26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Targeted -10 Days teszt – Célkereszt nőtt a fejemre

Akad valami bűnös folt a múltadban? Ha igen, akkor nem árt aggódni, mert a bosszú a legváratlanabb időben csap le. A másik megoldás, hogy éber vagy folyamatosan.

Írta: m_anger

Lehet, hogy túlságosan is könnyen kiismerhető vagyok? A minap Dino (szokás szerint) körbeküldte a szerkesztőségnek a frissen érkezett tesztelnivalókat, hogy lehet válogatni, jelentkezni. GeryG kolléga széles mosollyal közölte, hogy van benne egy nekem való. S valóban. Szeretem a szöszmötölős, keresgélős, hidden object játékokat, habár a Targeted -10 Days nem pont az utóbbi. Sokkal inkább a mostanság divatos anomáliakereső, mint amilyen a The Exit 8 is.

Targeted -10 Days teszt – Célkereszt nőtt a fejemre

Na de pontosítsunk, mert szinte biztos, hogy a készítők már a torkukat köszörülik, hogy kijavítsanak. Tuti, hogy olvasnak, ugyanis egy picike hazai indie stúdióról van szó (a Glitchy Frame Studio mindössze három főt számlál, és szabadidejükben, esténként, mindössze pár hét/hónap alatt kalapálták össze a játékot). Szóval inkább szabotázsra utaló nyomokat kell keresnünk. Hol és miért? A saját garázsunkban, s mert ex-maffiózóként túl sokat tudunk. Minden nap, amikor épp elindulnánk a bíróságra tanúskodni, akkor törhetnek a gaz Don K (egykori főnökünk) emberei az életünkre.

Legtöbbször azonban indirekt módon teszik – egy jól elhelyezett dinamitköteg a leggyakoribb eszköz, de minden más apró jelre is árgus szemekkel figyelni kell. Átszaladt egy patkány a kocsik között? Folyik a szennyvíz a vezeték mellett? Valami csöpög az egyik verdából? Mind-mind gyanús jel. Ilyenkor fogjuk menekülőre, azaz a lift irányába, és uzsgyi vissza a lakásunk biztos menedékébe. Ha azonban nem látunk semmit, és minden megszokott, akkor üljünk be nyugodtan az autóba és fordulhat a kulcs.

Targeted -10 Days teszt – Célkereszt nőtt a fejemre

Tényleg csak ennyi, de a játékmenet a látszólagos egyszerűsége ellenére sok meglepetést tartogat. Több mint 100 féle rejtett nyom van, ami szabotázsra utal, így nem fogunk unatkozni, míg mindet fel nem fedezzük. Kicsit mondjuk bosszantó, hogy a legtöbbször azt sem fogjuk tudni, mi történt, csak hogy mondjuk robbant a bomba, pedig perceket töltöttünk keresgéléssel (utólag viszont legalább a szabotázs helyét láthatjuk a lift oldalán kifejezett térképen). De a gyakorlat teszi a mestert. Szerencsés esetben akár átlagosan 15-20 perc alatt végezhetünk is az alap, tíz napot felölelő normál fokozattal.

Akad viszont „nehéz” és „lehetetlen” is, előbbi 25, utóbbi 99 szinttel. A fejlesztőknek azonban további terveik is vannak: még idén ki szeretnének hozni egy ingyenes bővítést, ami egy Anomália Mód volna, immár valóban „paranormális/természetfeletti, vagy netán csak bohókás elemekkel megtűzdelve”. Derék dolog, ahogy a jelképes, igen alacsony ár is (4-5 euró – aki siet, és megjelenés környékén vásárol, spórolhat egy picikét). A magyar nyelv (talán mondanom sem kell) alapból adott.

Targeted -10 Days teszt – Célkereszt nőtt a fejemre

Belekötni meg nagyon nem is lehet semmibe (vagy nem érdemes). Talán csak a picikét egyszerűbb grafikába, ami kicsit ódivatúbb (meg mondjuk Steam Decken mindig alacsonyabb felbontásban indult, hiába állítottam át 1080p-re dokkolva), vagy az olyan apróságokba, hogy a játékmódok között váltogatva halálozáskor a korábbi indult el újra (tehát mondjuk a 10 napos helyett a 25-ös etap). Ezek egyike sem okoz azonban mélyebb traumát (s könnyen orvosolhatóak lesznek egy patchben), szóval inkább a hangulatra érdemes inkább ráérezni, mert ha az elkap valakit, akkor menthetetlenül ott ragad a mélygarázsban (ha meg a highscore listák is izgatják, pláne).

A tesztpéldányt a játék fejlesztője biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Remek alapötlet
  • Odaragaszt a képernyő elé
  • Jelképes ár
  • Rengeteg variáció
Negatívumok
  • Steam Decken alacsonyabb felbontás
  • Néha frusztráló

További képek

  • Targeted -10 Days
  • Targeted -10 Days
  • Targeted -10 Days
m_anger

m_anger
Ami a nyolcvanas években kölyökként csak álom volt (videojátékokkal dolgozni), az mára valóság. Munkaidőben fejlesztőként, szabadidőben kritikusként. Játék az élet?

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!