26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

King Arthur: Legion IX teszt – Egy, két, há, irány a légió!

Élőhalott római zombik az arthuri mondavilág ellen a NeocoreGames legújabb játékában.

Írta: Zoo_Lee

Kifejezetten érdekes játék volt a magyar fejlesztésű King Arthur: Knight’s Tale két évvel ezelőtt, amely lényegében fogta a Neocore korábbi, Arthur király legendakörén alapuló stratégiai játékait, és körökre osztott, taktikai játékot gyártott belőlük. A játékban a megszokott hősök helyett azonban az ördögi Mordredet irányíthattuk, akinek az önmagából kifordult Avalon földjén kellett vezeklésként újjáépítenie Camelotot, egyesítenie a Kerekasztal lovagjait, és megküzdenie a sötét erők által rémálomszerű zsarnokká változtatott Arthurrel.

King Arthur: Legion IX teszt – Egy, két, há, irány a légió!

Az egy ideje már kiderült, hogy a játék kapni fog egy standalone kiegészítőt is, a téma pedig valamennyire adta magát – legalábbis az eredeti King Arthur széria második részéhez megjelent Dead Legions kiegészítő alapján. Új hőseink a Holtak Légiójának tagjai, amelyet a halott Septimus Sulla római császár indított útjára a túlvilágról, hogy beteljesítsék a bosszúját és újjáépítsék Róma dicsőségét. Ám útjuk során eltévednek a túlvilágon, és a légió vezetői Gaius Julius Mento tribunus vezetésével Avalon földjén kötnek ki. Ahol aztán, hogy a legjobbat hozzák ki a helyzetből, megkezdik Róma újjáépítését, és megkísérlik teljes seregüket megidézni Avalon birodalmába – amelynek során természetesen összetűzésbe kerülnek Mordreddel és lovagjaival is.

A játék 15 új küldetést kínál, amelyek között az alapjátékban megszokott módon térhetünk vissza Nova Romába kereskedni, fejleszteni felszereléseinket, illetve különböző bónuszokat, perköket aktiválni a következő missziókra. Természetesen visszatért a moralitás rendszere is, ám ezúttal némi egyszerűsítéssel, uralkodási stílusunk és az általa megnyitott bónuszok pusztán attól függnek, hogy Sullához és Orcushoz, a halál istenéhez maradunk hűségesek rothadó hőseinkkel, vagy Vesta oldalára állunk és Róma dicsősége helyett légiósaink emberségét próbáljuk visszanyerni.

King Arthur: Legion IX teszt – Egy, két, há, irány a légió!

Játékmenet tekintetében az egyik legfontosabb eltérés az alapjátékhoz képest légiósaink élőhalott természetéből adódik. Még ha el is hullanak egy-egy összecsapás során, ha az adott csörtét legalább egyikük túléli, az utolsó ellenfél elhullása után padlót fogott harcosaink rögvest feltápászkodnak – ugyan minimális életerővel, ám ha még rendelkeztünk gyógyitalokkal vagy hagytunk egy-két kihasználatlan táborhelyet (amelyekkel a játék missziói ráadásul elég bőkezűen bánnak), pillanatok alatt helyreállíthatjuk teljes haderőnket. Ez lényegesen agresszívabb játékstílust tesz lehetővé a küldetések alatt, amihez még hozzáadódik a rómaiak lényegesen tankosabb jellege, és az alapjátékhoz képest már-már szinte brutális kezdő képességeik.

Tribunusunk például képes egyetlen mozdulattal automatikusan kivégezni a meggyengült ellenfeleket, eme képessége fejlesztésével pedig később csökkenthetjük a végrehajtásához szükséges minimum sérülést, és terrorizálhatjuk a közeli ellenfeleket is. Egy társa képes más hősökre egy pajzsfalat vonni, amely teljes egészében elnyel három-négy sebzést, maga köré pedig pengéket idézni, amelyek súlyos károkat okoznak a közel merészkedő ellenfelekben, Vesta-szűzünk pedig lángmadarakat idéz, amelyek önálló, szövetséges egységként szárnyalnak a harcmezőn és sebzik, illetve gyújtják lángra az ellenfeleket.

King Arthur: Legion IX teszt – Egy, két, há, irány a légió!

Ebből következik a kiegészítő talán egyetlen problémája, ugyanis ha az alapjátékot már leküzdöttük, meglehetősen könnyűnek és rövidnek érződhet. Ezen kívül egyedül azt kifogásoltam, hogy szemben az alapjáték viszonylag egyértelmű tárgymenedzselésével, a Legion IX karaktereire különböző rúnákat aggathatunk, illetve ezeket fejleszthetjük sebzésük és védelmük növelésére, ám még több küldetés után sem tudtam olyan könnyedén felismerni, hogy melyik frissen beszerzett rúna melyik karaktertípushoz tartozik, mint az alapjáték tárgyainál.

Ám ettől eltekintve a Legion IX kellemes, hangulatos addíció a Neocore legutóbbi játékához. Nem váltja meg a világot, de bő 10 órányi extra játékidőt biztosít azok számára, akiknek esetleg még Mordred kalandjának többszöri teljesítése sem volt elegendő. A fejlesztők ráadásul azóta kiküszöbölték az alapjáték tesztelése során tapasztalt sebességesési problémát is, a játék így szinte végig stabilan 100 fps körül mozgott a tesztelés alatt, 20 eurós árcímkéje pedig kifejezetten baráti. Ha tetszett a két évvel ezelőtti King Arthur: Knight's Tale, és szeretitek az olyan elborult koncepciókat, mint a zombivá változott római légiósok, bátran adjatok neki egy esélyt.

A tesztpéldányt a játék fejlesztése biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Jópofa bővítés egy remek játékhoz
  • Jó érzés kapásból agresszív, offenzív játékstílussal operálni
Negatívumok
  • Kissé túl könnyű az alapjátékhoz képest
  • A moralitásrendszer egyszerűbb az alapjátékhoz képest
  • A tárgyak megkülönböztetése kissé túl körülményes

További képek

  • King Arthur: Legion IX
  • King Arthur: Legion IX
  • King Arthur: Legion IX
  • King Arthur: Legion IX
  • King Arthur: Legion IX
  • King Arthur: Legion IX
  • King Arthur: Legion IX
  • King Arthur: Legion IX

King Arthur: Legion IX

Platform:

Fejlesztő: NeocoreGames

Kiadó: NeocoreGames

Megjelenés: 2024. május 9.

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!