Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Elég sokféle metroidvania játék fordult meg a kezeim között, így elég nagy rálátásom van a témára. Egyik kedvenc műfajom is egyben, így a jelen cikkem tárgyát képező Ebenezer and the Invisible Worlddel való ismerkedést is nagyon vártam. Érdekesnek találtam a karácsonyi témáját már az előzetesben is, és kíváncsi voltam, hogyan fog működni ez az egész. Nagyon bepromózták, hogy erősen rámentek a történetre, amely Charles Dickens híres regényén, a Karácsonyi éneken alapul.
A sztori főhőse Ebenezer Scrooge, aki a fent említett mű szereplőjének romantizált fantasy megfelelője. Helyszínként a viktoriánus korabeli London lesz a játszóterünk. Érdekesség, hogy rengeteg szellemalak él itt, akik között akad segítő és ártó szándékú is. Egy gonosz iparmágnást kellene megfékezni, aki testőr hadtestével szorongatja a lakosságot. Ebenezer segítségére lesznek a karácsony szellemei és sok más entitás.
Minden ilyen szellemnek van háttértörténete és küldetése, amit legtöbbször meg kell oldanunk, ha csatasorba szeretnénk majd állítani. Ezek után kölcsönvehetjük az erejüket: valakiét ingyen, és a mozdulata egy bizonyos játékelem áthidalására szolgál (például utazás a tükrökön át, vagy elérhetetlen magaságokba húzhatjuk fel magunkat), míg a többi lény egy spéci támadás erejéig manifesztálódik, de ez varázserőbe kerül.
Alaptámadásként sétapálcát használhatunk, amellyel akár ugrás vagy guggolás közben is támadhatunk, de látványos kombókra vagy extra mozdulatokra ne számítsunk. Találhatunk más fegyvereket, például szellemostort vagy szellemkaszát, de ezek egy-egy ormótlan ütésre szolgálnak, nem élvezetes velük a harc. Szerencsére vannak erősebb pálcák, így vannak használható darabok. Sajnos fejlődést csak az egyre több megidézhető támadásban fogunk látni, így végig úgy érezhetjük, hogy hátrányban vagyunk. Élet- és varázserőt az összeszedett alapanyagok után tudunk növelni, de sokféle kell ezekből és egyre többet követelnek.
London utcái, a helyszínek szépen kidogozottak, hangulatosak a téli ábrázolással. Hull a hó, a gázlámpák is szépen felkapcsolódnak, az emberek nyüzsögnek a háttérben. Legyen szó az elmegyógyintézetről vagy a csatornáról, gyárról, mind megállja a helyét dizájn terén. A hangok is jók, a csatornában cincognak a patkányok, ha frissül egy küldetésünk, felcsendül egy ismerős dallam, szóval a képi világ és a muzsika kiszolgálja a játékot.
Az ellenfelek se tűnnek idegennek a tájképen. Néha korcsolyázók támadnak meg, akiknek a mozgása fergeteges, vagy a piszokban araszol felénk egy hernyótestű szerencsétlen, de igazából bármelyik lényről beszélhetünk, mert nagyon eltalálták őket. A naplóban még nevesítve is vannak és vastag leírást is mellékeltek hozzájuk. Ezek a szellemek roppantmód sunyik, és hamar el tudnak tenni láb alól, ha nem vigyázunk. Menteni csak a kijelölt helyeken tudunk (nincs automata mentés), és ezt érdemes fejben tartani, mert akár egy legyőzött főellenséget is újra le kell küzdenünk, ha utána elhasalunk. Ez elég fájó pont, mint ahogy a térkép sem elég részletes, és saját jelölőket sem használhatunk.
A végére hagytam a számomra legnagyobb negatívumot, ami a történetmesélés lenne. Túl sok energiát fektetettek bele, és túl van írva minden. A játékmechanikán pedig bőven volna még mit csiszolni. Így ez a kárára vált ennek a karácsonyi történetnek, amely eléggé közepes lett. Annyira, hogy a felénél nem is akaródzott továbbmennem, pedig jó pár órát beleöltem, és imádom a stílust. Legalább tíz pontot tudnék még írni, hogy min lehetne javítani még a stuffon – kár érte.
