Úszni jó! S nem csak azért, amit mondanak, hogy jó a gerincnek, meg kiváló módja a testmozgásnak, mert olyan izmokat mozgat meg, amit a sportok más formája sohasem. Hanem kicsit a lustáknak, motiválatlanoknak is kedvez. Ugyan rá kell venni magát az embernek, hogy elmenjen az uszodába, átöltözzön, sőt még le is tusoljon, de ha ezek megvannak és bemerészkedik a medencébe, akkor már garantáltan tényleg mozogni fog, mert ha már ott van, úgyse tehet mást. (Vagy mégis? – azon a helyen, ahova járok, akadnak olyanok, akiket még soha nem láttam a medencében, csak a szauna környékén.)

Jó: sok a ha! Például mi van, ha szabadban, vadvízi környezetben történik? Esetleg anyaszült meztelenül? Ahogy Naiad, a tesztelt cím főhőse is csinálja. Sok kontextust nem kapunk a történet elején, csak hogy a kislány a természet lágy ölén, a vízben él. Hihetetlenül nyugis az élete, kacsacsaládoknak segít újra egymásra találni, madarakat vezet el a fészkükhöz, hogy tanúi lehessenek az új fióka világra jövetelének, és ehhez hasonlatos feladatokban segédkezik. Mindezek mellé pedig néha dalol is, sőt tulajdonképpen ezzel tudja irányítani az erdő állatait.
Édeni körülményei azonban nem tartanak örökké, ahogy Naiad egyre növekszik, úgy kerülnek elő a gondok is. Senki nem számítson azonban ellenségekre és vad harcokra – küzdeni itt egy passzív veszéllyel, a szeméttel fogunk. Amit persze közvetve az emberek okoznak, s néhányukba bele is lehet futni a pályákon, de inkább olyanokba, akik nem okozói az ökokatasztrófáknak. Gitározgatnak vagy hidakat építenek (persze ha segítünk alapanyagot szerezni), vagy csak szimplán utat mutatnak és kapukat nyitnak meg nekünk.

Változatosnak mondható tehát a játék 16 fejezete, de ugyanakkor talán a legnagyobb kritika, hogy az első fele, kétharmada túlságosan is egysíkú, vagyis sokáig tart a felvezetés. Onnantól már jobban beindul a történet, és a környezet is változatosabb lesz, de talán túlságosan is későn. Addigra persze szinte minden állatfajt megismerünk, kitanuljuk a titkos barlangok megnyitásának és felfedezésének módját, és gyűjtögetünk mindenféle versrészletet is – néha ennyi is elég. Hacsak az irányítás nem megy majd időnként az agyunkra, ugyanis a békák csalogatása nem igazán megy mindig flottul például (elhiszem, hogy kis kihívást szeretett volna a készítő, de néha már inkább frusztráló, sem mint ösztönző).
Igazából a NAIAD egy totál kikapcsolódást nyújtó, kedves kis „cozy game”, ahogy mostanában hívják a zsánert. A fejlesztést már vagy három éve követtem (de összesen öt esztendőt ölelt fel), és nagyon vártam, hogy végre megjelenjen. Azért is tartott ennyi ideig, mert mindössze egyetlen ember vitte véghez, ami megsüvegelendő. Az alapötlet és az art style nagyon hívogató, kíváncsi voltam, milyen gameplayt lehet mellé kanyarítani, ami azért több órán keresztül is érdekes marad. Látva az eredményt, többé-kevésbé sikerült is, talán az arányokat jobban el lehetett volna találni, de így is kiváló szórakozás, pláne a legnagyobb uborkaszezonnak számító év eleji időszakra. Simán adjatok neki egy esélyt!