjük.

A sok-sok Japánban játszódó epizód után elsőre fura az új környezet, de a hangulata hamar berántja az embert. A legtöbben kedvesek, és rájuk köszönve (aloha) barátokká válunk, így növelhetjük Kasuga egyik attribútumát is. Természetesen sok kötekedő is akad, akik angolul szólnak be, velük rendre verekedhetünk is.
Három substory volt elérhető a próbaverzióban, és azt kell mondjam, igazam volt a Like a Dragon Gaiden tesztben, amikor a mellékküldetéseket minősítettem. Minden friss ötlet és eredetiség az Infinite Wealth-ben érhető tetten. Az egyik küldetésben mozgó járműből fogunk perverz alakokat fotózni, instant röhögőgörcs közepette. Egy másikban egy iskoláslány szerelmeslevelét kéne célba juttatni, de a homokba ásott alakok közül logikai alapon kéne megtalálni a keresett személyt. Minijátékként a bárban új dalra is bukkanhatunk, ami mindig öröm az unalomig ismert (de ugyanakkor kiváló) nóták mellett. Egy Crazy Taxira hajazó bicikliskajafutár-játékot is űzhetünk, ami esetlennek, de mókásnak tűnt.

Ismét váltogathatunk a foglalkozások között, mint egy JRPG-ben. A demóban az alapfoglalkozások mellett a szamuráj és a búvár kapott helyet, elég menőre sikeredett mindkettő. Kiryu és Kasuga mellett egy taxisofőr faszi (a sztori módba is benne volt elég drámai szerepben) és a hetedik rész egyik női szereplője is a csapat részét képezi. Hogy ők hogyan kapcsolódnak a történetbe és lesznek-e még irányítható társak, azt nem tudni.

Like a Dragon Gaiden: The Man Who Erased His Name teszt – Nyugdíjas lét a japán alvilágban
Az eredeti sárkány utolsó utáni kalandja.
Ami viszont jó, hogy Kiryu három klasszikus harcmodorát is megkapta (brawler, beast, dragon), amit egy különleges módon is használhat. Átváltva a spéci módba az idő lejártáig szabadon bunyózhatunk vele, mint a korábbi Yakuza részekben. Ez a hibrid harcrendszer már jóval kelendőbb lesz, mint a hetedik epizód állóviadalai. Látványosabbak is lettek a harcok, mint a 3 évvel korábbi felvonásban.

A Like a Dragon: Infinite Wealth egy energikus, jó hangulatú demóban mutatta meg, hogy 10+ év után is érdemes még foglalkozni a szériával. Az új helyszín pazar, jövő év elején pedig már el is merülhetünk benne. Érdemes lesz rá várni.