Mintegy 24 évvel ezelőtt a MicroProse dobta piacra az eredetijét a B-17 Flying Fortressnek, és sokan odavannak érte a mai napig – nem véletlenül. A II. világháború egyik ikonikus fegyverét repülni nem kis dolog, pláne, hogy a fejlesztő Wayward Design mindent megtett, hogy a lehető legkorhűbb miliőbe csöppenve, az akkori technikai adottságoknak megfelelően minél élethűbb élményt adjon. Így, majdnem negyed évszázaddal később vajon mennyire lehet sikeres egy olyan játék, amit meglehetősen nehézkes kezelni, a sikert nem adja könnyen, sok az üresjárat, és még a kézikönyvre is nagy szükség van? :-D
Poénnak tűnik, amit fent írtam? Pedig ez a játék tényleg ilyen... Mindjárt kibontom, miért is. A nehézkes kezelés már az eredeti cím sajátossága is volt, csak épp akkoriban ez valahol a vonzerejét is jelentette. Csupán billentyűzettel és egérrel most is teljesen reménytelen belevágni, egy gamepad vagy egy joystick igen erősen ajánlott – és nekem még így is komoly problémáim voltak az irányítással. Magát a repülőt repülni persze nem gond, viszont a lövészet és a bombázás még csiszolásra szorul, mert jelenleg ez így nem az igazi. Nem a játékkal, hanem az ellenfelekkel szeretnék megküzdeni!
A kézikönyv mostani állapotában messze nem ér fel az eredetiével, pár alapvető dolgot tesz csupán tisztába, illetve próbál minket a gyakorlóküldetéseken végigvezetni inkább kevesebb, mint több sikerrel... Apropó, kiképzés: ezt sem ártana gatyába rázni, mert hiába adott a feladat és a segítség a már emlegetett kézikönyvben, volt olyan, amikor úgy teljesítettem, hogy igazából csak sejtéseim voltak arról, miért is sikerült, biztos tudásom nem.
A sok üresjárat pedig abból adódik, hogy a B-17 egy nehézbombázó, kb. 2000 mérföld hatótávolsággal, tehát felszállás után jó ideig csak utazunk a célterület felé. Izgalmas csak annak közelében lesz, ahogy az ottani légvédelmi ágyúk elkezdik lőni a szakaszunkat, illetve előkerülnek a vadászgépek is, hogy felettébb csípős kis legyekként körülzsongják ezeket a behemótokat. Szerencsére akad egy pár géppuska stratégiai pontokra kihelyezve, így nem vagyunk teljesen védtelenek (sőt) – ekkor kezdődik az igazi akció végre. Persze van időgyorsítás, ha valaki nagyon türelmetlen...
Maga a játék egyébként pont erről szól: a tízfős legénység bármelyik tagját az irányításunk alá vonhatjuk, és végezhetjük a feladatát – így akár az is előfordulhat, hogy ebben a repülőgép-szimulátorban egy másodpercet nem repülünk, mint pilóta. De akár mindenkit hagyhatunk automata irányításon, és csupán passzív szemlélői is lehetünk a gép sorsának. Ez a fajta flexibilitás bámulatos volt akkoriban is, és most is lenyűgöz. És talán ez adja a játék igazi savát-borsát: mindenki képes megtalálni azt a posztot, ami a legjobban tetszik neki, és ahol a legjobbját nyújthatja, így téve élvezetessé a náci Németország elleni hősies küzdelmet.
Viszont ahhoz, hogy tényleg jó legyen a B-17 Flying Fortress: The Might 8th Redux, még sokat kell a fejlesztőknek reszelnie rajta. Ügyesen dolgoztak, hogy képesek voltak DirectX 12-re átültetni a motort, a nagyobb felbontású textúráknak hála jobban is lehet látni végre. Viszont a cikk elején elsírt panaszaimmal nem vagyok egyedül, és minimum ezeket muszáj lesz orvosolni ahhoz, hogy tényleg egy modernizált játék legyen ebből, és ne csak dísznek álljon ott a redux jelző. Emellett az eligazítást is gatyába ráznám, hogy egyértelműbb legyen, mit és hol kellene beledöngölni a földbe vagy a tengerbe...
Most még nem tudnám igazából ajánlani a B-17 Flying Fortress Reduxot, mert egyelőre sok a gond vele. Ugyanakkor a fejlesztői ígéretek alapján fényes jövő állhat előtte – bár még akkor is csupán rétegjáték marad, annak viszont akár még jó is lehet.
