Néhány évvel ezelőtt már volt lehetőségem futni egy kört a Woodland Games stúdiójánál készülő Autopsy Simulatorrel. A cím azt sugallja, hogy ez a kórboncnokok munkáját feldolgozó szimulátor, ami részben igaz is. De a fejlesztőknek az a remek elképzelése támadt, hogy az áldokumentarista megvalósítást nyakon öntik egy pszichothriller sztorijával, és az egésznek egy mentálisan a szakadék szélén egyensúlyozó főhőst állítanak a közepére. A végeredmény így egy nehezen emészthető szomorodás lett.

A játék főhőse Dr. Jack Hanman, aki társával együtt egy hullaházat vezet, ahol maga végzi a boncolásokat. Mivel egyetemi tanár is, munkáit egyfajta oktatóanyagnak is szánja, így hol videóra, hol magnóra veszi azokat. Emberünk az állandó éjszakás, minden estére jut egy esete, ahol meg kell állapítania az áldozat halálának okát, körülményeit és egyebeket. Bár mindez a téma iránt picit is fogékony játékosok számára valószínűleg önmagában is bőven elegendő játékélményt nyújtana (mindenki más meg úgyis eleve messziről el fogja kerülni a játékot), a készítők nem elégedtek meg ennyivel. Kitalálták, hogy hősünk felesége kevesebb mint egy évvel ezelőtt elhunyt, ő pedig ettől a mélydepresszió és más mentális betegségek gyűjtőtégelyévé változott. És hogy még jobb legyen a móka, valami kőkemény titok, bűneset vagy hasonló is megbújik a háttérben. Ettől pedig emberünk egy kész idegroncs, ami az egész játékot számunkra is sokkal nehezebben élvezhetővé teszi.
Az egy dolog, hogy minden éjszakára jut valamilyen hallucináció, amelyek közül egy-kettő még egy hangyányit ijesztő is tud lenni. Az viszont már sokkal idegesítőbb, hogy emberünk az idő előrehaladtával egyre hisztérikusabban pánikol, vergődik, motyog, nyafog, siránkozik, vagyis lassan egyre jobban bekattan. Ezen a kettesével szedett bogyók sem segítenek. Ha mindez nem lenne, az Autopsy Simulator elérné legalább egy közepes játék szintjét. Mert mellé a játékmenet egész korrektül össze van rakva, habár gondolkoznunk egyetlen pillanatig sem fog kelleni, hiszen az első perctől az utolsóig végig fogja a kezünket a játék.

A boncolások mindig ugyanabban a mederben haladnak, csak minden este egy másik ügyet kell megoldanunk, ehhez pedig egyre több műszert, technikát és módszert alkalmazhatunk. Először mindig meg kell ismerkednünk az adott holttest megtalálásának körülményeivel a rendőrségi dossziéból. Majd körbe kell fotóznunk minden nyomot a testen. Ezt követik a halál okának kinyomozását segítő lépések. A boncolás maga, a szervek külső és belső vizsgálata, a vérvizsgálat és hasonlók. A szerveket legtöbbször fel kell szeletelnünk, a levett vérmintákat centrifugázni, majd elemezni kell. Van, hogy mikroszkóp alatt kutatunk kórokozók után, máskor a véralkoholszintet kell megállapítanunk. Emberünk mindent szorgosan kommentál, így ha odafigyelünk, valamennyit mi is megérthetünk az ok-okozati összefüggésekből. Például, ha egy fulladásos esetnél a kivett tüdő lemerül egy vödör vízben, akkor az illető még élt, amikor a vízbe esett. Vagy valami ilyesmi.
Ez a része a játéknak, ha kihívást nem is jelent, de összességében rendben van. Ahogy a grafika sem rossz alapvetően, de azért érezhetően korlátozottak voltak a készítők lehetőségei. Ugyanakkor sajnos a játék minden egyéb téren csúfos kudarc. A ránk erőltetett sztori cseppet sem ijesztő, még annyira sem érdekes. Karakterünk még annál is kevésbé szerethető, helyette egy idegesítő hisztigörcs, akit legszívesebben felképelnénk, hogy szedje már össze magát. Akadnak bugok is, olykor mintha nem akarná azt csinálni a játék, amit kérünk tőle. Van egy csomó felvehető tárgy és kép, amelyeknek a világon semmi szerepe nincs, ugyanígy a kinyitható fiókoknak se sok.

Az Autopsy Simulator akár egy jó játék is lehetett volna, de az, amit végül faragtak belőle, nem lett az. Én ugyan egész jól elszórakoztam a szimulátorra hajazó részekkel, de cserébe minden egyéb részén a játéknak próbáltam a lehető legkevesebb odafigyeléssel és befektetett energiával átjutni. Szerintem teljesen felesleges volt ezt a pszichothriller maszlagot beleerőszakolni a játékba, az sokkal jobban működött volna, ha a jó öreg lengyel szimulátorsablont követi. Ezzel együtt egy akciónál, esetleg valami egyéb módon olcsósítva lehet tenni vele egy próbát, de ezt is csak azoknak merem ajánlani, akiket a téma egyáltalán érdekel.