26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

New Star GP teszt – Virtua Racing, te vagy az?

Retró árkád versengés F1-es verdákkal? Ide vele!

Írta: Sityi

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem lehangoló, hogy idén a pályán kívül érdekesebb, izgalmasabb dolgok történnek az F1-ben, mint magukon a versenyeken. Persze pótolhatnám a versenyzés izgalmait az F1 23-mal is, de ahhoz elővenni, felszerelni és beüzemelni a kormányt macera. És nincs is mindig időm annyira belemerülni abba a játékba, hogy tényleg élvezni tudjam… Szerencsére léteznek kevésbé komoly játékok is, ahol akár egy 15 perces menet is több, mint kielégítő tud lenni: a New Star GP is pont ilyen.

New Star GP teszt – Virtua Racing, te vagy az?

Persze szó nincs hivatalosan licencelt játékról, minden pálya, csapat és versenyző fiktív – ugyanakkor azért fel lehet ismerni, kire/mire szerettek volna a brit fejlesztők utalni. A magyar nagydíj például dunai nagydíj néven fut, és a Hungaroring is erősen hunyorítva bár, de felismerhető, ahogy a többi pálya jelentős része is. Nem is egyetlen idényt dolgoz fel a játék, hanem három korszakot: a ’80-as, a 2000-es és a 2020-as évek jellegzetességeit magukon viselő verdákkal csapathatunk.

Ahogy a címlapon emlegetett Virtua Racing, úgy a New Star GP is árkád játék a javából - és nagyon jól áll neki. Powerupok itt nincsenek a Mario Karttal vagy a LEGO 2K Drive-val ellentétben (turbózni azért lehet és kell is), viszont lehet a kocsit fejleszteni jó pénzért, illetve némi stratégia is a játékmenet része a kerékcserékkel és tankolással. Pici csapatmenedzsment teszi még színesebbé a történetet, de semmi komolyra nem szabad számítani: a versenyzésen van a hangsúly.

New Star GP teszt – Virtua Racing, te vagy az?

A retró grafika pedig tökéletesen passzol ehhez az egészhez, ráadásul a krumpli gépigény miatt kiszalad a világból még egy sokéves gyengécske gépen is. Ja, és persze a kormányt el kell felejteni: gamepaddel az igazi! Bár az is igaz, hogy a fejlesztők rendes kormánytámogatáson is dolgoznak (nem, ez most nem politikai dolog! ;-) ), mint ahogy a VR sincs még kizárva.

Ami viszont nem igazán jött be, az a mesterséges intelligencia. Pedig látszik, hogy foglalkoztak vele, de egész egyszerűen a játék elején elég könnyen jönnek a sikerek – és később sem keményedik be annyira, hogy nagyon megizzasszon. Emellett a különféle agresszivitási szintek sem lettek jól implementálva: értem én, hogy keménykedni akar velem az ellenfél, de inkább ostobaságokat művel, semmint rendesen küzdene – az, hogy cikázik előttem, utolsó utáni pillanatban bevág elém úgy, hogy mindketten kipördülünk, az nem agresszió, hanem nettó marhaság. Szerencsére van négyfős osztott képernyős multi, bár ez nem egészen ugyanaz, mintha rendes online multi lenne…

New Star GP teszt – Virtua Racing, te vagy az?

Jópofa cucc lett ez a New Star játék is, simán mehet a többi mellé. A nyers versenyzés öröme és izgalma majdnem hibátlan (remélhetőleg az MI-t kireszelik), a sebesség fantasztikus, és talán az ára sem vészes. Egy próbát mindenkinek megér!

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Hamisítatlan retró árkád autóverseny
  • Kellemes autó- és pályaválaszték
Negatívumok
  • Ez a mesterséges unintelligencia inkább bosszantó, semmint kihívást jelentő

További képek

  • New Star GP
  • New Star GP
  • New Star GP
  • New Star GP
  • New Star GP

New Star GP

Platform:

Fejlesztő: New Star Games

Kiadó: Five Aces Publishing

Megjelenés:
2023. PC (korai hozzáférés)
2024. március PS4, PS5, X1, XSX, Switch

» Tovább a játék adatlapjára

Sityi

Sityi
Örökifjú hardvertudor, csúcsamatőr fotelpilóta, botcsinálta zenészkezdemény. De amúgy békés majdnemmindenevő. Vonzódik a kerek dolgokhoz: legjobban a kormánykerék és a DJ-kontrollerei mögött érzi magát.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!