Ma már a gépírás a legtöbb nem fizikainak számító munkakörben szinte alapelvárás. Hiszen majd’ mindent a számítógépen, tableten vagy telefonon intézünk. Oké, utóbbi kettő merőben más „gépelési” élményt nyújt és skilleket követel meg. Egyes kutatások szerint a legújabb generációnak a hagyományos billentyűzeten való gépelés már idejét múlt, és nehezen is tanulják meg, miközben érintőképernyőn képesek esszéket írni az iskolai szünetben (illetve már nem, hiszen nem lehet náluk telefon ugyebár...).
A gépelés, bár az informatika és ma már a hétköznapjaink része, meglehetősen kis figyelmet kapott mindig is a játékfejlesztőktől. Nem könnyű összeszedni egy tucat olyan játékot, amelynek irányítása vagy játékmenete a gépírásra épülne. A korábbi időkből leginkább a The Typing of the Dead című zombis játék ugorhat be, de nagyon más nem. Szerencsére azonban az utóbbi években több fejlesztőt is megihletett a gépírás, így megszülettek olyan remek játékok, mint a Glyphica: Typing Survival, a Cryptmaster vagy épp jelen írásom tárgya, a Touch Type Tale.
Míg a The Typing of the Dead egy shooter, a Glyphica: Typing Survival egy horda-túlélő, a Cryptmaster pedig egy dungeon crawler játék volt, addig a Touch Type Tale egy középkori stratégia. Az események Minsteria királyságában játszódnak, ahol történetesen épp megüresedett a trón. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, mindenféle nemesek és hadurak gondolják úgy, hogy bizony nekik kellene a koronát a fejükre tenni, ebből pedig véres háborúk szoktak kerekedni, ráadásul barbár népek is be-betörnek a birodalomba. Ebben a közegben csöppenünk bele Paul, egy teljesen átlagos kis fickó hétköznapjaiba. Paul amolyan írnok egy öreg bölcs (mágus?) mellett, és egy nap egy mágikus hatalmú írógép pottyan az ölébe. Ennek segítségével indul útnak, hogy bár cseppet sem fűlik hozzá a foga, de ő legyen a birodalom megmentője.
Mindez játékmenet szempontjából roppant ötletes és mókás formában ölt testet. Bár a menüben még navigálhatunk egérrel, de a játékon belül már csak gépelni tudunk. A sztori pályáról pályára halad előre, mindegyiken egy picit más kihívások várnak ránk, de az alapfelállás az, hogy építkeznünk, toboroznunk és harcolnunk kell. A pályák utakkal összekötött kis falvakból, bányákból és csomópontokból állnak, az általunk irányított egységek ezek között tudnak mozogni. Ahhoz, hogy új katonákat toborozhassunk, parasztok kellenek, akiket pedig arannyal lehet meggyőzni, hogy dolgozzanak. Az aranyat viszont bányászni kell, illetve idővel farmokat és építhetünk, ahol haszonnövényeket termesztve is pénzhez juthatunk. De miként működik mindez gépeléssel?
Az egységek mindig valamely faluban, bányánál vagy csomópontban állnak meg, az onnan kiinduló utak pedig mindig véletlenszerű angol címszavakat kapnak. Ezeket begépelve indulnak el a megadott irányba. Ha valahol út közben bárhol ellenségbe vagy barbárokba botlanak, megütköznek velük. A csaták automatikusan zajlanak, többnyire a létszámfölény a döntő faktor, de vannak kardos, dárdás vagy épp íjász és lovas egységek is. Minden csomópontot el lehet foglalni azzal, ha elég ideig állomásozik ott egy egységünk, de ugyanígy az ellenség is másodpercek alatt elorozhatja, ha nem őrizzük. Az egyes helyszínek is mindig véletlenszerű címszavakat kapnak, ezt begépelve léphetünk rájuk és végezhetjük el az ott lehetséges tennivalókat.
A faluban toborozhatunk parasztokat, akik aztán a földekre vagy a bányákba mennek, hogy elhozzák az aranyat. Az aranyat a bányában mi bányásszuk: egy csillét lökhetünk előre, majd a felbukkanó szavakat beírva kapjuk meg az aranyat. A csomópontokban építhetünk különböző kaszárnyákat, ahol a katonai egységeket képzik, míg a farmokon előbb gépeléssel el kell vetnünk a búzát, majd később le kell aratnunk. A játékmenetet sokszor mókás kis minijátékok dobják fel. Van például olyan, ahol aranyat kell kocsikra lapátolnunk gépeléssel, máshol épp aranyat szállító szekerekről kell jól időzítve elcsennünk némi aranyat.
A Touch Type Tale mindezt szerethető 2D-s grafikával tálalja, amely leginkább a régi kódexek stílusát idézi. Nem nagyon lehet belekötni a vizuális stílusba, mert az remekül illeszkedik a témához. A játékmenetben is nehéz hibát találni, talán az egyetlen, amit fel lehet róni a játéknak, az a nehézségi fokozatok kis inkonzisztenciája, mert néhány pályán már normál fokozaton is vért izzadhatunk, máshol viszont nehéz fokozaton is lazán megugorható a feladat.
Mindezzel együtt a Touch Type Tale nálam az év egyik legeredetibb, legötletesebb játéka. Nem mellesleg remek gyakorlás is, ha valaki fejleszteni szeretné a gépírótudását.
