Még békeidőben, viszonylagos bőség és jólét, megfelelő eszköz- és gyógyszerkészletek esetén sem könnyű a kórházak és orvosok helyzete. Képzeljük el, milyen lehet mindez egy háború kellős közepén egy tábori kórház esetében? És akkor még tetézzük is egy picit: milyen lehetett ez az első világháború kellős közepén egy tábori kórház esetében? Amikor az orvostudomány még egyébként is közelebb állt a piócás emberhez, mint az agysebészethez, a legkifinomultabb eszközök és gépek pedig ma már egy vágóhídon is kínosak lennének.
De inkább ne is képzeljük el... Megtették helyettünk a Brave Lamb Studio fejlesztői, akik még 2021 tavaszán jelentették be, hogy játék formájában mutatják meg, milyen lehetett az élet bő száz évvel ezelőtt egy tábori kórházban. A játékot többször is elhalasztották, de végül csak elkészült. Én pedig bele is ugrottam Henry Wells őrnagy nem túl kényelmes surranójába, hogy átvegyem az irányítást egy leharcolt kórház felett.
A játéknak ugyan van története, de ez vajmi keveset tesz hozzá az élményhez. Lényegében tényleg annyiról van szó, hogy nevesítve vagyunk: Henry Wells őrnagyként érkezünk meg a tábori kórházba, ahol aztán mi döntünk majd emberi sorsok, ételporciók, építkezések és temetkezések, beosztások és pihenőidők felett. A játék kimondottan szájbarágós oktatórésszel rendelkezik, amire szükség is van, mert bizony első ránézésre nem teljesen egyértelmű, hogy mit, hol és hogyan is kellene tennünk. A játékmenet lényegét nyilvánvalóan a katonák életének megmentése adja. Mi azonban nem fogjuk őket személyesen operálni, csak azt döntjük el, hogy kivel ki, mikor és mit tegyen. Ez viszont így is meglehetősen szerteágazó és sokrétű tennivalót jelent, ami jó dolog, mert a War Hospital sokáig még úgysem lesz unalmas, hogy valójában idővel repetitívvé válik.
A kórházunk több épületből áll, pontosabban több létesítményből, amelyeket egy porrá rombolt város főterének néhány romos épületében húztak fel. Az egyik legfontosabb épület kétségtelenül a CCS, avagy a Casualty Clearing Station, ahol a sérülteket fogadják és az alapvető ellátásuk megkezdődik. Itt mi kis kartonokon láthatjuk a sérülteket, amiből eldönthetjük, hogy mennyire súlyos az állapotuk, mennyire lesz bonyolult a kezelésük, és mekkora a kockázata, hogy végül belehalnak a sérüléseikbe. Itt máris kezdődik a morális zsonglőrködés. Mivel sosem lesz elég orvos a kórházban és azok állandóan a kimerülés határáig fognak dolgozni, nagyon nem mindegy, hogy milyen sorrendben és hova osztjuk be a sérülteket. És bizony előfordul olyan is, amikor valaki annyira ramaty állapotban van, hogy a többiek megmentése érdekében egyszerűen kénytelenek vagyunk lemondani róla, és megtagadni a kezelést. Persze őket is betolhatjuk a műtőbe, hogy ott tök feleslegesen elfecséreljünk rá több órát és egy orvost, hogy a végén tényleg meghaljon.
A CCS mellett a második legfontosabb épületünk természetesen maga a kórház, ahol a műtétek zajlanak. Ide oszthatjuk be az orvosokat, akik aztán tényleg folyamatosan szeletelik, kalapálják, gyúrják szerencsétlen katonákat. Időnként felmerül egy-egy speciális helyzet, amikor a mi utasításunkat is kikérik: például egy beteg bakteriális fertőzést kap el, így mi dönthetjük el, hogy kaphat-e gyógyszert, vagy csak a hagyományos kezelésben részesüljön. Előbbi esetben jobb eséllyel és gyorsabban felgyógyul, de cserébe a kezelése több készletet emészt fel. A betegek a műtét után két helyre kerülhetnek: a rehabilitációs épületbe... vagy a temetőbe. Hogy melyik hová, azt csak megtippelni tudjuk az adataik alapján, de nem egyszer előfordult, hogy egy előzetesen könnyű esetnek tűnő beteg nem élte túl a műtétet.
A rehabilitációs szobában is van dolgunk: itt dönthetjük el egy-egy megmentett katona további sorsát: visszazavarjuk a lövészárkokba, esetleg elküldjük a főhadiszállásra vagy leszereljük. De nem csak a puszta szívjóságunkon múlik, hogy kit hová küldünk. A játékban több erőforrásunk is van, ezek közé tartozik a katonai behívó és a személyzeti pont. Előbbit kórházi fejlesztésekre és ellátmányra költhetjük, utóbbiért pedig további személyzetet hívhatunk.
Van még két másik fontos mérce is: a tábori morál és a sereg ereje. A morál a döntéseink és a tábor körül zajló események függvényében folyamatosan változik, míg a sereg erejét azzal tudjuk a legjobban fenntartani, ha minél több katonát küldünk vissza a lövészárkokba. Így a meggyógyultak sorsa is ettől függ: ha a lövészárokba küldjük, a sereg lesz erősebb, ha a HQ-ba küldjük vissza, extra katonai behívókat kapunk, ha pedig leszereljük és hazaküldjük a családjához, akkor a morál nő. Ez is egyike a játék folyamatos egyensúlyozásának és zsonglőrködésének.
A játékban sosem érezzük úgy, hogy valamiben dúskálunk, legfeljebb a sérültekben. Állandóan menedzselnünk kell a személyzetet, ide-oda beosztani a nővéreket és a felcsereket, illetve a karbantartókat. Oda kell figyelnünk mindenki fáradtságára is, mert ha túlhajszoljuk, elájul és sokkal több időre esik ki, mint a sima pihenővel. Mivel személyi pontokat csak a küldetések vagy részfeladatok teljesítésével kapunk, azokat pedig elég ad hoc adogatja a játék, így sokszor leszünk emberszűkében. A karbantartók felelnek a kórház fejlesztéséért, ami természetesen időbe is telik, plusz ők is elfáradnak, így egy-egy nagyobb munka akár sokáig is elhúzódhat, ha nincs rá elég emberünk. Márpedig minél hamarabb minél több fejlesztést érdemes behúzni, mert ezek jelentősen bővítik a lehetőségeinket és javítják az esélyeit a sérülteknek is.
A War Hospital elég nehéz játék, ami egyszerre jó és rossz. Pont úgy nehéz, ahogy egy ilyen jellegű háborús játéknak nehéznek kell lennie, jó példa erre a This War of Mine is. Ugyanakkor a kissé nehezen átlátható kezelőfelület, illetve az idővel repetitívvé váló játékmenet sokakat hamar eltántoríthat a folytatástól. Amellett sem tudok szó nélkül elmenni, hogy bár a játék nagyon küzd ellene (például minden beteg nevesítve van, és a családi hátterükről is kapunk pár szót), valójában nem fogunk együtt érezni senkivel, mindig csak azt fogjuk nézni, hogy a tábor további működtetése milyen döntést kíván. Simán halálba taszítunk egy súlyos sérültet, ha így extra pihenőidőt adhatunk az egyik orvosnak, aki aztán később három könnyű esetet megmentve fontos erőforrásokhoz juttat minket.
Amit viszont nem lehet negatívumként felhozni a játék ellen, az az audiovizuális körítés. A grafika nem korszakalkotó, de kifejezetten mutatós a maga fakó és koszos stílusában, ráadásul a gépigény is baráti. A zenei aláfestés is korrekt, ahogy a hanghatások is, a karakterek VO-t is kaptak, ami a kisebb kaliberű projekteknél nem gyakori.
A War Hospital egy nem hétköznapi világháborús játék. Érződik rajta a fejlesztők belefektetett munkája, hogy próbáltak egy kellően összetett és sokrétű játékot készíteni. Ez végül sikerült is nekik, habár bőven lenne még mit csiszolni rajta. A legnagyobb hibája, hogy a nehéz téma ellenére sem több egyszerű tycoonnál. Ezzel együtt azoknak, akik szeretik az ilyen természetű játékokat, nyugodt szívvel ajánlom kipróbálásra. Legrosszabb esetben is valamelyik leárazáskor érdemes lehet nekik behúzni a játékot.
